Kezdőlap Edukáció Olcsóbb lett a diákhitel
No menu items!

Olcsóbb lett a diákhitel

A szabad felhasználású Diákhitel1 kamatát 1,99 százalékra csökkentette az előző félévi 2,2 százalékról a július 1-jétől december 31-ig tartó időszakra a Diákhitel Központ Zrt. – jelentette be Magyar Péter, a társaság új vezérigazgatója.

A képzési költségre használható Diákhitel2 az állami kamattámogatással továbbra is nulla százalékos kamattal vehető fel – mondta.

Rekord olcsó lett a diákhitel szabadon elkölthető része

A Diákhitel1 konstrukcióban havi 15 és 70 ezer forint közötti összeg igényelhető, a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 felvehető összegének maximuma az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj – tette hozzá.

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az eddigi legkedvezőbb feltételekkel igényelhető a szabad felhasználású diákhitel, a kihirdetett kamatmérték rekord alacsony.

Sipos-Tompa Levente

Sipos-Tompa Levente, a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Fejlesztési Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a képzés támogatása mellett a diákhitel a pénzügyi tudatosság erősítésében is fontos szerepet játszik, a konstrukciót igénybe vevők első komoly pénzügyi döntésüket hozzák meg.

Hangsúlyozta, hogy a gazdasági fejlődéséhez, a vállalkozások eredményes és hatékony működéséhez szükséges a tudás, amit megfelelő képzéssel lehet megszerezni; ennek finanszírozásához nyújt segítséget a diákhitel.

Magyar Péter

Magyar Péter felidézte, hogy a 2001 óta működő diákhitel-konstrukciót mintegy 400 ezer hallgató vette igénybe. Egy felmérés során 52 százalékuk mondta azt, hogy a diákhitel nélkül nem tudta volna elkezdeni, folytatni vagy befejezni tanulmányait.

A Diákhitel Központ a 18 év alatt több mint 363 ezer hallgatóval kötött Diákhitel1 szerződést 310 milliárd forintot meghaladó értékben, Diákhitel2 szerződést pedig csaknem 37 ezer hallgatóval több mint 36 milliárd forint értékben.

A vezérigazgató a szabad felhasználású diákhitellel kapcsolatban kiemelte, hogy külföldi résztanulmányokra is költhető, rugalmasan törleszthető, előtörlesztése ingyenes.

A Diákhitel2 csak magyarországi tanulmányokra fordítható, a képzési költség egészét fedezheti, és törlesztése szintén rugalmas.
Magyar Péter kiemelte azt is, hogy október 1-től új terméket vezetnek be, amelyet azok vehetnek igénybe, akik nem rendelkeznek a diplomaszerzéshez szükséges nyelvvizsgával.

Tavaly a Diákhitel Központ összesen 13,7 milliárd forint összegű hitelt nyújtott. A Diákhitel1 konstrukciót 6 százalékkal többen, a Diákhitel2 konstrukciót 34 százalékkal többen igényelték, mint 2017-ben.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Jöhetnek újra az árstopok? Ha kell, beavatkoznak

"Ha kell, a családok érdekében azonnal beavatkozunk!" - fogalmazott a közösségi oldalán Nagy Márton.

NAV – Őrizzük meg az adóigazolásokat!

Az igazolásokat nem kell beküldeni a NAV-hoz, de az elévülési idő végéig meg kell őrizni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Kis tigrisek nagy ugrása 2  –   Útimorzsák Malajziából

Miután a repülőgép leszállt Malajzia fővárosának, Kuala Lumpurnak a...

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Hírek

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.