Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Összejátszhatott a három nagy német autógyártó
No menu items!

Összejátszhatott a három nagy német autógyártó

Az Európai Bizottság előzetes vizsgálatai szerint a BMW, a Daimler és a Volkswagen megsértette a közösségi trösztellenes szabályokat azzal, hogy közel tíz éven keresztül korlátozták a versenyt a kevésbé szennyező technológiák kifejlesztése terén.

Hivatalos kifogásközlésében a brüsszeli testület azzal vádolta meg a három vállalatot, hogy 2006 és 2014 között összejátszottak annak érdekében, hogy korlátozzák a károsanyag-tisztító technológiák fejlesztését és alkalmazását az Európában piacra kerülő új benzines és dízelautókban.

A bizottság a dízeljárművek esetében elsősorban az SCR-katalizátor és a kipufogógáz tisztítását szolgáló AdBlue adalékanyag alkalmazása, a benzinmotorok esetében pedig a szilárdrészecske-kibocsátást mérséklő részecskeszűrők használata terén való feltételezett összejátszást sérelmezte.

Margrethe Vestager

“Ennek eredményeként az európai fogyasztók nem juthattak hozzá a legjobb elérhető technológiával felszerelt autókhoz” – írta Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos.

“Számos módon együttműködhetnek a cégek termékeik minőségének javítása érdekében. Az EU versenyszabályai azonban nem engedélyezik, hogy ennek pont az ellenkezője valósuljon meg, és azért játsszanak össze, hogy kiküszöböljék a minőségbeli versenyt. Tartunk tőle, hogy ebben az esetben éppen ez történt” – tette hozzá.

Az előzetes vizsgálat eredményét közel két évvel azután tették közzé, hogy a bizottság szakértői előre be nem jelentett vizsgálatokat folytattak le a gyártóknál.

A sajtóközlemény szerint az összejátszásról az “ötök köre“, azaz az öt vezető német autógyártó, az Audi, a BMW, a Daimler, a Porsche és a Volkswagen egyeztetései keretében állapodtak meg.

A vállalatoknak reagálniuk kell az Európai Bizottság kifogásaira, az eljárás végén pedig, amennyiben megállapítják a jogsértést, kemény pénzbírságokat szabhat ki rájuk az uniós versenyhatóságként eljáró testület. Ennek összege az adott cég éves bevételének akár a 10 százalékát is elérheti.

Sajtóhírek szerint a legsúlyosabb bírságot a BMW kaphatja, miután a Daimler önként jelezte 2014-ben az összejátszást, és a Volkswagen is együttműködik 2016 óta a hatóságokkal az ügyben. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.