Hirdetés
Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Régiós elsőségre hajt a Szállás.hu

Régiós elsőségre hajt a Szállás.hu

Regionális vállalattá nőtte ki magát a Szállás.hu, miután felvásárolta a cseh Hotel.cz cégcsoportot. Az immár hat országban jelenlévő magyar szállásközvetítő 2021-re Közép-Európa legnagyobbja lenne.

A Hotel.cz cégcsoport eddig – a Szállás.hu-hoz hasonlóan – átlagosan 20-25 százalékos növekedést ért el évente, 2018-ban 2,8 milliárd forintos nettó árbevételt ért el. A Szállás.hu árbevétele 4,2 milliárd forint volt tavaly, 23 százalékkal haladta meg a 2017-es 3,43 milliárd forintot.

A Szállás.hu csoport a felvásárlással magyar gyökerű regionális vállalattá nőtt: már 6 országban van jelen szállásközvetítőként, bevételének csaknem fele külföldről származik. 

Szigetvári József

Szigetvári József, a Szállás.hu vezérigazgatója elmondta: a horvátországi és szlovákiai piacépítés mellett a lengyelországi, romániai és csehországi felvásárlásokkal most már minden biztosított ahhoz, hogy a helyi piacokon elért eredményeken túl lehetőségeket kínáljanak a régión belüli nemzetközi utazásokhoz is, egyéni utazóknak és vállalatoknak egyaránt. A PortfoLionnal közösen kitűzött céljuk, hogy 2021-re Közép-Európa legnagyobb és a legjobb szállásközvetítője legyenek – tette hozzá.

A PortfoLion Zrt. által kezelt alapok 2015 óta tulajdonosai a Szállás.hu-nak. A befektetési alapokon keresztül az OTP Bank és az Eximbank tulajdonában álló Szállás.hu az idei akvizíciós célokat a PortfoLion által biztosított tőkeemelésből, bankhitelből, valamint részvénycserével valósítja meg.

A cseh portálon a hotelkínálat mellett bővül majd az apartman és a vendégház típusú szálláshelyek elérhetősége. A Hotel.cz cégcsoport eddig nem tudott Csehország és Szlovákia határain túl szálláslehetőségeket kínálni. Az összeolvadás lehetővé teszi, hogy a horvát, lengyel és magyar szálláshelyek is foglalhatóak legyenek az oldalon, ami nagy előrelépés az utazni vágyók számára. A felvásárlás miatt ötödével nő a Szallas.hu munkaerő-állománya, mostantól 275 munkavállaló dolgozik a csoportnál.

Friss

Külföldön élő britek – teljes bizonytalanságban

1,2 millió brit élhet az EU-tagállamaiban. A Brexit mindenképp megnehezíti és megdrágítja az életüket. A rendezetlen kilépés sokak teljes egzisztenciáját tönkre tenné. Öt brit története jól leírja a külföldön élő britek helyzetét.

Elsivatagosodás, vízhiány. Tanulmány Földközi-tenger térségének jövőjéről

A globális átlagnál jóval gyorsabban emelkedik a hőmérséklet a...

Rangsor – márkák és értékek. Nagy az átrendeződés

Nation Brands 2019. Egy év alatt negyven százalékkal nőtt a kínai vállalatok márkaértéke az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek közepette is. Európában is messze lemaradva állunk a sorban.

Halálos áldozatok, földcsuszamlás, árvíz. A Hagibisz tájfun japán mérlege

Japánban a Hagibis tájfun halálos áldozatainak száma elérte a 19-et, több mint 140-en sérültek meg, és tizenkettő fölött van az eltűntek száma is - közölték japán hatósági források.

Hírek

Halálos áldozatok, földcsuszamlás, árvíz. A Hagibisz tájfun japán mérlege

Japánban a Hagibis tájfun halálos áldozatainak száma elérte a 19-et, több mint 140-en sérültek meg, és tizenkettő fölött van az eltűntek száma is - közölték japán hatósági források.

Éjszakai razzia – gyorsulási versenyek Budapesten

Éjszakai gyorsulási versenyen tartottak ellenőrzést a rendőrök Budapest XIII. kerületében, több mint 375 autót vizsgáltak át. Több forgalmi engedélyt vontak be. A BRFK folytatást ígér.

Japán. Pusztító vihar közelít

A Hagibisz tájfun szeme Tokió környékén halad át. A legmagasabb kategóriába sorolt szupertájfun  szombaton éri el a japán fővárost - mondta Tóth Tamás meteorológus.

Az Oktoberfest másik arca

Köztudott, hogy a túlzásba vitt sörfogyasztás és a sok zsíros hús nem jó a szervezetnek. Idén kiderült, hogy az Oktoberfest nem csak a kulinárián keresztül veszélyezteti az egészséget.

