Kezdőlap Gazdaság Rettegjetek áfacsalók! Újabb siker az áfacsalás elleni küzdelemben
No menu items!

Rettegjetek áfacsalók! Újabb siker az áfacsalás elleni küzdelemben

Ismét hatalmasat javult a magyar áfarés – a potenciálisan beszedhető és a ténylegesen beszedett áfa közötti különbség – mértéke Magyarországon – derült ki az Európai Bizottság friss tanulmányából. Becslésük alapján az áfarés 4,4 százalékra csökkent 2021-ben Magyarországon – közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára az MTI-vel.

Kézzelfogható eredményeket hoztak az adóelkerülés csökkentésében – a gazdaság fehérítése érdekében az elmúlt években – bevezetett intézkedések. Ezek közül is kiemelkedő az áfarés alakulása – fogalmazott Izer Norbert.

Az egyes uniós tagállamok becsült áfarésének alakulásáról az Európai Bizottság által évente kiadott, az idén október 24-én megjelent tanulmány alapján Magyarországon 2021-ben 4,4 százalékra csökkent a be nem fizetett áfa mértéke. Ezzel a magyar áfarés csökkenése 2010 óta eléri a 17,9 százalékpontot – mondta az államtitkár.

Izer Norbert hangsúlyozta, a környező országokat tekintve is kiemelkedő a 2021-es érték, hiszen a 10,8 százalékos régiós átlag – Bulgária, Csehország, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Szlovénia – továbbra is több mint kétszerese a magyar értéknek.

“Az összes uniós tagállamot figyelembe véve a 12. helyet elfoglalva, egy helyet javítottunk 2020-hoz képest. Sőt, a 2010 és 2021 közötti 17,9 százalékpontos csökkenés az EU-tagországok átlagának több mint másfélszerese, ezzel pedig Magyarország érte el a 4. legnagyobb áfarés-csökkenést a vizsgált időszakban” – fogalmazott Izer Norbert.

Kiemelte: példaértékűnek tartja a magyar megoldásokat, amelyekkel “fokozatosan, szisztematikusan tudtuk csökkenteni az áfarés mértékét. Az eredmények egyértelműen visszaigazolják, hogy helyes volt az a digitalizációt és a valós idejű adatokat előtérbe helyező út, amelyre évekkel ezelőtt ráléptünk”.

Hangsúlyozta: az elért eredményben jól követhetők voltak az olyan intézkedések hatásai, mint az online pénztárgép 2014-es, az EKÁER 2015-ös, valamint az online számla 2018-as bevezetése, majd 2020-as kiterjesztése. A magyar eredmény visszaigazolja a kormány következetes, 2010 óta követett adópolitikájának helyességét, amely a jövedelemadók alacsony szintre szorítása mellett a bevételeket elsősorban a hatékonyabb adóbeszedés révén kívánja biztosítani.

Izer Norbert szerint ezek az eredmények a kormány gazdaságfehérítő, illetve az adótudatosság fejlesztését elősegítő intézkedéseinek, az adóelkerülés súlyosságához igazított szankcióknak, valamint az adómorál jelentős javulásának is köszönhetők.

Ma, a járvány és a háborús válság idején, különösen fontos, hogy – védve a tisztességes vállalkozásokat – senki se bújhasson ki az adók megfizetésének kötelezettsége alól, ezért a feketegazdaság elleni küzdelem folytatódik. A gazdaság fehéredése, az adók hatékonyabb beszedése, és az ezáltal lehetővé váló adócsökkentések pedig még válságállóbbá tették a magyar gazdaságot, ami a mostani háborús időkben még nagyobb jelentőséggel bír, mint korábban – szögezte le Izer Norbert.

Végezetül hozzátette: a következő lépés a nyugtákról szóló általános adatszolgáltatás lesz, ami az eNyugta fejlesztésekkel kényelmessé és környezetkímélővé válik, és várhatóan 2025. január elsején lép életbe.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Legyen kötelező légitársasági csődvédelmi alap

A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,

Soproni egyetemisták jártak a NYÍRERDŐ-nél

Több évtizedes hagyomány, hogy a Soproni Egyetem végzős erdőmérnök hallgatói tanulmányúton ellátogatnak a NYÍRERDŐ Zrt.-hez.

Táguló fényuniverzum-Zsolnay Negyed is bekapcsolódik a pécsi Fényfesztiválba

Fénnyel festett történelmi épületek, tüllök tengerén lebegő fénylények, interakció a mesterséges intelligenciával – a Zsolnay Fényfesztivál 2025-ben is minden érzékszervedet elvarázsolja. Ez nem csak egy fesztivál – ez Európa egyik leglátványosabb városi rendezvénye, ami július 3-6. között immár kilencedik alkalommal borítja fényárba Pécset, több mint százezer érdeklődőt vonzva a városba.

Stratégiai érdek a méhészeti ágazat támogatása

A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.
Hirdetés

Hírek

Legyen kötelező légitársasági csődvédelmi alap

A globális turizmus folyamatos növekedése és az utazási kedv erősödése ellenére az utasokat még ma is kiszolgáltatottá teheti egy-egy légitársaság csődje. Ezen változtatna az Európai Utazási Irodák és Utazásszervezők Szövetsége (ECTAA) új javaslata,

Soproni egyetemisták jártak a NYÍRERDŐ-nél

Több évtizedes hagyomány, hogy a Soproni Egyetem végzős erdőmérnök hallgatói tanulmányúton ellátogatnak a NYÍRERDŐ Zrt.-hez.

Stratégiai érdek a méhészeti ágazat támogatása

A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt.

Egy új rendszer, ahol a hirdetés nem zavar, hanem segít

A Sharity egy digitális platform, amely az adományozást és a hirdetéseket kapcsolja össze egy 21. századi rendszerben. Az applikáció segítségével a felhasználók reklámok, vagy szponzorált tartalmak megtekintésével támogatást generálhatnak nonprofit szervezetek számára anélkül, hogy saját zsebükből kellene költeniük.

Átlagosan 8 százalékkal magasabb órabérre számíthatnak a diákmunkások

Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet május közepi adatai szerint a munkáltatók idén 8 százalékkal magasabb, átlagosan 2150 forint körüli órabért kínálnak a diákoknak.

Javaslat készül az árréscsökkentés kivezetésére

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalkozásai a további bizonytalanság elkerülése érdekében javaslatot tesznek a kormánynak az árrésstop zökkenőmentes kivezetésére.

Éjfélig nyújtható be az szja-bevallás: fontos tudnivalók az utolsó napra

Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje, éjfélig még teljesíthető a bevallás, aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetet, annak a határidő lejártával az automatikusan bevallássá válik.

Új lendületet vettek a magyar-amerikai agrárkapcsolatok

Ünnepélyes keretek között írta alá a magyar-amerikai kettős diplomát adó precíziós mezőgazdasági mérnök képzésről szóló megállapodást a Debreceni Egyetem és a Dél-Dakotai Állami Egyetem. Ökrös Oszkár helyettes államtitkár beszédében kiemelte, az egyezmény messze túlmutat a két intézmény közötti formális megállapodáson és új fejezetet nyit a két ország szakmai kapcsolataiban.
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit