Kezdőlap Hírek Takarék Csoport: május 1-jével alakul meg az új Takarékbank
No menu items!

Takarék Csoport: május 1-jével alakul meg az új Takarékbank

Május 1-jével létrejön az új Takarékbank, a Takarék Csoport kereskedelmi bankja, amelyben első lépésben a B3 Takarék Szövetkezet, a Mohácsi Takarék Bank és a Pannon Takarék Bank egyesül – nyilatkozta Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója a Világgazdaságnak.

Vida József

Hozzátette: az év második felére az új kereskedelmi bank magába olvasztja a jelenlegi Takarék Kereskedelmi Bankot, illetve azt a tizenegy takarékszövetkezetet, amelyek addig cégjogilag még külön életet élnek. A takarékok egyesülési folyamata az év végére lényegében lezárul.

Az eredmények kapcsán Vida József elmondta: a Takarékbank közel 8 milliárd forint adózott eredménnyel, a Takarék Jelzálogbank pedig rekordösszegű, a nemzetközi számviteli szabványok szerint 6,6 milliárd forintos konszolidált nyereséggel zárta a tavalyi évet.

A bankvezér figyelemre méltónak nevezte, hogy a Takarék Csoporton belül működő kisbankok és a szövetkezeti hitelintézetek eredményei is számottevően javultak 2018-ban, és szinte az összes leányvállalat nyereséges lett, miközben sikerült érdemben csökkenteniük költségeiket. Bár a csoporton belüli átalakítások jelentős ráfordításokkal járnak, a pénzügyi eredmények mind a megelőző évieket, mind a várakozásaikat felülmúlták – mondta a lapnak.

Kiemelte: a vállalati hitelezésben a piaci átlagot jóval meghaladó, 30 százalék körüli bővülést értek el, a lakossági jelzáloghitelezésben pedig szintén a piaci átlagot meghaladva, 35 százalékkal emelték az új kihelyezések összegét. “Jól haladunk a stratégiánkban elfogadott cél megvalósítása felé, ami 2021-re 20-30 milliárd forintos, csoportszintű eredmény elérését irányozza elő” – fogalmazott Vida József. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...
Hirdetés

Hírek

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...

Warning! Csúszik az online számlás határidő

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal bizonyos hibákkal szemben szigorúbban lép...

Megújul páratlan természeti kincsünk, a Kis-Balaton

A természeti örökségünk egyik ikonikus helyszínén, a Kis-Balatonon, 341 millió forint értékű természetvédelmi fejlesztés veszi kezdetét. A projektnek köszönhetően közel 1365 hektárnyi területen javul majd az élőhelyek állapota és a természeti értékek megőrzésének feltételei

Július 6-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor Programokra

Július 6-ig, vasárnapig lehet jelentkezni a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Programra és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor Programra

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet Magyarországon, ahol a vásárlók akár 70 százalék kedvezménnyel juthatnak hozzá a termékekhez
Hirdetés

Gazdaság

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg