Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Székelyföld 24 milliárd. Nagyberuházásokat támogat a magyar állam 
No menu items!

Székelyföld 24 milliárd. Nagyberuházásokat támogat a magyar állam 

A székelyföldi gazdaságfejlesztési program keretében 66 mezőgazdasági feldolgozóipari nagyberuházást támogat a magyar állam. A pályázatok lebonyolítója, a Pro Economica Alapítvány a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tette közzé a hírt.

A tájékoztatás szerint a benyújtott 72 pályázat közül a szakértőkből álló bíráló bizottság csak 6 pályázatot utasított el.

A nyertes pályázatok támogatási kerete megközelíti a 24 milliárd forintot. A nyertes pályázatok közül 31 Hargita megyéből, 18 Kovászna megyéből és 17 Maros megyéből érkezett.

Az elutasított pályázatok benyújtóinak jogában áll fellebbezni. Az esetleges fellebbezések elbírálása után az alapítvány elkezdi a támogatási szerződések aláírásának előkészítését.
Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány ügyvezetője az MTI-nek elmondta: kis- és középvállalatok jelentkezhettek a pályázatra, a teljes beruházás ötven százalékára. A másik ötven százalékot a befektetőnek saját forrásokból vagy banki hitelekből kell biztosítania. Az ügyvezető hozzátette: az önrész igazolása a támogatási szerződés megkötésének feltétele.

Kozma Mónika

Kozma Mónika arról is beszámolt, hogy a pályázatok többsége már működő cégek fejlesztésére vonatkozott, de akadt zöldmezős beruházási projekt is. A működő cégek többnyire technológiai fejlesztésre pályáztak.

A mezőgazdasági nagyberuházásokat támogató program fő célja, olyan integrátorjellegű mezőgazdasági ipari egységek létrehozása, és az integrációt megvalósító vállalkozások támogatása, amelyek működésére alapozva a székelyföldi mezőgazdasági ágazatban hosszútávú fejlődést lehet elérni.

A pályázatokat elbíráló jogi-műszaki-pénzügyi szakértői csoport, és a szakmai értékelők azokat a  pályázatokat javasolták támogatásra, amelyek integrációt valósítanak meg, fenntarthatóak és hosszútávon működtethetőek, valamint gazdasági értelemben megalapozott adatokon alapulnak.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.