Hirdetés
Kezdőlap Agrárvilág Pályázati felhívás a dísznövényeket árusító kisvállalkozásoknak
No menu items!

Pályázati felhívás a dísznövényeket árusító kisvállalkozásoknak

Fotók: Fekete István

A dísznövények és virágok kereskedelmével foglalkozó kisvállalkozások fejlesztéseinek megvalósítását 1,6 milliárd forint keretösszegű pályázati felhívással kívánja segíteni az Agrárminisztérium – jelentette be Feldman Zsolt, mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a TulipGarden Balaton díszkertészeti szezonnyitó eseményén, csütörtökön.

Feldman Zsolt ismertette, hogy azokat a támogatási konstrukciókat, amelyek segítették a gyümölcsöt és zöldséget termesztő kertészeteket gépek vagy technológia beszerzésben, illetve beruházás megvalósításában, az Agrárminisztérium már az elmúlt években is elérhetővé tette a díszkertésztek számára is.

Az államtitkár jelezte, hogy az ágazatban ugyanakkor fontos szerepet töltenek be a virágokat és a dísznövényeket értékesítő kisvállalkozások, hiszen ők juttatják el a terméket a fogyasztókhoz. Az agrártárca elkötelezett támogatásuk mellett, a Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Tervébe új elemként került beépítésre a 40%-nál alacsonyabb mezőgazdasági vagy 50%-nál alacsonyabb erdőgazdálkodási árbevétellel rendelkező, díszkertészeti kisvállalkozások támogatását célzó intézkedés.

Az érintettek hamarosan 1,6 milliárd keretösszegű forrásra pályázhatnak. A támogatási lehetőségek a dísznövény-kereskedelemhez vagy zöldfelület-kezeléshez kapcsolódó tevékenységekre terjednek ki. Lehet majd pályázni épületek létrehozására, fejlesztésére, korszerűsítésére, de támogatott lesz a dísznövény-kereskedelemhez és zöldfelület-kezeléshez kapcsolódó új gépek és eszközök, technológiák vásárlása, vagy éppen az információs és kommunikációs technológiák alkalmazása.

A szőlősgyöröki TulipGarden innovatív és látványos példája annak, hogy egy egyébként korábban alig hasznosított területen miként teremthető érték – jegyezte meg az Feldman Zsolt, aki szerint kis területen nagy hozzáadott érték elérése jó ötlettel, más mezőgazdasági termelőnek is lehetőséget jelenthet a több lábon állás megvalósításában, gazdasága jövedelmezőségének fenntartásában.

Mátrai Zoltán, a TulipGarden tulajdonos-alapítója elmondta, hogy az első TulipGarden 2019-ban nyitott Szőlősgyörökön, mostanra 10 helyszínre bővült a “szedd magad” koncepción alapuló franchise rendszer virágoskertjeinek a száma. Tulipános kertenként több tízezer hagymát ültetnek el, ezzel akár félmillió szál is virágozhat.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Versenyképes vállalkozások segítik a fejlődő kistérségeket

A hazai mezőgazdaság 2010 óta látványos fejlődésen ment keresztül, ennek ékes bizonyítékai a Kiskun Expon kiállító vállalkozások, melyek megmutatják  a magyar vidék erejét és versenyképességét

Nagy István: a vidék a magyar gazdaság megújításának hajtóereje

Magyarország kormánya a vidék gazdasági erejére hajtóerőként tekint a magyar gazdaság megújításában.

Kovács Árpád: a globális blokkolópontok, a tömbösödés ártanak. Az ukrajnai béke üzletté formálódhatna.

Az ukrajnai háború és a közel-keleti konfliktus, a közvetlen, szinte jóvátehetetlen károk mellett azért is komoly veszteséget jelent a világgazdaságnak, mert nyomukban megjelentek a világkereskedelmet veszélyeztető blokkolópontok, felerősödött a tömbösödés, ami egyfajta „vasfüggönyt” hozhat létre az európai kontinensen.

Akkumulátor-ökoszisztéma

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter részt vett az Európai Akkumulátorszövetség Brüsszelben megrendezett "European Battery Day" ülésén, ahol a felek megtárgyalták az európai akkumulátor-ökoszisztémát és az elektromos mobilitási ágazatot érintő legújabb fejleményeket. Ennek keretében a részvevők értékelték a 2018. évi akkumulátor-cselekvési terv végrehajtását és számba vették a lehetséges jövőbeli intézkedéseket.

Hírek

Multifunkcionális ipari csarnok bokréta avatót tartott Szentgotthárdon a XANGA csoport

A XANGA csoport üzleti modellje huszonöt éve változatlan: kulcsrakész gyártó, logisztikai és szolgáltató infrastruktúrát fejleszt, amelyekben a bérlőként beköltöző magas hozzáadott értéket előállító vállalatok saját technológiájuk és eszközeik telepítését követően kezdhetik meg működésüket.

Forinterősödés reggel

Erősödött a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben szerda reggel kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Gazdaság

Heti várható: Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH

Kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülést tart.

Nagy Márton: május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások

Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint

A többség családon belül dönt a pénzügyeiről

meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.

Már él az automatikus napi átutalási limit az OTP-nél

Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...