Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság PM: marad az alanyi adómentesség felső határa
No menu items!

PM: marad az alanyi adómentesség felső határa

Újabb adóügyi sikert ért el Magyarország Brüsszelben, amikor a legkisebb vállalkozások érdekeit védve elérte, hogy továbbra is – a főszabálytól eltérően – 12 millió forint maradhasson az alanyi mentesség összeghatára az áfában – közölte a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára.

Izer Norbert elmondta: jelenleg az alanyi mentesség a legnépszerűbb adózási mód; több mint 812 ezren adóznak így. Azzal pedig, hogy a csatlakozási szerződésben biztosított szintnél magasabb maradhat még 2024. december 31-ig az értékhatár, az érintettek egyrészt évente összességében mintegy 20 milliárd forintot spórolhatnak, másrészt az adózásuk is sokkal egyszerűbbé válik – szögezte le Izer Norbert.

Az alanyi mentesség lényege ugyanis az, hogy főszabály szerint nem kell áfát felszámítani, fizetni, sőt még áfabevallást sem kell benyújtani – sorolta az államtitkár.  

Izer Norbert

A kormány adópolitikai célja 2010 óta változatlan: adócsökkentés, egyszerűsítés és az adminisztráció jelentős mérséklése – hangsúlyozta Izer Norbert, hozzátéve, hogy mindez tetten érhető az alanyi mentesség szabályváltozásán is. Felidézte, hogy míg 2009-ben még csak 5 millió forint volt az alanyi mentesség értékhatára, addig 2019-től már 12 millió, amelyet a továbbiakban is fenntarthat Magyarország. 2009-ben még csak mintegy 367 ezer vállalkozás tudta kihasználni az alanyi mentesség kínálta előnyöket, most pedig már több mint kétszer annyian.

Az adórendszer egységessége miatt is fontos volt kiállni a mentességi szabály fenntartása mellett – mondta az államtitkár. Izer Norbert szerint sikerült teljesíteni azt a célkitűzést, hogy a kisvállalkozások adózását a lehető legegyszerűbb szabályok határozzák meg. Emlékeztetett, hogy 2019. január 1-e óta az alanyi mentesség értékhatára az áfában és a legnépszerűbb kisadó, a kata (kisadózó vállalkozások tételes adója) bevételi értékhatára egységesen 12 millió forint.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: a harmadik negyedévében 12,1 százalékkal csökkentek a beruházások

A beruházások volumene 2023 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 12,1 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest.

BÉT – Csökkenés várható a nyitásban

Csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Erősödött kedd reggelre a forint

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Aggasztó a brit gazdaság gyenge növekedési potenciálja

A brit gazdaság potenciális növekedési üteme jelenleg alacsonyabb, mint az ő szakmai pályafutásának eddigi legnagyobb részében.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.

Rendkívüli kiadások előtt a magyar büdzsé – a költségvetés állja a sarat

Október végéig az államháztartás központi alrendszere 3487,6 milliárd forintos hiánnyal zárt.

Kamatdöntés – MNB: továbbra is indokolt a körültekintő monetáris politika

Az MNB prognózisa szerint a folyó fizetési mérleg hiánya 2023-ban a GDP 1 százaléka alá mérséklődik, és az egyenleg az előrejelzési horizonton tovább javul.

Az OTP Bank 49 millió forint bírságot kapott több hiányosság miatt

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 49 millió forint bírságot szabott ki az OTP Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenységével kapcsolatban feltárt hiányosságok miatt.