Szennyezett német tej. Mi állítólag nem kaptunk belőle 

Szennyezettség miatt visszahívta egyliteres kiszerelésű zsírszegény friss tej termékét a legnagyobb német tejfeldolgozó társaság, a DMK. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerint Magyarországra nem érkezett ebből a termékből.

Erőművek éjszakája: a paksi is megnyílik a kíváncsiak előtt

Először rendezi meg az Erőművek éjszakáját a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), országszerte 42 erőművet és fűtőművet nézhetnek meg a látogatók pénteken.

Szekszárd. Gázrobbanás után – előleget fizet a biztosító

Megkezdődött a gázvezeték helyreállítása abban a szekszárdi épületben, amelyben szerdán gázrobbanás történt.

Száraz és meleg hétvége jön

Meleg idő várható a hétvégén, többfelé 20 fok körül alakulnak a maximumok, csapadékra nem kell számítani.

Budapesten tanácskoznak az európai országok társasházi egyesületei

Budapesten találkoznak az európai országok társasházi érdekképviseletei. A UIPI (Union Internationale de la Propriete Immobiliere) huszonkilenc tagországának egyesületi vezetői megvitatják a társasházakat, a lakástulajdonosokat érintő tendenciákat és a legújabb fejleményeket a két napos konferencián.

Az EU pert indít – kevesli a magyar cigiadót

Az Európai Bizottság keresetet indít az Európai Unió Bíróságán Magyarországgal szemben a cigarettára előírt minimális uniós jövedéki adómérték alkalmazásának elmulasztása miatt.

Házaspár életét oltotta ki a bozóttűz Ausztráliában

Egy idős pár életét vesztette Ausztráliában, az Új-Dél-Wales északi részén pusztító bozóttüzekben a hét elején - közölte az ausztrál rendőrség.

Horvát-magyar. Szurkolói összecsapások, egy magyar megsérült, egyet őrizetbe vettek

Horvát és magyar futballszurkolók csaptak össze szerdán este Splitben, egy nappal az Európa-bajnoki selejtező előtt - közölte a Slobodna Dalmacija című regionális horvát napilap. Egy magyar drukker megsérült, egyet pedig őrizetbe vett a rendőrség.
Hirdetés

Gazdaság

Devizahitel – Kúria: az árfolyamkockázat nem lehet hivatkozási alap

Az Európai Unió bíróságának határozata nem veti el a magyar ítélkezési megoldást, ezért árfolyamrés és az árfolyamkockázat tisztességtelenségére hivatkozva a fogyasztók nem léphetnek fel új igényekkel, a kezelési költség és a folyósítási jutalék tisztességtelenségének kérdéskörében azonban a Kúria a bíróság ítélete alapján hozza meg döntését.

Ellenszavazat nélkül. Marad az alapkamat – döntött a monetáris tanács

A monetáris tanács tagjai ellenszavazat nélkül döntöttek az alapkamat és a kamatfolyosó változatlanságáról szeptemberben, de egyetértettek abban, hogy indokolt a monetáris kondíciók finomhangolása - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a szeptember 24-i kamatdöntő ülésről kiadott rövidített jegyzőkönyvében.

Szigorít az MNB: jön a TKM

Önkéntes nyugdíjpénztári teljes költségmutatót (tkm) vezet be a Magyar Nemzeti Bank (MNB), ezzel 2020-tól összehasonlíthatóvá válnak a két szektor, az élet- és nyugdíjbiztosítók, illetve a pénztárak költségei az ügyfelek számára - jelentette be Nagy Koppány, az MNB biztosítási és pénztári felügyeleti igazgatója.

Lakossági állampapírok – szigorúbb értékesítési szabályok

Szigorította a lakossági állampapírok értékesítését az Államadósság Kezelő Központ: október 14-től a forgalmazók nem fogadhatnak el lakossági állampapírt fedezetként semmilyen hitel-, kölcsön- vagy egyéb ügylethez.

Európai Bíróság a devizahitelekről. Örülhetnek a lengyelek

Saját valutájukra válthatják megdrágult deviza-hiteltartozásaikat a lengyel adósok – így határozott az Európai Bíróság.  Az egyes szerződések érvénytelenségét is megállapíthatja a lengyel bíróság.

MNB – 52 milliárd forint nyereség fél év alatt

Az első fél évben 52,7 milliárd forint nyeresége képződött a jegybanknak, ami 33,9 milliárd forinttal több, mint a múlt év azonos időszakában volt - derült ki a Magyar Nemzeti Bank féléves jelentéséből.
Hirdetés
Hirdetés
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom