Kezdőlap Budapest Öt és fél év, 225 milliárd forint: befejeződött a 3-as metró felújítása
No menu items!

Öt és fél év, 225 milliárd forint: befejeződött a 3-as metró felújítása

Illusztráció: MTI/Máthé Zoltán

Átadták hétfő délelőtt a 3-as metró Lehel téri és Nagyvárad téri, megújult állomásait, amelyek kora délután kapcsolódnak be az utasforgalomba. Ezzel befejeződött a metróvonal öt és fél évig tartó rekonstrukciója.

Az utolsóként felújított állomások átadásán, a 3-as metróvonal rekonstrukciójának záróeseményén, a Nagyvárad téri állomáson Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter azt mondta: a beruházás nemcsak Budapestnek és Magyarországnak, hanem az Európai Unió számára is fontos. A felújítással a kormány, a főváros és az EU együttműködése kézzelfoghatóan is testet öltött – jelentette ki.

Karácsony Gergely főpolgármester köszöntet mondott a kormánynak, az EU-nak, a beruházásban közreműködőknek, valamint megköszönte a Budapesten közlekedők türelmét. Azt mondta, a metróvonal felújítása nagy kihívás volt a városnak, de azt reméli, hogy amikor a megújult, akadálymentesített metrót használják az emberek, azt fogják gondolni, hogy megérte.

A város leghosszabb, 17,4 km-es metróvonalának, valamint a hozzá tartozó 20 állomásnak a felújítása 2017 novemberében kezdődött, és az 591 millió eurós (mintegy 225 milliárd forintos) teljes költségvetésből 453 millió eurót a kohéziós politika keretében nyújtott uniós támogatás fedezett. Ez a projekt Magyarországot, de az egész EU-t tekintve is az egyik legnagyobb uniós beruházás.

Az uniós kohéziós támogatásnak köszönhetően a metróvonalat és az állomásokat teljesen felújították. Ennek eredményeként a metró ma már teljes mértékben akadálymentes, a Semmelweis Klinikák, a Corvin-negyed, a Kálvin tér, a Ferenciek tere, a Nyugati pályaudvar és az Arany János utca állomásokon hagyományos, illetve speciális ferdepályás felvonókat vehetnek igénybe az utasok. Emellett a látássérülteket új, taktilis burkolati jelzések segítik a tájékozódásban.

Az új vezérlő-, vezető-, tűzvédelmi és szellőztetőrendszereknek, valamint az állomások és azok utasok előtt nyitva álló részeinek felújítása révén a metró biztonsága is jelentősen javult.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

EM: tízezernél több elektromos gépkocsival zöldíthetik flottáikat a hazai cégek

Az eddigi kérelmekben 10030 gépkocsira érkezett be támogatási igény. A legkeresettebb márka több mint kétezer darabbal a BYD, a legnépszerűbb típus a Tesla Model Y. Több mint 5700 gépkocsira már ki is fizettek összesen 22 milliárd forintot.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Hirdetés

Hírek

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...