Kezdőlap Agrár Öntözésfejlesztés. Jelentős többletforrást biztosít a kormány
No menu items!

Öntözésfejlesztés. Jelentős többletforrást biztosít a kormány

A kormány 34,8 milliárd forint többletforrást nyújt 2024-ig a vízügynek az öntözési infrastruktúra működtetésére, illetve 2030-ig évente 17 milliárd forint jut az öntözéshez kapcsolódó állami főművek fejlesztésére – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.

Feldman Zsolt

Az államtitkár kiemelte, hogy 2019 első felében megkezdi működését a nemzeti öntözési központ a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központon (NAIK) belül. Emellett egyszerűsítik az öntözéses gazdálkodás kialakításával kapcsolatos eljárásokat, csökkentik az adminisztrációs terheket. Az öntözésre vonatkozó vízjogi üzemeltetési engedély pedig az eddigi 5 év helyett 20 évre is kiadható.

Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója hangsúlyozta, hogy az öntözési központot azért hozzák létre, hogy segítsék a gazdálkodókat. Az országban az öntözött területek a százezer hektárt sem érik el, amelyet a plusz forrásnak köszönhetően mintegy 200 ezer hektárral lehet növelni. A mezőgazdaságban az aszály, valamint a víz- és öntözéshiány miatt évi 300-500 milliárd forint bevételkiesés is bekövetkezhet.

Feldman Zsolt beszélt arról is, hogy a 2018. évi egységes kérelmek alapján területalapú támogatást mintegy 172 ezer termelő igényelt közel 5 millió hektárra, az alaptámogatás keretösszege 221 milliárd forint. Hektáronként mintegy 73 ezer forint támogatás juthat alaptámogatásra és zöldítésre. Utóbbinál változásként említette, hogy 2019-től a parlagfű elleni közérdekű védekezésre kijelölt területeket kizárják a támogatások kifizetésénél.

Közölte, tavaly több mint 10 ezer termelői kárbejelentés érkezett közel 178,5 ezer hektárnyi területre, a legtöbb aszálykár bejelentés volt.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Vidékfejlesztési programban 19 nyitott pályázati felhívás van, 307,92 milliárd forinttal. Emellett a Magyar Nemzeti Bank  január 1-jével újraindította növekedési hitelprogramját, amelynek keretösszege 1000 milliárd forint. A pénz kizárólag új beruházásra fordítható, hitelkiváltásra és forgóeszköz finanszírozásra nem – tette hozzá az MTI jelentése szerint.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A SPAR több mint ezres listával indítja a kötelező akciózást

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél ezúttal is többet kínál: számos árucikk esetében 10-36 százalékos árkedvezményt biztosít. Az áruházlánc a SPAR szupermarketekben összességében több mint 1200, az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1100 akciós ajánlattal várja vásárlóit.

Oroszország és Kína nem nyert, Szaúd-Arábia viszont a csúcsigazolásokkal felrobbanthatja a focipiacot

Szaúd-Arábia globális dominanciát tervez a labdarúgásban, ami elsősorban annak köszönhető, hogy Cristiano Ronaldo fél évvel ezelőtt a közel-keleti arab állam egyik leggazdagabb csapatához igazolt a Manchester Unitedtől. Igaz, az angol klub akkor még nem tudta, hogy lavinát indíthat el a transzfer jóváhagyásával.

Jó minőségűek a fürdésre alkalmas európai vizek – a magyarok is

A fürdővizek minőségéről készült éves jelentés szerint 2022-ben az európai fürdőhelyek többsége megfelelt az Európai Unió legszigorúbb, a „kiváló” vízminőségi osztályra vonatkozó előírásainak.

Figyelmeztet az MNB: nem mindig jár kártérítés a csalók áldozatainak

Bizonytalan a kártérítés lehetősége, ha az ügyfél pénze a saját jóváhagyása, gondatlansága miatt került csalókhoz egy átutalás során - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Hírek

A SPAR több mint ezres listával indítja a kötelező akciózást

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél ezúttal is többet kínál: számos árucikk esetében 10-36 százalékos árkedvezményt biztosít. Az áruházlánc a SPAR szupermarketekben összességében több mint 1200, az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1100 akciós ajánlattal várja vásárlóit.

Jó minőségűek a fürdésre alkalmas európai vizek – a magyarok is

A fürdővizek minőségéről készült éves jelentés szerint 2022-ben az európai fürdőhelyek többsége megfelelt az Európai Unió legszigorúbb, a „kiváló” vízminőségi osztályra vonatkozó előírásainak.

Hamarosan indul a regisztráció a Nyári diákmunka programra

Tíz éve töretlen sikerrel hirdeti meg a kormány a Nyári diákmunka programot, amelyre idén nyáron 3,5 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak - közölte Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár.

Szlovákiában is visszavonták a Novis Biztosító engedélyét

A Szlovák Nemzeti Bank június 5-i hatállyal visszavonta a pozsonyi Novis Biztosító engedélyét. A társaságnak a Magyar Nemzeti Bank már négy éve megtiltotta életbiztosításai magyarországi forgalmazását.

Új elektromos köztisztasági járművek állnak szolgálatba Budapesten

Hat új elektromos köztisztasági célgép áll szolgálatba Budapesten - közölte a Budapesti Közművek keretében önállóan működő FKF Köztisztasági Divízió.

Orbán Viktor: megkezdtük a felkészülést az uniós elnökségre

Orbán Viktor miniszterelnök és kormányának tagjai szerdán részt vettek a 2024. második félévi magyar EU-elnökség tanácsi formációit elnöklő miniszterek felkészítő fórumán a Karmelita kolostorban - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA és a Digitális Kereskedelmi Szövetség

Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) és a Digitális Kereskedelmi Szövetség (DKSZ) a magyar e-kereskedők export hajlandóságának és külpiacra lépésének fejlesztése érdekében.

Ezzel pazarolják el a magyarok a legtöbb időt a munkahelyen

Ahogy egyre többünk munkája kapcsolódik szorosan az internethez, egyre...

Gazdaság

Figyelmeztet az MNB: nem mindig jár kártérítés a csalók áldozatainak

Bizonytalan a kártérítés lehetősége, ha az ügyfél pénze a saját jóváhagyása, gondatlansága miatt került csalókhoz egy átutalás során - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Kőbe vési a kormány az értékpapírügyletek tranzakciós illetékét

A parlamentnek benyújtott adótörvénycsomagból kiderül, hogy olyan ideiglenesnek mondott terheket is állandóvá tesz a kormány, amelyeket az extraprofitadó részeként eredetileg csak 2022-re és 2023-ra...

Egyhangúlag döntött a kamatkondíciókról a monetáris tanács májusban

Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa május végi ülésén az alapkamat 13,0 százalékon tartásáról, az egynapos jegybanki fedezett hitel kamatlábának 100 bázispontos csökkentéséről 19,50 százalékra és az egynapos jegybanki betét kamatlábának 12,50 százalékon tartásáról a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.

Ezek a megtakarítások úszhatják meg az új 13%-os adót

Mivel az szja-törvény szerint nem minősül kamatjövedelemnek a legalább 10 évig tartott nyugdíjcélú megtakarítások hozama, nem csak a 15 százalékos kamatadó, hanem a szerda éjjel rendeletben bevezetett 13%-os szocho-t sem kell megfizetni például a nyugdíjcélú megtakarítások után - értelmezi a GRANTIS a szociális hozzájárulási adó (szocho) eltérő alkalmazásáról szóló rendeletet.