Kezdőlap Hírek Sanghaji kapcsolat. Ideológia helyett a gazdaság
No menu items!

Sanghaji kapcsolat. Ideológia helyett a gazdaság

A Magyar Nemzeti Bank már eddig is sokat tett Kína és Magyarország kapcsolatainak erősítéséért, és folyamatosan a magyar-kínai pénzügyi és gazdasági együttműködés szorosabbra fűzésén dolgozik – mondta Patai Mihály, a jegybank alelnöke azon a rendezvényen, amelyet a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok felvételének 70. évfordulója alkalmából tartottak.

Ezt szolgálta az is, hogy Magyarország Kínában renminbiben kötvényt bocsátott ki, és erősítik a két ország tudományos kapcsolatait is – fűzte hozzá az MNB alelnöke.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára rámutatott: 70 évvel ezelőtt a két ország kapcsolatát elsősorban a közös ideológia határozta meg, napjainkban az ideológia helyett a gazdasági, pénzügyi érdekek és értékek alapozzák meg a partneri kapcsolatokat.

Csu Jung-lej, a Kínai Kommunista Párt Sanghaj önkormányzati bizottságának főtitkárhelyettese arról szólt, hogy Kína erőteljesen fejleszti nemzetközi kapcsolatait, együttműködését az Egy út – egy övezet stratégiai elképzelés alapján, ez egybeesik a magyar kormány keleti nyitás politikájával.

Jelezte: Sanghaj Kína egyik legfontosabb pénzügyi és gazdasági központja, a kínai nagyvárosban idén novemberben ismét megtartják a tavaly először megrendezett Sanghaji nemzetközi expót, melyre a magyar kiállítókat, kereskedőket is várják. A gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését segíti az is, hogy a közelmúltban elindult a Sanghaj és Budapest közötti közvetlen légi járat.

Justin Lin Ji-fu , a Pekingi Egyetem professzora, a Világbank egykori vezető közgazdásza, Csu Jung-lej, a Kínai Kommunista Párt Sanghaj önkormányzati bizottságának főtitkárhelyettese és a KKP Sanghaj önkormányzati bizottság nyilvánosságért felelős osztályának igazgatóhelyettese, Patai Mihály, az MNB alelnöke, Tuan Csie-lung, Kína budapesti nagykövete, Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Csen Cse-min, a Fudan Egyetem rektorhelyettese (b-j) a Magyarország és Kína közötti diplomáciai kapcsolatfelvétel 70. évfordulója alkalmából, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által szervezett rendezvényen a Budai Óvárosháza Bölcs Vár épületrészében 2019. június 18-án. MTI/Szigetváry Zsolt

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik
Hirdetés

Friss

A sötét anyag hiányát azonosította egy galaxisban a Hubble

A sötét anyag minden kétséget kizáró hiányát azonosította az amerikai...

EU: íme a biztonságosnak ítélt országok listája

Az Európai Unió felülvizsgálta a járványügyi szempontból biztonságosnak ítélt országok listáját, és a jegyzékbe felvette Albániát, Libanont, az Egyesült Államokat, Észak-Macedóniát és Szerbiát. A felsorolt országok állampolgárai esetében az uniós tagállamoknak fokozatosan fel kell oldaniuk a nem alapvető beutazásra vonatkozó korlátozásaikat - közölte az uniós tanács.

IQ és EQ. A nélkülözhetetlen: érzelmi intelligencia

Gyakran kelt meglepetést, hogy a magas értelmi intelligenciahányadosú vállalati részlegek sokszor kevésbé sikeresek, mint az alacsonyabb IQ-val rendelkezők. Pedig nem kétséges, hogy az érzelmi intelligencia szerepe arányosan nő a munka nehézségének növekedésével. Dr. Gonda György rovatának középpontjában ezúttal a modern vezetéstudomány és vezetői gyakorlat első számú sztárja, az EQ áll.

Afrikai gyermekrabszolgaság. A Nestlé, a Cargill Amerikában nem perelhető

A Nestlé és a Cargill vállalatoknak adott igazat csütörtöki döntésével az amerikai legfelsőbb bíróság abban a peres eljárásban, amelyben azzal vádolták az élelmiszeripari óriásokat, hogy tudatosan vásároltak afrikai földművesektől gyerekrabszolgák által betakarított kakaóbabot.

Hírek

A sötét anyag hiányát azonosította egy galaxisban a Hubble

A sötét anyag minden kétséget kizáró hiányát azonosította az amerikai...

Afrikai gyermekrabszolgaság. A Nestlé, a Cargill Amerikában nem perelhető

A Nestlé és a Cargill vállalatoknak adott igazat csütörtöki döntésével az amerikai legfelsőbb bíróság abban a peres eljárásban, amelyben azzal vádolták az élelmiszeripari óriásokat, hogy tudatosan vásároltak afrikai földművesektől gyerekrabszolgák által betakarított kakaóbabot.

