Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Nagy Márton: az önellátó gazdaság a fenntartható felzárkózás alapja
No menu items!

Nagy Márton: az önellátó gazdaság a fenntartható felzárkózás alapja

Nagy Márton. Fotók: MTI/Kovács Attila

A jelenlegi körülmények között nemcsak önálló gazdaságpolitikára, hanem önellátó gazdaságra is szüksége van az országnak, ez a fenntartható felzárkózás alapja – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter-jelölt az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén, ahol a képviselők többsége támogatta a jelölt miniszteri kinevezését.

Hangsúlyozta: viharos évtizedben élünk, ahol egyszerre fenyeget minket egy háború, folyamatos járványhullámok, és ezt kísérő energia- valamint élelmiszerválság. A gazdaság eddig elért eredményeit meg kell védeni, úgy, hogy a válságból megerősödve kerüljünk ki – jegyezte meg.

A miniszterjelölt rámutatott arra, hogy a magyar gazdaságban már többségi, 51 százalékos a hazai tulajdon részaránya, szektoronként azonban vannak különbségek. A hazai tulajdon dominanciáját az építőipari alapanyaggyártás területén, az élelmiszer-kiskereskedelemben, a biztosítói és a távközlési szektorban kell még visszaállítani – húzta alá.

Nagy Márton jelezte, hogy az energiafüggőséget csökkenteni kell, az ország nettó energiaimportja magas, a GDP 4 százalékát teszi ki.

Élelmiszertermelésben jól áll az ország, kétszer annyit termel, mint amennyit elfogyaszt, a nettó élelmiszerexport a GDP 1,6 százalékát teszi ki – fejtette ki. Ezzel az ország élelmiszerfüggősége ugyan az egyik legalacsonyabb az EU-ban, azonban tovább kell dolgozni az import helyettesítésén – fűzte hozzá.

Úgy fogalmazott: minden azon múlik, hogyan tudjuk megvédeni a gazdaságunkat, mennyire tudunk megerősödve kijönni a válságból, és ezt követően milyen gyorsan tudjuk fenntartható felzárkózási pályára állítani a gazdaságot.

Emlékeztetett arra, hogy jelenleg az EU fejlettségének 76 százalékán áll az ország, a rangsorban már megelőzte Görögországot és Portugáliát, továbbá Lengyelország sarkában van. Évi 3 százalékpontos növekedési többlet mellett 2030-ra elérhető az EU fejlettségének 90 százaléka; 3,5 százalékpontos többlettel pedig az EU fejlettségének 100 százaléka – vetítette előre.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az országon belül ugyanakkor igen jelentősek a különbségek, miközben Budapest az unió fejlettségi átlagának 153 százalékán áll, egyes vidéki régiók 50 százalék körül teljesítenek. Az “ollót zárni kell” – szögezte le.

Nagy Márton arról is beszélt, hogy Magyarországon szinte teljes a foglalkoztatottság, a beruházási ráta az egyik legmagasabb az EU-ban, az üzemanyag, az áram és a gáz ára pedig nálunk a legalacsonyabb közösségi szinten, a világon a legtöbbet fordítja az ország a családok támogatására.

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) kérdésére a miniszterjelölt elmondta, hogy a kormánynak továbbra sincs árfolyamcélja, a forint euróhoz viszonyított értékét a piac határozza meg, az árfolyam “pont ott van, ahol lennie kell“. A növekedést hosszú távon fenntarthatóvá a 27 százalék feletti beruházási ráta teszi, a kormány támogatni fogja továbbra is az állami, a vállalati és a családi beruházásokat is – hangsúlyozta. A beruházásokat követően fontos kérdés, hogy a megtermelt profit maradjon itthon, minél több cég lépjen ki a régióba, minél több stratégiai ágazatban növekedjen a magyar tulajdoni hányad – fűzte hozzá.

Erős Gábor (Fidesz) az energiaszankciók hatására kérdezett rá. Nagy Márton elmondta, hogy Magyarország elvégezte feladatát, kiszámolta, hogy egy azonnali olajembargó a Brent olaj árát 185 dollárra emelné a jelenlegi 113-114-ről; az elfogyasztott mennyiség 30-40 százaléka pedig nem lenne beszerezhető. Másfél-két év átmeneti idő biztosításával a Brent ár 130-140 dollár köré emelkedne, ami kompenzáció nélkül 800 forintos gázolaj és benzin árat jelentene a jelenlegi 480 forintos árral szemben. A gázembargó esetében “nincs is miről beszélni“, az 15-18 milliárd euróba kerülne, valakinek pedig ezt meg kellene térítenie – szögezte le. Az unió többi országának és Brüsszelnek is el kellene végeznie ezeket a számításokat, különben “felelőtlen magatartásról” beszélhetünk – hívta fel a figyelmet.

