Kezdőlap Gazdaság Szijjártó: megdőlt a beruházási rekord, új exportcsúcs születhet
No menu items!

Szijjártó: megdőlt a beruházási rekord, új exportcsúcs születhet

Idén már megdőlt a beruházási rekord, de arra is jó esély van, hogy az év végén minden idők legjobb exportteljesítményét érje el az ország – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter egy korábbi bizottsági meghallgatásán. Kép: MTI/Szigetváry Zsolt

A miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságában szólalt fel. Elmondta: október végéig 62 nagy beruházásról kötöttek megállapodást, ami 9682 új munkahelyet jelent, ehhez a kormány 129 milliárd forint készpénztámogatást biztosított

Meghallgatásán kifejtette, a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül létrejött új munkahelyeken a bruttó fizetés tavaly átlagosan 420 ezer, idén az első tíz hónapban 458 ezer forint volt.

Az első tíz hónapban Koreából érkezett 10 nagyberuházás, 4 pedig Japánból, mintegy 3 milliárd euró összértékben, ezek az elektromos autóiparhoz kapcsolódnak. Az első tíz hónap beruházásait tekintve Komárom-Esztergom megye áll az első helyen 11 nagyberuházással, Pest megyébe 9, Budapestre 6 érkezett – tette hozzá.

A miniszter beszélt a tavalyi magyar exportrekordról is, elmondta, hogy a 104,8 milliárd euró exporttal a világ azon 35 gazdasága közé került Magyarország, amelynek éves exportja meghaladja a 100 milliárd eurót. Megjegyezte, 2010-hez képest 47 százalékkal nőtt a magyar export teljesítménye, ami Magyarország növekvő versenyképességét mutatja.

Az első nyolc hónapban a magyar export 72,2 milliárd euró volt, 4 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, ezért jó esély van arra, hogy az év végén minden idők legjobb exportteljesítményét érje el Magyarország – mondta a miniszter.

A GDP-ben tavaly az export aránya 84,9 százalékot ért el, az EU-ban ez átlagban 46,7 százalék. Magyarország ezzel az aránnyal a 6. helyen áll az EU-ban – tette hozzá.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, az új technológiák alkalmazása a siker feltételévé vált az  új világgazdasági korszakban, és le kell számolni azzal a régi dogmával, hogy a tőke nyugatról keletre vándorol, ahol olcsó munkaerőt keres.

A folyamatok kétirányúvá váltak, az új világgazdasági korszakban az új technológiák, fejlesztések egy része ma már keletről érkezik, a tőkebefektetések is két irányt vettek. Ez a folyamat az európai gazdaságban is tetten érhető, hiszen nyugat-európai vállalatokban vásárolnak tulajdonrészt a kínai, japán, koreai tulajdonosok – közölte Szijjártó Péter.

Az új világgazdasági korszakkal párhuzamosan a magyar gazdaság is dimenziót vált, termelésorientált gazdaságból egyre inkább fejlesztésorientált gazdasággá alakul át – hangsúlyozta.

A megújuló nemzetközi térben a magyar gazdaság versenyképességét mutatja, hogy míg a világon Magyarország a 92. a lakosság lélekszáma tekintetében, addig a 34. legnagyobb exportteljesítményt nyújtotta tavaly – emelte ki Szijjártó Péter.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Jön az Otthon Start Program, emelkedik az értékhatár házvásárlásnál

Lakásnál a 100 millió forintos ingatlanárkorlát marad, viszont házak esetén ezt felemelik 150 millió forintra.

Javította a magyar Raiffeisen-leánybank egyes osztályzatait a Moody’s

A nemzetközi hitelminősítő pénteken Londonban bejelentette, hogy a Raiffeisen Bank Zrt. elsőbbségi fedezetlen kötelezettségeinek besorolását az eddigi "Baa3"-ról a befektetésre ajánlott sávon belül egy fokozattal "Baa2"-re javította. Az osztályzat kilátása változatlanul stabil.

Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar

Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról
Hirdetés

Hírek

Jön az Otthon Start Program, emelkedik az értékhatár házvásárlásnál

Lakásnál a 100 millió forintos ingatlanárkorlát marad, viszont házak esetén ezt felemelik 150 millió forintra.

Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar

Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,