Hirdetés
Kezdőlap Hírek Skóciában lesz az első brit űrrepülőtér?
No menu items!

Skóciában lesz az első brit űrrepülőtér?

Skócia északi partjainál, Sutherland megyében épülhet meg az első brit űrrepülőtér.

A műholdakat szállító rakéták függőleges irányú fellövésére a legalkalmasabbnak az A’Mhoine-félszigetet találták – olvasható a brit űrkutatási hivatal (UK Space Agency) vasárnapi közleményében.

Az űrügynökség 2,5 millió fontot (912 millió forint) biztosít az űrkikötő építésére a Highlands and Islands Enterprise-nak. Minél hamarabb, már a 2020-as években el akarják indítani az első rakétákat – írta a BBC hírportálja.

“A brit földről induló első űrrakéta visszaszámlálása ezennel megkezdődött. Az Egyesült Királyság szándéka, hogy az ország űrszektora a világ űriparának 10 százalékát tegye ki 2030-ra. Büszkék vagyunk, hogy bennünket választottak, hogy segítsük a célt megvalósítani” – mondta Patrick Wood, az együttműködésben részt vevő amerikai repülőóriás, a Lockheed Martin képviseletében.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A jegybank azonnali lépéseket tesz az MBH Banknál felmerült informatikai probléma rendezésére

Haladéktalanul megkezdte az egyeztetéseket az MBH Bank Nyrt.-vel az ügyfelek kiszolgálását érintő informatikai problémáról, és előkészíti a szükséges felügyeleti lépéseket a banki probléma mielőbbi rendezésére.

Czepek Gábor: a cégeknél folytatódik a tárolói forradalom

Egy pályázó egy helyszínen megvalósuló fejlesztéshez kérhet legalább 10 millió és legfeljebb 1 milliárd forintot.

Műhibák, félreazonosított testrészek – kérdőjelek az MI egészségügyi forradalma körül

Az orvostechnológiai ipar az elmúlt években látványos tempóban kezdte...

Designer-adományból nyílik pop-up bolt Bécsben

A gyűjteményben olyan ikonikus márkák darabjai is szerepelnek, mint Jil Sander, Versace, Chanel, Yves Saint Laurent és Helmut Lang. Számos darab új vagy sosem hordott, néhány közülük ritka gyűjtői különlegesség.
Hirdetés

Hírek

Vége a megmaradt bolti ruhák, cipők megsemmisítének az EU-ban

Újabb lépést tesz a körforgásos gazdaság felé az Európai Unió: a European Commission 2026. február 9-én elfogadta azokat a jogszabályokat, amelyek megtiltják az el nem adott ruházati cikkek, kiegészítők és lábbelik megsemmisítését.

Designer-adományból nyílik pop-up bolt Bécsben

A gyűjteményben olyan ikonikus márkák darabjai is szerepelnek, mint Jil Sander, Versace, Chanel, Yves Saint Laurent és Helmut Lang. Számos darab új vagy sosem hordott, néhány közülük ritka gyűjtői különlegesség.

2026-os költségvetés fókuszában is a magyar emberek és a hazai kkv-k támogatása áll

2026-os költségvetés fókuszában is a magyar emberek és a hazai kkv-k támogatása áll.

Indulnak a Valentin-napi ellenőrzések

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte Valentin-napi akcióját.

Az OECD-ben 3,7 százalékra lassult az éves infláció tavaly decemberben

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországaiban a fogyasztói árak éves átlagos növekedése 3,7 százalékra mérséklődött tavaly decemberben az előző havi 3,8 százalékról.

Tavasszal derülhet ki sok cég házipénztár-problémája

Mit tehet a cégvezető, ha szeretné csökkenteni a házipénztárban felhalmozott összeget?

Így repülnek ki súlyos milliók az ablakon egy rossz építési terv miatt

Tévhitek és hibás döntések drágítják az építkezéseket.

Gazdálkodói igényfelmérés indul az öntözéses képzésekről

Igényfelmérés indul az öntözési képzések fejlesztése érdekében. A kérdőív célja, hogy a gazdálkodók által preferált gyakorlatorientált képzések segítséget nyújtsanak a hosszú távon fenntartható vízgazdálkodást támogató öntözéses gazdálkodás feltételeinek kialakításához, a meglévő infrastruktúra fejlesztéséhez és hatékony működtetéséhez.
Hirdetés

Gazdaság

Emelkedéssel indították a hetet az európai részvénypiacok

A nyersolajat az amerikai-iráni tárgyalásokkal kapcsolatos feszültség csökkenésével szembeni várakozások nyomták lejjebb.

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...