Kezdőlap Gazdaság Széchenyi Hitelprogram. Két hónap alatt 210 milliárdos igénylés
No menu items!

Széchenyi Hitelprogram. Két hónap alatt 210 milliárdos igénylés

A Széchenyi Kártya program válsághelyzetre kidolgozott termékeinek május 15-i indulása óta több mint 210 milliárd forint államilag támogatott hitel felvételére fogadtak be kérelmeket a bankok – hangzott el a programot működtető Kavosz Zrt. háttérbeszélgetésén.

Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója felidézte, hogy a vállalkozásokat segítő hitelprogramokon belül a kis- és középvállalkozások finanszírozására fókuszáló Széchenyi Kártya programot a vállalkozói visszajelzések alapján a válság kezelésére alakították át az európai uniós szabályok enyhülésének figyelembe vételével.

Krisán László

Hangsúlyozta, a Széchenyi Kártya program új termékei mutatják, hogy a Kavosz tulajdonosai, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elkötelezett a hitelesen működő vállalkozások mellett.

Krisán László felhívta a figyelmet arra, hogy a Széchenyi Kártya Program új termékei közül a beruházási hitel új elemekkel bővült, egyebek közt lehetőséget adnak meglévő hitelek kiváltására, üzletrészvásárlásra, köztük a generációváltság segítő átalakulás finanszírozására.

Kiemelte, hogy a legkelendőbb az Agrár Széchenyi Kártya Plusz termék, amely az eddig befogadott kérelmek több mint 50 százalékát teszi ki, összegben pedig 36,02 százalékot képvisel. Az új konstrukcióként kidolgozott Széchenyi Munkahelymegtartó Hitel a beadott kérelmek 2,43 százalékát, összegben pedig 3,17 százalékát jelenti – tette hozzá.

Az új termékportfólióban a kártyák 84 százalékát vidéki, 16 százalékát fővárosi cégek igényelték, megyéket tekintve pedig Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Csongrád jár az élen.

A Kavosz vezérigazgatója elmondta, hogy a Széchenyi Kártya Program új termékeivel felvett átlagos hitelérték 28 millió forintra emelkedett a válság előtti 13-14 millió forinttal szemben, a beruházásinál eléri a 74 millió forintot is. A legkisebb igényelt összeg 500 ezer, és a legnagyobb 930 millió forint volt.

A Kavosz adatai szerint a Széchenyi Kártya Program új termékeit igénylő vállalkozások több mint 42 ezer munkavállalót foglalkoztatnak, a befogadott ügyletek 83,76 százalékát mikrovállalkozások, 14,46 százalékát kisvállalkozások, 1,78 százalékát középvállalkozások adták be.

Parragh László

Újságírói kérdésre válaszolva Parragh László, a Kavosz igazgatósági elnöke elmondta, láthatóan a vállalkozások törekednek a koronavírus okozta válság túlélésre, ugyanakkor nagy a különbség abban, hogy a vállalatok vezetői mennyire bíznak a jövőben. Világosan kell látni, hogy a cégek kilábalásához keresletorientált piacra van szükség, a belföldi kereslet csúcsra van pörgetve, a külpiac viszont változó.

Parragh László szerint félő a csődhullámok beindulása, a körbetartozás, lánctartozás erősödése, és még nem lehet biztosan megmondani az idei éves gazdasági visszaesés mértékét.

A cégek helyzetével kapcsolatosan biztatónak nevezte, hogy a vállalkozások jelentős része nem élt a hiteltörlesztési moratórium lehetőségével. Felhívta a figyelmet arra, hogy még mindig nagy a látencia a cégek körül, amin az adatbázisok összekapcsolása enyhíthetne.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Elemző: az OTP húzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 458,83 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel, 55 838,55 ponton zárt pénteken.

Olcsó fűtési szezont akar? Most készüljön!

Habár a nap még süt, de hamarosan hidegebbre fordul az idő és akkor már kulcskérdés hogyan tudunk úgy fűteni a lakásban, hogy azt a pénztárcánk se szenvedje meg nagyon.

Az új gázévben ismét megfeleződik a távhő intézményi ára

A magyar családok rezsivédett áron fűthetik távhővel is otthonaikat.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Hírek

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Gazdaság

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest