Kezdőlap Gazdaság Rekordot döntött az ÁSZ tavaly
No menu items!

Rekordot döntött az ÁSZ tavaly

A számvevőszék 2020-ban minden eddiginél nagyobb számú, több mint 1500 szervezetet ellenőrzött, javaslataival előmozdítva a közpénzügyi helyzet javítását – mondta a gazdasági bizottság ülésén Holman Magdolna, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) alelnöke.

Az ÁSZ honlapjára felkerült összefoglalóból kiderül: a bizottság támogatta a számvevőszék 2020-as tevékenységéről szóló tájékoztatót és a hozzá kapcsolódó, megújított intézményi stratégiát. A tájékoztató hamarosan az Országgyűlés plenáris ülése elé kerülhet.

Holman Magdolna a gazdasági bizottság ülésén. Kép forrása: asz.hu

Holman Magdolna elmondása szerint a 2011-ben bemutatott intézményi stratégiája megújítására azért volt szükség, hogy az ÁSZ a 2020-as évek kínálta lehetőségekkel élni tudjon.

Az elmúlt évek technológiai és módszertani fejlesztéseinek köszönhetően rendkívül dinamikus hatásnövekedést értünk el” – tájékoztatta a bizottság tagjait Holman Magdolna.

Az ÁSZ tavaly nagy hangsúlyt helyezett az értékelt szervezetek aktív támogatására tanácsadással – jegyezte meg az alelnök. Az új megközelítésű monitoring értékeléssel közvetlenül, már az ellenőrzés idejében a teljes önkormányzati rendszer – 3197 önkormányzat és 1284 önkormányzati hivatal – vezetése kapott iránymutatást arra, hogy a megnövekedett korrupciós veszély ellenében megerősíthessék az integritási kontrollpontokat – idézte fel az ÁSZ alelnöke.

Az ÁSZ szakértői 30 elemzést is készítettek, amelyekben olyan témákat dolgoztak fel, mint például a költségvetés fenntarthatósága, a magyar gazdaság kifehérítése – ismertette.

Az alelnök összegezte: a számvevőszék a világjárvány miatt megváltozott körülmények között is maradéktalanul ellátta a jogszabályokban előírt feladatait, emellett eredményesen gazdálkodott a rábízott közpénzekkel.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nem változtatott a Fed az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott.

Bezárta a kiskaput az online Árfigyelő rendszer

GVH: az Árfigyelő az adott üzletlánc boltjainak 80 százalékában alkalmazott árak alapján határozza meg a legalacsonyabb árat

Mentavill Expo: a lakossági piac bezuhant az ipari megrendelések nem csökkennek a villanyszerelőknél

Az épitőipari visszaesés, a lakásépítések számának csökkenése a villanyszerelők számára is olyan kihívást jelent, amelyre naprakész piacismerettel és a megszokottól eltérő üzletpolitikával lehet csak eredményesen reagálni.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a tőzsde az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX 30,59 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 57 699,78 ponton zárt kedden.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Visszavonták az ONEY pénzügyi vállalkozás tevékenységi engedélyét

Az ONEY így nem rendelkezett az ügyfelekkel szembeni követelésekkel, illetve pénzügyi szolgáltatásból eredő egyéb kötelezettséggel az engedély visszavonása és a végelszámolás időpontjában.

Nemzetközi díjat nyert a Pénzmúzeum

Megnyitása óta eltelt másfél évben az 50 látványos installációval működő Pénzmúzeum eddig több mint 135 ezer látogatót fogadott.

Mennyivel nőtt a befektetési alapok vagyona augusztusban?

Augusztusban 3,2 százalékkal, azaz 382 milliárd forinttal 12 296 milliárd forintra nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon