Kezdőlap Hírek Oroszország sem enged légterébe Boeing 737 MAX-eket

Oroszország sem enged légterébe Boeing 737 MAX-eket

Oroszország is csatlakozott azokhoz az államokhoz, amelyek kitiltották légterükből a Boeing 737 MAX 8 és MAX 9 típusú utasszállító repülőgépeket – jelentette be Alekszandr Nyeradko, az orosz szövetségi légi közlekedési hatóság (Roszaviacija) igazgatója.

Nyeradko szerint a nemzetközi légügyi értesítési rendszeren (NOTAM) keresztül tájékoztatást adtak ki, hogy további értesítésig a Boeing 737 MAX 8 és MAX 9 típusoknak tilos használniuk az orosz légteret.

A Roszavijacija igazgatója elmondta azt is, hogy a tilalomnak nem szabtak időbeli korlátot, feloldása az orosz hatóság további döntésétől függ, amelyet az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hatósága (FAA), valamint a Boeing repülőgépgyártó vállalat által közzétett irányelvek és közlemények tanulmányozása után fog meghozni.

Szerdán Kanadán kívül Ukrajna, Irak, Brunei, Szerbia, Üzbegisztán és Grúzia is kitiltotta a típust az ország légteréből.

Korábban több európai ország után, elővigyázatosságra hivatkozva az unió repülési szerve, az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) is kitiltotta az unió teljes területéről a Boeing 737 MAX-eket.

Az Ethiopian Airlines ET302-es, Addisz Abeba-Nairobi járatát teljesítő Boeing 737-ese vasárnap zuhant le, hat perccel a felszállás után. A tragédiát senki nem élte túl, 157-en vesztették életüket. A hatóságok már megtalálták a gép feketedobozait, Európába szállították őket, hogy elemezzék az általuk rögzített adatokat.

Tavaly októberben az indonéz Lion Air ugyanilyen típusú gépe szintén pár perccel a felszállás után csapódott a tengerbe, a szerencsétlenségben 189-en haltak meg.

A Boeing az érintett típusok biztonságát bizonygatja, ugyanakkor a vállalat közleményében megértéssel fogadta a légi közlekedési hatóságok elővigyázatosságát – tette hozzá az MTI.

Friss

Gazdasági vészhelyzet – Amit a meghirdetett járulékkedvezményről tudni kell/részletek

A koronavírus járvány miatt bekövetkezett recesszió veszteségei szinte a gazdasági szereplők mindegyikét arra sarkallja, hogy valami módon bekerüljön a kormány által meghatározott veszélyeztetett tevékenységi körbe, amelynek jóvoltából a március 1. és június 30. közötti átmeneti időre adó- és járulékkedvezményben részesülhet. A fő kérdés most azonban az, miként értesülhetnek a besorolásukról? Mit kell tenniük azoknak a vállalkozásoknak, aki már a kormányzat eddigi kétlépcsős mentőcsomagjának kedvezményezettjei? AzÜzlet.hu erről kérdezte a PWC Magyarország Kft. szakértőit.

Fizetésképtelen a német Vapiano SE – az éttermek nem ezért aggódnak

Csődeljárást kezdeményezett a Vapiano étteremlánc alapítója, a Vapiano Európai Részvénytársaság (SE), a német cég szerdán késő este kiadott közleménye szerint az eljárás nem érinti közvetlenül a Németországban és külföldön franchise formában működő éttermeket, mint ahogy állítólag a magyarországiakat sem.

Utazási irodák: visszafizetés helyett vouchert!

Drámai helyzetbe kerülnek az utazási irodák, ha nem sikerül módosítani a jogszabályt, amely kimondja: 14 napon belül vissza kell adniuk az utasoknak a lemondott utak árát.

Tojásszövetség: van elég tojás és az ára sem változik

Húsvétig nem változik a tojás ára a koronavírus okozta helyzet miatt - közölte a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke.

Hírek

Kínában százezreket óvtak meg a fertőzéstől

Több mint 700 ezer Covid-19-esetet akadályozhattak meg Kínában a korlátozásokkal egy új nemzetközi tanulmány szerint, amely a Science tudományos folyóiratban jelent meg. A tudósok szerint Kína fenyegetettsége azonban nem szűnt meg teljesen ezzel.

