Hirdetés
Kezdőlap Agrár Piacot vesztettek a bortermelők - zöldszüretet javasolnak
No menu items!

Piacot vesztettek a bortermelők – zöldszüretet javasolnak

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a borlepárlási lehetőség mellett a zöldszüret engedélyezését is kérte az Agrárminisztériumtól, mivel a rendelkezésre álló adatok alapján valószínűsíthető, hogy a szőlősgazdák hatalmas értékesítési nehézségek elé néznek – írta a Világgazdaság.

Zöldszüret Magyarországon még soha nem volt, ilyenkor még az érés előtt leszedik a fürtöket.

A lap kifejti: a nagy bortermelő országok tavaly visszaszerezték azokat a piacaikat, amelyeket elvesztettek a 2017-es gyenge termés miatt, és a magyar termékek ismét kiszorultak ezekről a helyekről, miközben tavaly kimagasló mennyiségű, 3,6 millió hektoliter bor került a magyarországi pincékbe. Emiatt nagyjából egymillió hektoliter bor még vevőre vár, ráadásul az idei termés is jónak ígérkezik.

A zöldszüret keretében az állam fajtánként és az utóbbi két év termésátlaga alapján hektáronként 800-900 ezer forintot fizet azoknak, akik július 10-ig leszedik a fürtöket. A zöldszüretben nem kötelező részt venni, de június 15. után a gazdálkodók már nem módosíthatnak döntésükön. Aki jégkárt jelentett idén, az az érintett területtel nem vehet részt a zöldszüreti programban. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Csökkenő forgalom mellett emelkedett a BUX – Nyerő az OTP

A héten a legnagyobb mértékben, 2,08 százalékkal, 385 forinttal az OTP erősödött.

A 24. Jótékonysági Borárverésen új rekord született

A liciten megvásárolt tételekből és az árverést kísérő jótékonysági borvásáron összesen 22.610.000 forint gyűlt össze október 10-én.

Több mint egymilliárd forintos beruházás a Cerbonánál

A saját forrásból és hitelből megvalósuló, több mint egymilliárd forintos beruházáson több, mint tíz hazai és nemzetközi cég dolgozott.

Melyik vidéki településeken lesz biztosan új e-töltőállomás?

Az EM a különböző kiírásokon jelenleg összesen 260 milliárd forinttal ösztönzi zöldenergia termelésére és tárolására a magyar családokat és vállalkozásokat

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...