Hirdetés
Kezdőlap Hírek Polt Péter az OLAF vezetőjével tárgyalt
No menu items!

Polt Péter az OLAF vezetőjével tárgyalt

Polt Péter legfőbb ügyész hivatalában fogadta az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) főigazgatóját, Ville Italát: a szervezetek közötti együttműködés további elmélyítésében állapodtak meg.

Ville Itala

A Legfőbb Ügyészség közölte, hogy a felek ennek érdekében együttműködési megállapodást dolgoznak ki. A találkozón megerősítették azt is, hogy az uniós pénzeket érintő bűnügyi visszaélésekkel kapcsolatban a szervezetek közötti hatékony információcserét és együttműködést továbbra is kiemelten fontosnak tartják.

A magyar ügyészség és az OLAF szorosan együttműködik, a szervezetek jó munkakapcsolatát mutatja például, hogy a magyar ügyészség minden OLAF igazságügyi ajánlásra vagy elrendelte a nyomozást, vagy ha már folyamatban volt az ügyben a nyomozás, akkor a nyomozás keretében értékelték azt – írták.

Polt Péter hivatalában fogadta Ville Italát. Fotó: ugyeszseg.hu

Kiemelték: a hazai nyomozások eredményességét igazolja, hogy az OLAF 2018-as jelentése szerint a magyar ügyészség a 36 százalékos uniós átlagnál lényegesen többször, az esetek 45 százalékéban emel vádat az OLAF igazságügyi ajánlásaival érintett ügyekben.

Pozitív változás az is, hogy az OLAF igazságügyi ajánlásainak száma az utóbbi években folyamatosan csökkent: míg 2015-2016-ban tíz-tíz, 2017-ben hat, 2018-ban négy, 2019-ben pedig két ajánlás érkezett – tették hozzá.

Az OLAF feladata az európai uniós pénzek felhasználásával kapcsolatos adminisztratív szabálytalanságok feltárása. A hivatal például igazságügyi ajánlást tehet, ha a közigazgatási vizsgálat megállapításai alapján az OLAF szerint bűncselekményre merülhet fel adat az ügyben. Az igazságügyi ajánlás nyomán az adott tagállam arra jogosult szervei döntik el a nyomozás szükségességét.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.