Kezdőlap Pénzvilág Szelfi alapú banki azonosítás - akár, ha pizzát rendelnénk
No menu items!

Szelfi alapú banki azonosítás – akár, ha pizzát rendelnénk

A régióban elsőként vezette be az éjjel-nappal, bárhonnan elvégezhető ügyfél azonosítás és ezen keresztül a hitelek helyfüggetlen ügyintézésének lehetőségét a MikroCredit Zrt. A digitális innovációval egy órán belül elérhető lenne a kis összegű hitel.

Sárközi Zoltán

Az európai pénzintézetek lemaradtak a digitálizálásban. Sárközi Zoltán, a MikroCredit Zrt. vezérigazgatója szerint Magyarországon nem olyan régen még ugyanúgy intézték az ügyeket, mint 20 éve, ami a hitelfelvételre különösen igaz.

A fogyasztói elvárások azonban megváltoztak. A fiatalok szinte már elvárják, hogy bármikor, bárhonnan és legfőképp nagyon gyorsan tudják intézni ügyeiket, köztük a pénzügyeiket is.

“Mi magunk is azt tapasztaljuk, hogy ügyfeleink minden napszakban indítanak kölcsönigényléseket. Fintech piaci szereplőként úgy alakítottuk ki folyamatainkat és technológiai hátterünket, hogy minél gyorsabban tudjunk alkalmazkodni a piaci lehetőségekhez” – fejtette ki.

Mint mondta: a nem valós idejű ügyfél azonosítást lehetőségét megalapozó rendelet 2018 decemberében látott napvilágot. A MikroCredit szinte azonnal elindította az online hitelfelvételt gyorsító, bármikor készíthető szelfi alapú ügyfél azonosítást.

A pénzügyi vállalkozás – a régióban egyedüliként – olyan elektronikus aláírást rendszeresített, amelyhez nem szükséges semmilyen külső eszköz, applikáció letöltése sem.

A böngésző segítségével pár kattintással fokozott biztonságú elektronikus aláírással lehet ellátni a hitelszerződést – fogalmazott Sárközi Zoltán.

A munkáltatói keresetigazolást kiváltotta a pénzintézet azzal, hogy a jövedelemigazolásra bankszámla kivonat feltöltésére is megoldást talált. A rendszer automatikusan letölti a bankszámla kivonatokat, amivel a törvény által előírt jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató megállapítását is leegyszerűsíti.

Függetlenítették a “nyitva tartás” időszakától is a folyamatot: a nem valós idejű szelfi videós azonosítás révén  júliustól az éjszaka indított hitelkérelmeket másnap reggel 8-tól, a hétvégén elindított igényeket hétfő reggel 8 órától már jóvá hagyhatják.

Egy lépésre vannak attól, hogy éjjel nappal és a hétvégén is egy órán belül folyósíthassanak kölcsönt.

A technológia rendelkezésre áll, az azonnali átutalás lehetőségének bevezetéségének indulási időpontját azonban a pénzügyi kormányzat elhalasztotta 2020-ra. 

A videós szelfi azonosítás mögött a TechTeamer Kft. áll, és egy különleges, biztonságos, egyedi know-how technológia húzódik meg.

A vállalkozás partnere, a FaceKom VideoChat szoftverbe épített egyedi megoldása teszi lehetővé a szelfi videóban szereplő személy és a feltöltött személyi igazolványban szereplő fotó arcfelismerését és összehasonlítását.

Az arcfelismerést a Single Shot Multibox Detector mély neurális háló segítségével valósították meg, amely a ma ismert egyik leginnovatívabb módszer. Az arcfelismerés alapmodellje a WIDER nevű adathalmaz elemzésével készült, ami több mint 32 ezer képen található 390 ezer arc tanítása után állt elő.

Bodnár Zsigmond, a TechTeamer Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta:

„A banki szektor digitalizációja nagy kihívások előtt áll. Az nyilvánvaló, hogy minden bank és hitelintézet ebbe az irányba halad, de sajnos sokan a digitalizációt csupán egy értékesítési csatornaként értelmezik és használják, ahol a meglévő offline termékeiket akarják eladni.

A MikroCredit több mint egy évtizede az első vállalkozás, aki újonnan lépett színre a hazai a pénzügyi hitelezési piacra. Nagy előnye, hogy a nulladik ponttól az online hitelezésre építette a szervezetét, így nagyon gyorsan tudja implementálni a legújabb technológiai újításokat.”

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A SPAR több mint ezres listával indítja a kötelező akciózást

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél ezúttal is többet kínál: számos árucikk esetében 10-36 százalékos árkedvezményt biztosít. Az áruházlánc a SPAR szupermarketekben összességében több mint 1200, az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1100 akciós ajánlattal várja vásárlóit.

Oroszország és Kína nem nyert, Szaúd-Arábia viszont a csúcsigazolásokkal felrobbanthatja a focipiacot

Szaúd-Arábia globális dominanciát tervez a labdarúgásban, ami elsősorban annak köszönhető, hogy Cristiano Ronaldo fél évvel ezelőtt a közel-keleti arab állam egyik leggazdagabb csapatához igazolt a Manchester Unitedtől. Igaz, az angol klub akkor még nem tudta, hogy lavinát indíthat el a transzfer jóváhagyásával.

Jó minőségűek a fürdésre alkalmas európai vizek – a magyarok is

A fürdővizek minőségéről készült éves jelentés szerint 2022-ben az európai fürdőhelyek többsége megfelelt az Európai Unió legszigorúbb, a „kiváló” vízminőségi osztályra vonatkozó előírásainak.

Figyelmeztet az MNB: nem mindig jár kártérítés a csalók áldozatainak

Bizonytalan a kártérítés lehetősége, ha az ügyfél pénze a saját jóváhagyása, gondatlansága miatt került csalókhoz egy átutalás során - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Hírek

A SPAR több mint ezres listával indítja a kötelező akciózást

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél ezúttal is többet kínál: számos árucikk esetében 10-36 százalékos árkedvezményt biztosít. Az áruházlánc a SPAR szupermarketekben összességében több mint 1200, az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1100 akciós ajánlattal várja vásárlóit.

Jó minőségűek a fürdésre alkalmas európai vizek – a magyarok is

A fürdővizek minőségéről készült éves jelentés szerint 2022-ben az európai fürdőhelyek többsége megfelelt az Európai Unió legszigorúbb, a „kiváló” vízminőségi osztályra vonatkozó előírásainak.

Hamarosan indul a regisztráció a Nyári diákmunka programra

Tíz éve töretlen sikerrel hirdeti meg a kormány a Nyári diákmunka programot, amelyre idén nyáron 3,5 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak - közölte Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár.

Szlovákiában is visszavonták a Novis Biztosító engedélyét

A Szlovák Nemzeti Bank június 5-i hatállyal visszavonta a pozsonyi Novis Biztosító engedélyét. A társaságnak a Magyar Nemzeti Bank már négy éve megtiltotta életbiztosításai magyarországi forgalmazását.

Új elektromos köztisztasági járművek állnak szolgálatba Budapesten

Hat új elektromos köztisztasági célgép áll szolgálatba Budapesten - közölte a Budapesti Közművek keretében önállóan működő FKF Köztisztasági Divízió.

Orbán Viktor: megkezdtük a felkészülést az uniós elnökségre

Orbán Viktor miniszterelnök és kormányának tagjai szerdán részt vettek a 2024. második félévi magyar EU-elnökség tanácsi formációit elnöklő miniszterek felkészítő fórumán a Karmelita kolostorban - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA és a Digitális Kereskedelmi Szövetség

Stratégiai megállapodást írt alá a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) és a Digitális Kereskedelmi Szövetség (DKSZ) a magyar e-kereskedők export hajlandóságának és külpiacra lépésének fejlesztése érdekében.

Ezzel pazarolják el a magyarok a legtöbb időt a munkahelyen

Ahogy egyre többünk munkája kapcsolódik szorosan az internethez, egyre...

Gazdaság

Figyelmeztet az MNB: nem mindig jár kártérítés a csalók áldozatainak

Bizonytalan a kártérítés lehetősége, ha az ügyfél pénze a saját jóváhagyása, gondatlansága miatt került csalókhoz egy átutalás során - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Kőbe vési a kormány az értékpapírügyletek tranzakciós illetékét

A parlamentnek benyújtott adótörvénycsomagból kiderül, hogy olyan ideiglenesnek mondott terheket is állandóvá tesz a kormány, amelyeket az extraprofitadó részeként eredetileg csak 2022-re és 2023-ra...

Egyhangúlag döntött a kamatkondíciókról a monetáris tanács májusban

Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa május végi ülésén az alapkamat 13,0 százalékon tartásáról, az egynapos jegybanki fedezett hitel kamatlábának 100 bázispontos csökkentéséről 19,50 százalékra és az egynapos jegybanki betét kamatlábának 12,50 százalékon tartásáról a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.

Ezek a megtakarítások úszhatják meg az új 13%-os adót

Mivel az szja-törvény szerint nem minősül kamatjövedelemnek a legalább 10 évig tartott nyugdíjcélú megtakarítások hozama, nem csak a 15 százalékos kamatadó, hanem a szerda éjjel rendeletben bevezetett 13%-os szocho-t sem kell megfizetni például a nyugdíjcélú megtakarítások után - értelmezi a GRANTIS a szociális hozzájárulási adó (szocho) eltérő alkalmazásáról szóló rendeletet.