Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Orbán Viktor: Rehabilitálni kell a családról való gondolkodást
No menu items!

Orbán Viktor: Rehabilitálni kell a családról való gondolkodást

Idén is lesz nyugdíjprémium-kifizetés, és minden számítás szerint nagyobb lesz, mint legutóbb volt – közölte Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országházban, az Idősek Tanácsa ülésén. (Frissítés)

A kormányfő beszámolt továbbá a testület tagjai előtt arról, hogy ebben az évben eléri a 230 ezret azoknak a nőknek a száma, akik igénybe vették a 40 évnyi munka utáni nyugdíjba vonulás lehetőségét. “Mi ezt nagymamanyugdíjnak szoktuk magunk között nevezni, mert ezt egy családpolitikai intézkedésnek is szántuk”, hiszen így a fiatal szülők komoly segítséget kapnak “az unokák pesztrálásában” – fogalmazott.

Orbán Viktor azt is hangsúlyozta, hogy rehabilitálni kell a családról való gondolkodást, helyre kell állítani a többgenerációs családi gondolkodási modellt Magyarországon.

Magyarázatában arról beszélt, hogy az Európa szinte minden országát sújtó népességfogyásra adott válaszok radikálisan megosztják a kontinenst. Európa egyik fele szerint ugyanis ha nincs elég fiatal, “vegyünk (…) Afrikából meg Ázsiából, vagyis telepítsünk be az elfogyó őshonosok, bennszülöttek helyett migránsokat, idegeneket”. A másik irányzat szerint – ez a “romantikus”, “ezek volnánk mi” – “ha akarunk változtatni ezen a helyzeten, akkor még akár sikerülhet is” – mondta.

A kormány célja, hogy Magyarország képes legyen a biológiai reprodukcióra, ennek érdekében pedig erőteljes családpolitikát folytat – közölte.

A bejelentés. Az Idősek Tanácsa ülése az Országház épületében

Az MTI jelentése szerint kiemelte: a társadalmi válasznak nemcsak a fiatalok gyermekvállalásáról kell szólnia, hanem kulturális változásra is szükség van, a családról úgy kell gondolkodni, amely a fiatalokból, a gyermekeikből és a nagyszülőkből is áll. “Az idősek ne terhet jelentsenek egy közösség, egy család számára, hanem sokkal inkább erőforrást” – szavai szerint ebben áll a családról való gondolkodás rehabilitálása.

Beszédében a 2018-2030 közötti időszak legfontosabb feladatának a gazdasági versenyképesség növelését nevezte a miniszterelnök, rámutatva, csak így lehet folytatni például a családtámogatási rendszert és a nyugdíjak értékének növelését.

Utóbbival kapcsolatban emlékeztetett, hogy 2010 előtt minden évben csökkent a nyugdíjak értéke, azóta azonban ez megváltozott, sőt tavaly már nyugdíjprémiumot is fizettek, amely idén is megtörténik. Sőt mivel a gazdasági növekedés ebben az évben 4 százalék fölött lesz, közel a 4,5 százalékhoz, a nyugdíjprémium idén “minden emberi számítás szerint nagyobb lesz, mint legutóbb volt” – közölte.

“A korábbi megállapodásunk hatályban van: tehát mi a nyugdíjak értékét megőrző politikát folytatjuk, sőt nyugdíjemelésekre törekszünk, önök pedig támogatják azt a gazdaságpolitikát, amely képes előállítani ennek a nyugdíjemelésnek az anyagi alapjait” – mondta Orbán Viktor az Idősek Tanácsának.

A kormányfő szólt a nyugdíjasok munkavállalásának kérdéséről is, kifejtve: ma több munkahely van Magyarországon, mint amennyi munkaképes, nyugdíjkorhatár előtt álló ember. Ezért lehetővé kell tenni a dolgozni akaró nyugdíjasoknak – folytatta -, hogy a nyugdíjuk megtartása mellett maradhassanak a munka világában, illetve visszakapcsolódhassanak oda.

Ismertette az ezzel kapcsolatos új intézkedéseket, például a nyugdíjas szövetkezetek létrehozását, amelyekből ma 146 van, és 10 600 embert foglalkoztatnak. Emellett november 1-jétől olyan új szabályok lépnek hatályba, amelyek lehetővé teszik, hogy a dolgozó nyugdíjasok egyrészt megkapják a nyugdíjukat, másrészt a munkabérüket, úgy, hogy utóbbi után csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetni – közölte. Értékelése szerint ez azt jelenti, hogy idősebb emberek foglalkoztatása egyszerre jó üzlet a munkaadónak és annak is, aki még érez magában erőt, hogy dolgozzon.

Úgy összegzett: november 1-jétől új világ köszönthet az idős korú magyarokra, akik joggal akarják megkapni és megtartani a nyugdíjukat, és közben azt is szeretnék, hogy ha nyugdíj mellett dolgoznak, akkor ne büntesse, hanem támogassa őket ebben a magyar állam.

A miniszterelnök szerint ha a 2-2,5 millió nyugdíjasnak csak néhány százaléka akar visszatérni dolgozni, akkor a magyar munkaerőpiac és a magyar gazdaság “egy óriási energiainjekcióhoz jut”, ami látszódni fog a következő évek gazdasági növekedésében is.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.