A képviselők a kérdések megválaszolását követően 10 igennel és 4 nemmel támogatták Nagy Márton miniszteri kinevezését. Nagy Márton tervei szerint helyettese és egyben egyik államtitkára Fónagy János lenne, másik két államtitkára pedig Lóga Máté és Túri Anikó.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzpiaci elemző: az MNB kemény üzenetet küldött a kamatemelés mellé

Az infláció folytatólagos emelkedésére, valamint az elhúzódó inflációs kockázatokra tekintettel a várakozásoknál nagyobb mértékben, 185 bázisponttal 7,75 százalékra emelte az alapkamatot kedden az MNB Monetárs Tanácsa. Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint nem is annyira az emelés ténye, mint a hozzá társuló üzenet ígér szigorítást.

Lassult az infláció Németországban

Németországban a várt emelkedés helyett lassult az infláció júniusban éves összevetésben - jelentette a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.

A KSH-tól érkezhet az Állami Számvevőszék új elnöke

Windisch Lászlót, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökhelyettesét javasolja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének a parlament eseti bizottsága - közölte a testület elnöke.

MNB: több százezer forintos többletköltséget jelenthet a moratóriumban maradás

A Magyar Nemzeti Bank azt javasolja az ügyfeleknek, hogy csak nehéz helyzetben, tartalékok híján lévők maradjanak a törlesztési moratóriumban, mert az több százezer forintos többletköltséget jelenthet a hiteleseknek.

Hírek

A KSH-tól érkezhet az Állami Számvevőszék új elnöke

Windisch Lászlót, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökhelyettesét javasolja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének a parlament eseti bizottsága - közölte a testület elnöke.

Drágább lesz a parkolás Budapesten – jön az egységes rendszer

A jelenlegi bonyolult, 27 féle parkolási zóna helyett átlátható, világos, négy zónatípusból álló egységes parkolási rendszert vezet be a Fővárosi Önkormányzat, és megemeli a parkolási díjakat is - döntött a Fővárosi Közgyűlés többsége.

Putyin orosz szövetségese szerint Oroszország mindent odadobott a háborúval

Oleg Gyeripaszka milliárdos alumíniumipari mágnás - aki Vlagyimir Putyin közeli szövetségese - kedden helyi újságírókkal beszélgetve az ukrajnai háború ellen emelt szót, és azt sugallta, hogy Oroszország az inváziója után nem lesz nyertes.

Török igen a finn és a svéd NATO-csatlakozásra

Törökország belegyezett Svédország és Finnország NATO-tagságának támogatásába - jelentette be az észak-atlanti szövetség elnöke, miután a felek aláírták az erről szóló megállapodást a madridi NATO-csúcs keretében.

Erőre kapott a forint a vártnál nagyobb kamatemelés hírére

Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest az MNB vártnál jelentősebb, 185 bázispontos alapkamatemelésére.

Kína enyhített a beutazók karanténkötelezettségén

Kína csökkentette az országba beutazó külföldiek karanténidejét, ami nagy lépés a több mint két éve bevezetett - meglehetősen szigorú - Covid-szabályok lazításában.

Elf Bart is forgalmazó szlovák cégeket vizsgál a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított különböző típusú elektromos cigarettákat, köztük Elf Bart is forgalmazó két szlovák céggel szemben, mivel feltehetően tisztességtelenül hirdetik a termékeket a magyar fogyasztóknak - közölte a hatóság.

Putyin először lépi át a határt, barátokhoz megy

Vlagyimir Putyin az ukrajnai invázió óta először hagyja el Oroszországot: kedden Tádzsikisztánba utazik, majd Türkmenisztánba látogat a Kaszpi-tengeri országok csúcstalálkozójára. Az orosz elnököt a G20-ak novemberi indonéziai csúcsára is meghívták.

Gazdaság

MNB: több százezer forintos többletköltséget jelenthet a moratóriumban maradás

A Magyar Nemzeti Bank azt javasolja az ügyfeleknek, hogy csak nehéz helyzetben, tartalékok híján lévők maradjanak a törlesztési moratóriumban, mert az több százezer forintos többletköltséget jelenthet a hiteleseknek.

Váratlanul nagyot emelt az alapkamaton a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa 185 bázisponttal 7,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén.

Hetvenmilliós bírságot és tiltást kapott a Bankmentor Kft.

A Magyar Nemzeti Bank 70 millió forint bírságot szabott ki a kecskeméti Bankmentor Kft.-re és megtiltotta annak működését, mivel a cég engedély nélkül folytatta pénzügyi közvetítői tevékenységét.

Tovább zuhan a kriptovaluták királya

Az értékéből rohamosan vesztő bitcoin árfolyama valószínűleg 13 ezer dollárig fog lezuhanni, ami közel 40 százalékos csökkenést jelent a jelenlegi szinthez képest - állítja egy amerikai pénzügyi szakértő.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom