Hirdetés
Kezdőlap Hírek Önvezető Tesla csapódott fának Texasban - halottak
No menu items!

Önvezető Tesla csapódott fának Texasban – halottak

A szerencsétlenül járt autó teljesen kiégett. Kép forrása: abc7.com

Két férfi meghalt azt követően, hogy az egyesült államokbeli Houston északi részén fának ütközött egy önvezető Tesla, amely vélhetően robotpilóta üzemmódban haladt – közölték a hatóságok.

A vezetőülésben nem ült senki – mondta Texas állam Harris megyei rendőrőrsének őrmestere. Cinthya Umanzor a The Wall Street Journal című lap online változatának nyilatkozva beszámolt arról, hogy a két áldozat 1962-ben és 1951-ben született. Az egyik férfi az első utasülésen ült, míg a másik a Tesla hátsó ülésén. A jármű éjszaka nagy sebességgel haladt egy kanyarban, mielőtt egy fának ütközött.

Az előzetes vizsgálat megállapítása szerint a jármű volánjánál nem ült senki. “Majdnem 99,9 százalékban biztosak vagyunk benne” – tette hozzá a rendőr.

A Tesla és a Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal nem reagált azonnal a sajtó megkeresésére.

A hatóságok még mindig azt vizsgálták, hogy az első utasoldali légzsák kioldott-e – derült ki a jelentésből.

A személygépkocsik és teherautók önvezető képessége egy generáció óta a legjelentősebb változás a járműtechnológiában. A Tesla és más autógyártók hatalmas profitot látnak a sofőr nélküli vezetésben, ha sikerül leküzdeniük a biztonsági és szabályozási akadályokat. Az amerikai kormány most kezdi el azt a folyamatot, amely új biztonsági szabályokat és szabványokat hozhat a közlekedésben.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Varga Mihály: Magyarország a zöld átállás egyik nyertese lehet

Magyarországnak megvannak a pénzügyi eszközei ahhoz, hogy a világgazdaság zöld átállásának egyik nyertese legyen

Bővült a Netrisk csoport

A Netrisk csoport és a Bauer Media Group összevonta az online összehasonlító üzletágát Közép- és Kelet-Európában

Befagytak a hitelkamatok, hiába csökkent a jegybank

A kamatain ugyan nem változtatott egyebekben azonban alapos rendet vágott a lakáshiteleiben decembertől a Raiffeisen Bank.

Iránykereséssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Richter hétfőn jelentette be, kötelező erejű szándéknyilatkozatot írt alá a Mithrával estetrolt tartalmazó készítmények forgalmazásáról Kínában.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.