Tűzgyújtási tilalom három megyében

Az avar-, gyep- és tűlevélréteg kiszáradása miatt fokozott tűzveszély alakult ki, ezért szombattól Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében életbe lép a tűzgyújtási tilalom - közölte a Nébih.

London helyett Budapesten lesz az Eb-döntő?

Az Európai Labdarúgó Szövetségnek (UEFA) készenléti terve van arra az esetre, ha a londoni Wembley Stadionban nem lehetne megrendezni a foci-Eb július 11-i fináléját. Brit sajtóértesülés szerint szükség esetén a Puskás Aréna adhatna otthont a döntőnek.

Golflabda méretű gyémántot találtak Botswanában

A világ harmadik legnagyobb drágakövének tartott, 1098 karátos gyémántot bányásztak ki Botswanában - közölte a De Beers bányakonszern és a kormány.

Hőségriasztás munkaidőben – előírások és tanácsok

A hőségben végzett munka veszélyesebb, ezért fontos, hogy a munkavállalók egészségének és biztonságának védelme érdekében mindenki tegye meg a szükséges megelőző intézkedéseket - írta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a közösségi oldalán.

Korrupció? Őrizetbe vettek egy rendőri vezetőt

Korrupciógyanú miatt őrizetbe vett a Központi Nyomozó Főügyészség egy rendőri gazdasági vezetőt - közölte a szervezet vezetője.

Szemhárfa – technológia segítségével játszhatnak a mozgáskorlátozott zenészek

A szemük mozgatásával hárfázhatnak egy új technológia segítségével mozgáskorlátozott zenészek.

A brit felnőttek többségét beoltották – a legtöbb új fertőzött 5-12 és 18-24 éves

A csütörtökön ismertetett legfrissebb adatok szerint a brit felnőtt lakosság több mint 80 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát, és csaknem 60 százaléknak mindkét adagot beadták.

Hőhullámot hoz a hétvége – néhol záporral és zivatarral

A hétvégén érkezik az idei első hőhullám - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Békétlenebbé vált a világ – meg is fizettünk érte

Bár tavaly csökkent a konfliktusok intenzitása, a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés miatt békétlenebbé vált a világ. A békétlenség a bolygó minden lakójának átlagosan 1942 dollárjába került - áll az Institute for Economics and Peace (IEP) nevű nemzetközi kutatóintézet éves jelentésében.

Pénteken nagyot drágulnak az üzemanyagok

Péntektől drágulnak az üzemanyagok a hazai kutakon: a benzin és a gázolaj literenkénti átlagára is 5 forinttal emelkedik.

Gazdaság

Erősödött a dollár a Fed bejelentésére

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve szigorúbb hangnemének köszönhetően kéthavi csúcsra erősödött és közel kilenc hónapja a legjobb hetét zárhatja a dollár.

MNB: idén először áprilisban lett deficites a fizetési mérleg

Áprilisban 201 millió euró deficittel zárt a folyó fizetési mérleg, az első három hónap előzetes adatok szerint 446 millió euró aktívumát követően, amiből 330 millió euró márciusban képződött - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adataiból.

A pénzpiaci alapokból egymilliárdnyi forint áramlott ki

Májusban 0,1 százalékkal, 11 milliárd forinttal csökkent a befektetési alapokban kezelt vagyon - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz).

MNB – 50 milliós bírság az Union Biztosítónak

Különböző jogsértések miatt a Magyar Nemzeti Bank 50 millió forintos felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az Union Biztosítóra. A feltárt hiányosságok nem veszélyeztetik a biztosító biztonságos működését - közölte a jegybank.

Tőzsde – Csúcsot döntöttek az elsődleges kibocsátások

Az elmúlt 20 év legjobb eredményét produkálta a tőzsdei bevezetések (IPO) nemzetközi piaca 2021 első negyedévében: 85 százalékkal 430-ra emelkedett az elsődleges tőzsdei részvénykibocsátások száma, összesített értékük pedig 271 százalékkal 105,6 milliárd dollárra nőtt - közölte az EY könyvvizsgáló.

EBRD: a járvány alatt is csökkentek a térségi bankrendszerek nem teljesítő kinnlevőségei

A koronavírus-járvány ellenére is csökkent tavaly a közép- és kelet-európai gazdaságokban a nem teljesítő banki kinnlevőségek (NPL) összege, elsősorban a masszív kormányzati beavatkozások miatt - közölte hétfőn Londonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). A kimutatás szerint Magyarország azon térségi országok között van, amelyekben a legnagyobb mértékben csökkent a problémás követelésállomány.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom