Hirdetés
Kezdőlap Fogyasztóvédelem Pénzt kapnak vissza a Yettel ügyfelei
No menu items!

Pénzt kapnak vissza a Yettel ügyfelei

A GVH – a kompenzációs csomagra tekintettel – 125 millió forintra mérsékelte az eredetileg 1,8 milliárdos összegű bírságot. Fotó: MTI/Mónus Márton

A Yettel több mint 1,3 milliárd forintos jóvátételi csomagot vállalt, amely közel 180 ezer fogyasztót kompenzál a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának keretében – közölte a hivatal.

A közlemény szerint a versenyhatóság 2019 végén szabott ki jelentős bírságot az akkor még Telenor Magyarország Zrt. nevet viselő távközlési szolgáltatóra, amiért 2016 és 2017 között 0 forintosként vagy kedvezményesként hirdette egyes készülékeit, miközben azok árának egy részét beépítette az előfizetői díjba.

A cég bírósághoz fordult a döntéssel szemben, amely helyben hagyta a GVH által megállapított jogsértés tényét, azonban a bírság összegének indokolására kötelezte a versenyhatóságot.

Az új eljárásban a Yettel új indítvánnyal élt, amelyben a fogyasztók jóvátételét vállalta a jogerősen is megállapított tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.

A cég a vállalásai alapján 7500 forintos kompenzációt (számlajóváírást vagy feltöltőkártya-keretet) fizet minden jelenlegi ügyfelének (közel 180 ezer fogyasztónak), aki az érintett időszakban, a Telenor Blue kampányok alatt, vagyis 2016. október 6. és 2017. október 22. között készülékkel egybekötött hűségidős előfizetői szerződést kötött.

Az érintett ügyfeleket a Yettel előzetesen emailben vagy sms-ben fogja értesíteni. A kompenzáció garantált értéke 1,31 milliárd forint – vagyis, ha a fogyasztók részére juttatott összeg összértéke bármely okból nem éri ezt el, a vállalkozásnak versenyfelügyeleti bírságként kell befizetnie a fennmaradó összeget.

A versenyhatóság – a kompenzációs csomagra tekintettel – az újraszámolás során 125 millió forintra mérsékelte az eredetileg 1,8 milliárdos összegű bírságot, egyúttal előírva a vállalások teljesítését, valamint azok könyvvizsgálóval történő auditáltatását. A GVH döntése a fogyasztóknál jelentkező közvetlen előnyök mellett tekintettel volt arra is, hogy a cég lemondott a további jogorvoslati lehetőségéről. A jóvátételi kötelezettségek teljesítését a versenyhivatal a végrehajtásukra előírt határidő leteltét követően ellenőrzi majd – áll a közleményben.

Frissítés:

A Yettel közölte, hogy a kompenzáció azokra a lakossági előfizetőkre terjed ki, akik 2016. október 6. és 2017. október 22. között Telenor Blue tarifacsomaggal (S, M, L, XXL), 2 év hűségidővel kedvezményes feltételekkel vásároltak készüléket, és 2022. augusztus 4-én is rendelkeztek legalább egy (számlás vagy kártyás) előfizetéssel a Yettelnél.

Az ügyfélkompenzáció végrehajtásával kapcsolatban az érintetteknek nincs teendőjük, a Yettel megkezdte az értesítés kiküldését a kompenzációra jogosult előfizetőknek és minden szükséges tájékoztatást megad a számukra.

Kiemelték, a Yettel lemondott a határozattal szembeni jogorvoslati jogáról, így a kompenzáció mellett a GVH által meghatározott 125 millió forint összegű bírságot a vállalat befizeti, és azzal szemben további jogi eljárást nem kezdeményez.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Őrizzük meg a vidéki életformát!

a tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar agrárium gerincét a kis gazdaságok alkotják, melyek sajátossága, hogy egyszerre vállalnak szerepet a növénytermesztésben és az állattenyésztésben.

A vállalkozók csak állami kompenzációval tudnak bért emelni

A VOSZ szerint a gyors bérfelzárkóztatás a bérköltségeket úgy növeli, hogy azt nem tudja ellentételezni a piaci árbevétel növekedése.

Devizapiac – Erősödött kedden a forint

A forint az októberi kezdéshez képest gyengébben áll mindhárom devizával szemben, 0,7 százalékkal az euró, 2,8 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Most a büfék alá nyúl az állam

A forrásokat a vidéki vendéglátó üzletek energiahatékonyságát célzó beruházásokra és eszközbeszerzésre, a Tourinformok korszerűsítésére és a hagyományos kávéházi cigányzene megőrzésére és népszerűsítésére lehet fordítani.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kedden a forint

A forint az októberi kezdéshez képest gyengébben áll mindhárom devizával szemben, 0,7 százalékkal az euró, 2,8 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Erősödött a forint hétfőn

Az év eleje óta a forint 4,6 százalékkal gyengült az euróval, 5,8 százalékkal gyengült a dollárral és 3,2 százalékkal gyengült a svájci frankkal szemben.

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,