Kezdőlap Gazdaság Palkovics: a fejlődés alapja a technológiai haladás és az innováció
No menu items!

Palkovics: a fejlődés alapja a technológiai haladás és az innováció

A fejlődés alapja a technológiai haladás és az innováció, amit a kutatók és fejlesztők együttműködése hozhat létre – mondta a technológiai és ipari miniszter a Szegedi Tudományegyetem innovációs napján.

Palkovics László szerint a hozzáadott érték növelése érdekében erősíteni kell a kapcsolatot a Magyarországon működő kutatóhelyek és a nagyvállalatok, az oktatás és a termelés között. Rámutatott: a kutatási és fejlesztési (k+f) kapacitások erősítésében a kormány jelentős részt vállal, és az elmúlt évek eredményei azt bizonyítják, hogy a létrejött feltételek kedveznek az újításoknak.

Magyarország innovációs teljesítménye a nehézségek ellenére ugrásszerűen javult, 2010 óta itt nőtt a legnagyobb mértékben a k+f területen dolgozók száma, és a rendelkezésükre álló források is jelentősen bővültek. Az innovációs ráfordítások mindössze néhány év alatt több mint a kétszeresükre, 700 milliárd forintra emelkedtek 2019-ig, és tavaly már a 900 milliárd forintot is meghaladták.

A miniszter úgy véli, hogy az egyetemi modellváltás, az egyetemfejlesztési program, a szakmai-technológiai platformok megteremtése, a korszerű kutatási infrastruktúrák létrehozása mind hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarország 2030-ra a jelentős innovátorok közé kerüljön.

A szegedi lézerközpont például a legjobbak közé tartozik a világon, és nem ez az egyetlen nemzeti laboratórium, amely a helyi egyetem tudására épít – hangsúlyozta.

Palkovics László elmondása szerint a szegedi kutatók kutatásai világraszóló eredményeket hozhatnak, miként az egyetem járványmatematika projektje is nemzetközi sikert aratott. Modellezési módszerük a kormánynak szintén nagy segítséget jelentett a koronavírus elleni védekezésben, előrejelzéseik ugyanis minden alkalommal helyesnek bizonyultak – tette hozzá.

A tárcavezető szerint Magyarország megbecsüli az alkotószellemet, ezért biztos benne, hogy az új fejlesztések gazdasági és társadalmi hasznosítása egyre sikeresebb lesz. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

61. Közgazdász-vándorgyűlés: a pénzromlás meg kell fékezni

A 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben történt. Három vélemény.

BÉT – Nagyot estek az OTP részvényei

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1789,86 pontos, 3,12 százalékos csökkenéssel, 55 589,52 ponton zárt csütörtökön.

Korlátozta az üzemanyagok kivitelét az orosz kormány

Az orosz kormány két lehetőséget mérlegelt az üzemanyagárak stabilizálására: az olajtermékek exportjának átmeneti teljes tilalmát a belföldi piac telítése érdekében, illetve azt, hogy tonnánként 250 dollárra emelje olajtermékek exportvámját.

Javult a Pannon homoki élőhelyek ökológiai állapota

Európa több országával ellentétben Magyarország teljes területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent, amely egy rendkívüli arány és egyben nemzeti kincs is.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Visszavonták az ONEY pénzügyi vállalkozás tevékenységi engedélyét

Az ONEY így nem rendelkezett az ügyfelekkel szembeni követelésekkel, illetve pénzügyi szolgáltatásból eredő egyéb kötelezettséggel az engedély visszavonása és a végelszámolás időpontjában.