Hirdetés
Kezdőlap Hírek Szerdától érhetők el az szja-bevallási tervezetek
No menu items!

Szerdától érhetők el az szja-bevallási tervezetek

Idén már több mint 5,6 millió embernek készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a személyi jövedelemadó bevallási tervezetét, amelyek március 15-től elérhetőek a NAV honlapján – közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Tállai András kiemelte: a kormány adópolitikájának egyik pillére, hogy tovább kell csökkenteni az adminisztrációt, és folytatni az adócsökkentést.

Jelenleg 5,2 millióan rendelkeznek már elektronikus tárhellyel, ami nemcsak a kormány által szorgalmazott digitalizáció elterjedését jelzi, hanem megkönnyíti az adóbevallással kapcsolatos állampolgári teendőket is – hangsúlyozta az államtitkár.

Úgy fogalmazott: március 15-től a központi azonosítási ügynök (KAÜ) azonosító segítségével bárki megnézheti a saját, 2022-re vonatkozó adóbevallási tervezetét az eSZJA-portálon. A bevallás asztali számítógépen vagy bármilyen okoseszközön, tableten, telefonon is jóváhagyható, szerkeszthető.

Aki egyetért a tervezet adataival és azt nem kell semmivel kiegészítenie, annak nincs további teendője, május 22-én a tervezete érvényes szja-bevallássá válik - összegezte az államtitkár.

Elmondta, ez a lehetőség azok számára is elérhető, akik csak most regisztrálnak az Ügyfélkapun. Ha valaki szeretne KAÜ-azonosítót igényelni, azt a legegyszerűbben valamelyik okmányirodában vagy kormányablakban teheti meg, továbbá ez előzetes időpontfoglalással a főbb NAV-ügyfélszolgálatokon is elintézhető.

Tállai András kitért rá: idén az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, az őstermelők, és az áfás magánszemélyek is. Mint mondta, az szja szerint adózó egyéni vállalkozóknak, mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfa fizetésére kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, továbbá a NAV-nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük adóbevallási tervezetüket.

Hozzátette, akinek nincs KAÜ-azonosítója és kérte a tervezet postázását, annak a NAV 2023. május 2-áig a tervezet mellett az 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatot is megküldi. Bárki dönthet úgy idén is, hogy az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadójának 1 százalékát felajánlja egy regisztrált civilszervezetnek, további 1 százalékát pedig egy technikai számos vallási közösségnek vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak, ami idén a Nemzeti Tehetség Program.

Az, hogy idén is a NAV készítette el mintegy 5,6 millió magyar adózónak az adóbevallás-tervezetét, számukra komoly adminisztrációs könnyebbséget jelent – jelezte az államtitkár. Ráadásul összhangban van a magyar adópolitika legfontosabb célkitűzéseivel: az adórendszer egyszerűsítésével, és az adminisztrációs terhek csökkentésével – tette hozzá.

Tállai András kiemelte: mára eljutottunk oda, hogy a söralátéten elférő adóbevallásra sincs szükség, ezt ugyanis már hetedik éve az adóhivatal készíti el térítésmentesen, automatikusan azok számára, akikről munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik.

Emlékeztetett: korábban, ha valaki nem nyújtotta be az szja-bevallását, mulasztási bírsággal számolhatott, most pedig akkor is érvényes az adóbevallása, ha rá sem néz.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Új elnöke van a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének

Lakatos Pétert, a Videoton társvezérigazgatóját és egyik tulajdonosát választotta elnökének a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ-BusinessHungary) közgyűlése négy évre.

Európai jó példák alapján fejlődik a magyar élelmiszeripar

Modernizációval, digitális fejlesztésekkel behozható a lemaradásunk, az élelmiszer-előállítás során magas feldolgozottsági szintre kell törekedni, a vertikális integráció előnyei pedig a termelésbiztonságot erősíthetik.

Nagyot csökken a THM-plafon: olcsóbbak lesznek a legdrágább hitelek 

A jelenlegi és a júliustól érvényes maximum közötti különbséget figyelembe véve egymillió forintos, 60 hónapra felvett személyi kölcsön esetén több mint 160 ezer forint a különbség a teljes visszafizetendő összegben.

Egyszerűbb az online ügyintézés az MVM ügyfeleinek

A korábbi ELMŰ-ÉMÁSZ-ügyfeleket kiszolgáló, kizárólag áramügyintézésre alkalmas online felület és az MVM Next EnergiApp hamarosan megszűnik.

Hírek

Multifunkcionális ipari csarnok bokréta avatót tartott Szentgotthárdon a XANGA csoport

A XANGA csoport üzleti modellje huszonöt éve változatlan: kulcsrakész gyártó, logisztikai és szolgáltató infrastruktúrát fejleszt, amelyekben a bérlőként beköltöző magas hozzáadott értéket előállító vállalatok saját technológiájuk és eszközeik telepítését követően kezdhetik meg működésüket.

Forinterősödés reggel

Erősödött a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben szerda reggel kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Gazdaság

Heti várható: Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH

Kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülést tart.

Nagy Márton: május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások

Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint

A többség családon belül dönt a pénzügyeiről

meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.

Már él az automatikus napi átutalási limit az OTP-nél

Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...