Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Rövidített vasárnapi nyitvatartást akar a szakszervezet
No menu items!

Rövidített vasárnapi nyitvatartást akar a szakszervezet

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) levelet küldött Karácsony Gergelynek. Azt kérik, hogy a főpolgármester kezdeményezze a vasárnapi nyitvatartás korlátozását Budapesten – értesült a Magyar Nemzet.

A keddi cikk szerint a több mint 400 ezer ágazati munkavállalót képviselő szakszervezet azt szeretné, hogy a 400 négyzetméternél nagyobb áruházakat működtető budapesti cégek 2020-tól vasárnaponként csak 14 óráig üzemeltessék boltjaikat, és ezáltal a munkaerőgondokkal küzdő kereskedelemben a dolgozókat ne terheljék fölösleges túlórákkal. A vásárlások idejének hétvégi rövidítése a főváros környezetterhelését is csökkentheti – véli a szakszervezet.

Bubenkó Csaba

Ez az elképzelés illeszkedhet a főpolgármester úr által meghirdetett fővárosi programhoz, amely a közszféra cégeinél megtiltaná a dolgozók túlóráztatással történő kizsigerelését. Emellett ez a lépés megfelelne a meghirdetett klímavészhelyzeti állapot érdekében tett törekvéseinek is, amihez konkrét megoldást kínálunk a mindennapi életben szinte mindenki által igénybe vett kereskedelem területén” – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Bubenkó Csaba. Kijelentette, hogy hétfőnként tisztább levegőjű Budapestre ébredhetnének a helyiek, ha vasárnap korábban állnának le a nagy bevásárlóhelyek.

A KDFSZ elnöke megjegyezte: Karácsony Gergelyék a klíma védelmében hivatalba lépésük óta több olyan intézkedést helyeztek kilátásba, amelyek jóval nagyobb áldozatot kívánhatnak az egész nemzetgazdaságtól. A bolti dolgozók érdekében tett gesztus pedig – amely nem lehet utasítás, mert az állami cégekkel ellentétben a versenyszférában nem léphet fel munkáltatóként a főpolgármester, hanem csak Budapest klímabarát vezetőjeként, aki a fővárosiak életminőségét javítaná – Bubenkó Csaba szerint precedensértékű lehet más nagyvárosok számára is.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.