Kezdőlap Hírek PM-államtitkár: befektetési célpont lett Magyarország
No menu items!

PM-államtitkár: befektetési célpont lett Magyarország

A második alkalommal összehívott Adó-tanácskozás fókuszában a nemzetközi adózás áll. Amellett, hogy szeretnénk mielőbb elérni, hogy a multinacionális vállalatok is fizessék meg az államkasszát megillető adókat, a kötelezően alkalmazandó nemzetközi adószabályokat úgy vezetnénk be, hogy az a lehető legkedvezőbb adózási környezetet biztosítsa a vállalkozásoknak, és még több külföldi befektető válassza székhelyéül Magyarországot – mondta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.

Az MTI-nek elmondta, Magyarország az adózás terén számos elismerést gyűjtött be az elmúlt időszakban.

Magyarország lett az Európai Unió legnagyobb adócsökkentője, sőt az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) vezetői a tagállamaiknak példaként emelték ki a magyar adórendszer számos újítását és módszerét – emlékeztetett.

A magyar adópolitika kifizetődő is, hiszen az ország mára bekerült a világ tíz legjobb befektetési célpontja közé, amelyen tovább javíthat a Standard & Poor’s február 15-ei döntése – fejtette ki. A felminősítés, az eggyel magasabb adósbesorolás, további külföldi befektetéseket is hozhat – jegyezte meg Izer Norbert.

Az államtitkár kiemelte, napjaink egyik legnagyobb kihívása a nemzetközi adózás, ezért itt is szükség van az újító szemléletre, hiszen a kedvező szabályok nemcsak a magyar székhelyű vállalkozásokat segíthetik, hanem egyre több külföldi cég is dönthet magyarországi beruházás mellett. Hozzátette, hogy a Pénzügyminisztérium épp azért hívta össze a második Adó-tanácskozást, hogy a legnagyobb nemzetközi szakértelemmel bíró adótanácsadók tapasztalataikkal segítsék a tárcát ebben a munkában.

Kifejtette, a tanácskozás legaktuálisabb témája az EU adóelkerülési irányelveinek az átültetése. A legtöbb szabályt már 2020. január 1-től alkalmazni kell, ezért ez a tavaszi adómódosítási törvényjavaslat egyik legfontosabb kérdésköre, amellyel akár duplán nyerhet az államkassza is: az adóelkerülő technikák kizárásával több pénzt fizethetnek a cégóriások, az újabb befektetések pedig jótékonyan hathatnak a költségvetés bevételi mutatóira.

A multinacionális vállalatok az OECD becslése szerint a nemzetközi adótervezési stratégiákkal évente globálisan 100-240 milliárd dollárral fizettek kevesebb adót, elsősorban a nemzetközi egyezmények és az államok adószabályai közötti különbségeket kihasználva. Jellemzően valós gazdasági tevékenységet nem végző, csak papíron létező leányvállalatokat hoztak létre szerte a világon, illetve gazdaságilag nem indokolható pénzügyi műveletekbe mentek bele cégcsoporton belül, hogy ezzel csökkentsék adófizetési kötelezettségeiket. Az Adó-tanácskozás is segíthet az adóelkerülési kiskapuk bezárásában – szögezte le Izer Norbert.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A vizsgálat lezárult, felejtse el?

A GVH Versenytanácsa megállapította, hogy a feltételezett jogsértés egyértelműen nem volt bizonyítható, mivel a fizetési terminálon már nem volt alapértelmezetten beállítva a borravaló mértéke és a fogyasztók maguk dönthetik el, hogy 0 és 20 százalék között mekkora mértékű borravalót adnak.

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

BÉT – Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a BÉT-en

Kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor szenior elemzője szerint, a hangulat azonban továbbra is törékeny.

Devizapiac – Alig változott péntek reggelre a forint árfolyama

Alig változott a forint árfolyama az előző délutáni jegyzéséhez képest péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

A költségvetés a háborús időkben is biztosítja a forrásokat

A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza.

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.