Hirdetés
Kezdőlap Energia Szeptember végéig is sokkal kevesebb áramot és gázt használtunk a tavalyinál
No menu items!

Szeptember végéig is sokkal kevesebb áramot és gázt használtunk a tavalyinál

Fotó: Bigstock

A múlt év azonos időszakához képest 15,7 százalékkal csökkent a hazai gázfelhasználás 2023 első három negyedévében. Januártól szeptemberig 1,07 milliárd köbméterrel kevesebb földgáz fogyott, a megtakarításból nagyjából kétharmad-egyharmad arányban vette ki a részét a gazdaság és a lakosság. Áramból 7 százalékos volt a mérséklődés az esztendő első kilenc hónapjában – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton közleményben az MTI-vel.

Hozzátették, a bőséges gázkészlet mellett a visszafogott felhasználás is erősíti a hazai ellátásbiztonságot, miközben a magyar családok a rezsivédelemnek köszönhetően Európa legalacsonyabb energiaárait fizetik.

A lakossági gázfelhasználás 17,4, a gazdasági szereplőké pedig 14,7 százalékkal csökkent a vizsgált időszakban. A számokat háromhavi bontásban vizsgálva az első negyedévben összesen 23,3 százalékos visszaeséshez képest a második-harmadik negyedéves csökkenés csak egyszámjegyű – írták.

A múlt hónapban a nyárias időjárás miatt is 43,4 százalékkal maradt el a lakossági gázfogyasztás a tavaly szeptemberitől. A 2022 első kilenc hónapjában országosan felhasznált közel 6,9 milliárd köbméterrel szemben idén szeptember végéig kevesebb mint 5,8 milliárd köbméter gáz fogyott el – közölte a tárca.

A hazai tárolókban elérhető bőséges gázmennyiség is a megfelelő felkészültséget igazolja a már megkezdődött fűtési szezonra. A több mint 6,3 milliárd köbméteres készlet 97 százalékos töltöttséget jelent. A fogyasztásarányos adat 64 százalék, ezzel az egyik legkedvezőbb mutató Európában, több mint duplája az uniós átlagnak.

A minisztérium emlékeztetett, a legutóbbi fűtési szezonban a megelőzőhöz viszonyítva mintegy negyedével kevesebb földgáz fogyott. A Központi Statisztikai Hivatalnak az MVM Csoport adatszolgáltatásán alapuló összesítése szerint a 2023 vizsgált időszakában felhasznált árammennyiség 2264,4 gigawattórával volt alacsonyabb a 2022-es azonos időszakénál. Így összességében és a negyedévek átlagában is hozzávetőleg 7 százalékos a megtakarítás.

A közleményben hangsúlyozták, a kormány az átlagfogyasztásig fenntartott rezsicsökkentéssel Európa legalacsonyabb gáz- és áramárait biztosítja a magyar családok számára. A hazai lakossági átlagárhoz képest a földgázért a svédeknek tízszer, a hollandoknak és íreknek hatszor, a villamos energiáért pedig az íreknek megközelítőleg ötször, a cseheknek és németeknek négyszer többet számláznak.

“A kormány Brüsszel és a baloldal állandó támadásai ellenére a háborús időkben is kitart a rezsicsökkentés védelme mellett”. Az év első kilenc hónapjában a rezsivédelem költségei 1105 milliárd forintot tettek ki. Az utolsó negyedévben összesen mintegy 255 milliárd forint fedezi a földgáz- és távhőszolgáltatások kapcsolódó kiadásait. A Rezsivédelmi Alap a jövő évi költségvetésben is a magyar családok terheinek mérséklését szolgálja – írta az EM.

A zöld fordulat, az ESG törvény bevezetése alapjaiban változtatja meg a gazdaság szereplőinek jelenét, jövőjét. Mit jelent az ESG keretrendszer (Environmental -környezeti-, Social -társadalmi- és Governance -irányítási)? Miért lett megkerülhetetlen a nagyvállalatok mellett már a KKV-ék számára is? Miként befolyásolják az Ön cégének kötelezettségeit és lehetőségeit a fenntarthatóság egyre szigorodó elvárásai? Erről is szól AzÜzlet, ESG és fenntarthatóság a gyakorlatban című konferenciájaTovábbi információ és jelentkezés ide kattintva érhető el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Államháztartási, idegenforgalmi, ipari és foglalkoztatási adatok jelennek meg jövő héten

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 8,9 százalékkal, a külföldivendég-éjszakáké 0,9 százalékkal csökkent az adatok alapján.

Német szakember: öt szigetelési mítosz eloszlatásával sokat lehet spórolni

Nem csak az új radiátor segít az energiatakarékosságban: az...

BÉT – Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6406,60 ponton zárt, ami 1,66 ponttal, 0,03 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.

A diák a király a bankoknál: több tízezres jóváírás és ajándék jár a számlanyitásért

A kedvező feltételeket 24-26 éves korig lehet megtartani, a pontos életkori határ bankonként eltérő lehet.
Hirdetés

Hírek

Tőzsde – Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.

Csökkenő forgalom mellett csúcsra emelkedett a BUX a héten

Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéshez képest.

Iránykereséssel, illetve kis pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 1073,29 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel 68 385,55 ponton zárt.

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.

Devizapiac – Vegyes forintmozgás csütörtök reggel

Reggel hétkor az euró árfolyama 388,20 forintra gyengült a szerda kora esti 388,30 forintról. A svájci frank jegyzése 392,93 forintról 393,75 forintra emelkedett, a dollár pedig 359,02 forintról 359,57 forintra drágult.

Devizapiac – Forintgyengülés reggel

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben

Devizapiac – Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre

A forint jegyzése erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél.

Gazdaság

Államháztartási, idegenforgalmi, ipari és foglalkoztatási adatok jelennek meg jövő héten

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 8,9 százalékkal, a külföldivendég-éjszakáké 0,9 százalékkal csökkent az adatok alapján.

Az MNB a régióból elsőként lett a CASI nemzetközi zöld kapacitásépítő szervezet tagja

A szervezet célkitűzése, hogy hozzájáruljon a fenntartható finanszírozási piac fejlődéséhez, valamint több hitelképes zöld projektet hozzon létre az EMDE-országokban

Az MNB bezárja a követelésvásárlót, de az adósok kötelezettsége megmarad

Az MNB visszavonta a Centrál Workout Pénzügyi Zrt. faktoring végzésére vonatkozó tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását. A pénzügyi vállalkozás – az MNB többszöri kötelezése,...

MNB alelnök: 2021 óta a nyugat-európai inflációs nyomás duplájával kell megküzdeni

 Az elmúlt évek válságai ellenére a régió gazdaságai továbbra is felzárkózó pályán haladnak, sikeresen megőrizték pénzügyi stabilitásukat, miközben az inflációt is gyorsan sikerült a...