Fizetés nélküli szabadság: a tb-járulékot fizetni kell

Ha a munkavállaló fizetés nélküli szabadságon van, szünetel a biztosítási jogviszonya, ezért a fizetés nélküli szabadság első napjától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Több forrásból ered a marsi víz

Két különböző, a vörös bolygó belsejében található forrásból ered a marsi víz - állapították meg kutatók a Marsról származó meteoritok elemzése révén.

Türkmenisztán betiltotta a koronavírust – a maszk is tilos

Türkmenisztánban betiltották a koronavírus szót a sajtóban és az utcán, ahol a maszkviselés is szigorúan tilos - adta hírül a Riporterek Határok Nélkül médiajogi csoport türkmén forrásokra hivatkozva.

Újra mélyponton a forint

Történelmi mélypontra gyengült a forint az euróhoz képest kedd délután a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Mutálódott a koronavírus – már nyolc törzse van

A többi vírushoz hasonlóan az új koronavírus is mutálódik, már nyolc törzse van világszerte - közölték amerikai kutatók.

Google Maps – Manipulálhatóbb, mint gondolnánk

Tizenöt éves a térkép fogalmát újradefiniáló Google Maps, amelynek egy berlini kísérletben 99 okostelefonnal demonstrálták manipulálhatóságát.

Károly herceg elhagyhatta a karantént

A korábban koronavírussal diagnosztizált Károly walesi herceg jól van, kikerült a karanténból - közölte a 71 éves brit trónörökös szóvivője.

A rendőrség nevében is támadnak a csalók

Ismeretlenek a rendőrség nevével visszaélve valótlan tartalmú meghívókat küldtek e-mailben szerkesztőségeknek és különböző szervezetekek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata.

Rigó Csaba Balázs a GVH új elnöke

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága támogatta Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság (KH) eddigi vezetőjének kinevezését a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) élére.

Baltikum. Kölyökfókák százai haldokolnak az enyhe télben

Százszám pusztulnak a púpos fókakölykök a Balti-tenger észtországi és lettországi partvidékén a szokatlanul meleg, jégmentes tél miatt.

Szerdán tovább zuhan a benzin ára

Április 1-től a benzin 8 forinttal kerül majd kevesebbe: a literenkénti ára 290 forintra csökken, amire 2010 óta nem volt példa. A gázolaj ára változatlan marad.

Gazdaság

MNB: hosszabb lejáratú hitel a befektetési alapoknak is

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a monetáris tanács március 24-i döntésével összhangban úgy döntött, hogy lehetővé teszi a hazai nyílt végű, nyilvános befektetési alapok részvételét a jegybank új, hosszabb futamidejű fedezett hiteltenderein

MNB: tavaly három százalékkal csökkent az államadósság

Az államháztartás névértéken számított bruttó konszolidált adóssága a GDP 64,7 százalékát - 30 287 milliárd forintot - tette ki 2019 végén, vagyis 3 százalékponttal csökkent az egy évvel korábbi 67,7 százalékról - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

A Bankszövetség szerint a magyar bankrendszer stabil

A magyar bankrendszernek magas a tőkeellátottsága, stabilan működik, a lakosság részéről jelentkező nagyobb készpénzigényt is tudta kezelni - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.

Az MNB az infláció lassulására számít

Idén 3 százalék alá eshet, hosszabb távon pedig 3 százalék körül stabilizálódhat az infláció - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) online sajtótájékoztatóján a Közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság vezetője.

Emelt érintéses limit: a Fizetési Pont már bevezette

A POS-terminál piac harmadik legnagyobb szereplője, a Fizetési Pont egy nap alatt bevezette a 15 ezer forint alatti kártyás vásárlásokra a PIN-kód mentességet termináljain.

A Lánchíd lábához költözik a Nemzetközi Beruházási Bank

A Lánchíd Palota műemlék épületét veszi meg székhelyének a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB), ahova a tervek szerint még az idei év végéig átköltözik.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom