Hirdetés
Kezdőlap Agrár Penny Market: kevés a magyar tej, ezért kell az import
No menu items!

Penny Market: kevés a magyar tej, ezért kell az import

Nem volt elég magyar tej a beszállítóknál, ezért kellett más forrásból fedezni a vásárlói igényeket, a szlovák UHT tej alacsony, 135 forintos ára pedig a cég üzleti és gazdasági tevékenységéből származó árelőnynek köszönhető – közölte a Penny Market.

Az áruházlánc arra reagált, hogy az olcsón árusított szlovák tej miatt tejtermelők tüntettek a Penny Market alsónémedi logisztikai központjánál, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) támogatásával.

A Penny öt évvel ezelőtt csatlakozott a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanácshoz, minden esetben kérik a terméktanács támogatását annak érdekében, hogy a vásárlói igényeknek megfelelő mennyiségű magyar tejet tudjanak beszerezni – közölte a cég az MTI-vel, hozzátéve, hogy ezt a március elején kialakult helyzet előtt is megtették.

A fogyasztói igények meghaladták magyar beszállítóik erőforrásait, ezért fedezték más forrásból a fennálló igényeket – hangsúlyozták. A jelenlegi promócióban szereplő tejterméket többször is vizsgálták laboratóriumban, amelyeken a termék kifogástalan minősítést kapott.

A Penny Market több mint 22 éve van jelen Magyarországon. Közleményük szerint arra törekszenek, hogy elsősorban magyar feldolgozóktól érkező termékeket biztosítsanak a vásárlóknak. A teljes választék több mint 65 százaléka magyar beszállítóktól származik – írták.

A tájékoztatás szerint az elmúlt években a folyékony tejtermékek 100 százaléka magyar forrásból származott. A társaság tejtermék-választékában általában 11 hazai forrásból származó folyékony tej érhető el, csak egy import termék van idén januártól.

Florian Naegele, a Penny Market Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott, hogy a kialakult helyzet számukra sem a legmegfelelőbb, de a Penny Marketnél a legfontosabb a vásárlók igényeinek zavartalan kielégítése és a legjobb ár-érték arányú termékek biztosítása.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.