Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Palkovics: külön forrást kapnak a koronavírus-kutatások
No menu items!

Palkovics: külön forrást kapnak a koronavírus-kutatások

Külön forrást biztosít a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kutatásokra az innovációs alapon belül a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) – közölte az innovációs és technológiai miniszter.

Palkovics László a koronavírus-járvány ellenei védekezésről szóló online tudományos konferenciáján elmondta: két hónapja, amikor a koronavírus megjelent Magyarországon és megkezdődtek a járványellenes intézkedések, azt is áttekintették, hogyan tud ezekhez a magyar tudomány hozzájárulni.

Ha az elmúlt két hónap együttműködési készségét meg tudjuk tartani, akkor a magyar tudomány szárnyalni fog még a mostani szinthez képest is” – méltatta az eddigi eredményeket a miniszter.

Beszámolója szerint az utóbbi két hónapban több mint 100 koronavírus-kutatással kapcsolatos projektjavaslat érkezett be, ezek közül 24 támogatásáról döntöttek, 52 projekt döntéselőkészítő fázisba jutott, további 12 pedig döntésre vár.

Palkovics László

A járványügyi készültségben is folytatódnak a kutatások, hiszen a vírus velünk maradt – hangsúlyozta a miniszter: a NKFIH az innovációs alapon belül külön forrást biztosít a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kutatásokra.

A kutatási projekteket ismertetve elmondta, hogy a projektcsoportok egy része a vírus kontrolljával foglalkozik, mások a vírus jobb megismerésére irányulnak, de folynak kutatások a koronavírus megelőzésével és kezelésével kapcsolatban is. Ezek a projektek a világszínvonalat képviselik – emelte ki Palkovics László.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.