Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Szijjártó: néhány hónapot késik a BMW-gyár építése
No menu items!

Szijjártó: néhány hónapot késik a BMW-gyár építése

A debreceni BMW-gyár építkezésén eddig minden az előzetes ütemtervnek megfelelően haladt, mindössze néhány hónapos csúszás várható – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Debrecenben.

Minden fél tartja az ígéreteit, és teljesíti a kötelezettségeit, a 2018 nyarán bejelentett, gyárépítésről szóló szerződés 2020 június végén, módosítás nélkül hatályba lép – hangsúlyozta Szijjártó Péter. Hozzátette, a beruházás értéke több mint egymilliárd euró, amelyhez a magyar kormány 12,3 milliárd forintos támogatást nyújt.

A világjárvány okoz néhány hónapos eltolódást a világgazdaságban is, ezért természetes, hogy az építkezés menetrendjét néhány hónapos “tól-ig” határral módosítani kell – mutatott rá.

Hangsúlyozta, olyan kérdés nincs, hogy a gyár meg fog-e épülni, és olyan kérdés sincs, hogy el fog-e kezdődni az építkezés, mert az építkezés elkezdődött.

Ez világosan látszik, azt a leendő gyárigazgató, és a BMW képviselői egyaránt világossá tették – mondta.

Szijjártó Péter felidézte, hogy a debreceni BMW-beruházás bejelentése óta a gyárépítés első fázisa zajlik, ami az előkészítő munkálatokat és az infrastrukturális beruházásokat jelenti. A gyár helyszínéül kialakított négyszáz hektárnyi területen több hónapja “gépláncok százai, emberek ezrei” dolgoztak és dolgoznak, több mint 2 millió köbméternyi földet mozgattak meg, 123 kilométernyi vezetéket építettek be a földbe, 12 kilométernyi vizesárkot ástak ki a munkások, a leendő épületek stabilitása érdekében pedig 500 cölöpöt helyeztek le – sorolta.

Szijjártó Péter az építkezés helyszínén járt. Fotó: MTI/KKM/Boros Mátyás

Közölte azt is, hogy elkezdődtek az áram és gázellátással kapcsolatos kivitelezések, a két autópálya-lehajtó kivitelezése is az ütemterveknek megfelelően halad: 2021 végére az első autópálya-csomópont megépül, és az ipari park körüli útépítések addigra befejeződnek. Zajlik a Budapest és Debrecen közötti vasútvonal fejlesztése, ez 2023 végére elkészül. A német iskola indításával kapcsolatos minden munkát elvégeztek – tette hozzá.

A miniszter azt is megerősítette, hogy a BMW felvette az első munkavállalóit Debrecenben.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy a világjárvány nem pusztán egészségügyi, hanem gazdasági kérdés is. Miközben az első számú feladat az emberek életének, egészségének megvédése, ugyanúgy feladat a munkahelyek megvédése, és új munkahelyek létrehozása, ezáltal a magyar gazdaság újraindítása is – mondta. Ez csak új beruházásokkal lehetséges – hangsúlyozta.  “Éppen ezért a kormány gazdaságvédelmi akcióterve továbbviszi azt a gazdaságpolitikai filozófiát, amelyet tíz éve a magunkénak vallunk, és amely az új beruházások támogatására összpontosít” – szögezte le.

Az autóiparnak a beruházások terén kiemelt szerepe van, a gyár megépül, Debrecen pedig a globális autóipar egyik nagyon fontos fellegvára lesz – összegezte, és köszönetet mondott a BMW minden vezetőjének azért, hogy elkötelezettek Magyarország és Debrecen mellett.

Michele Melchiorre

Michele Melchiorre, a BMW Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója az eseményen leszögezte: a munkálatok a tervek szerint folytatódnak.

Mi változatlanul elkötelezettek vagyunk a Debrecenben létesítendő üzem tervei mellett” – fogalmazott. Hozzátette: az a globális gazdasági helyzet, amit a járvány okozott, rányomta a bélyegét az építkezésre is. Szükség lesz az építkezés ütemezésének némi módosítására, ebben a pillanatban az ütemezés vizsgálata folyik. A késés, feltételezéseik szerint, néhány hónapban mérhető  – jegyezte meg.

Michele Melchiorre végezetül köszönetet mondott Debrecen városának és a magyar kormánynak a bizalomért, és a professzionális együttműködésért.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.