Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Takarékbank: a növekedés 6, az infláció 5,5 százalék lehet az idén
No menu items!

Takarékbank: a növekedés 6, az infláció 5,5 százalék lehet az idén

A Takarékbank makrogazdasági elemzői a 2021-es GDP-prognózisukat 6,9 százalékra mérsékelték a korábbi 8 százalékról, az idei évi növekedési előrejelzésüket pedig 6 százalékra a korábbi 7 százalékról, alapvetően az alkatrészhiányok miatt.

A pénzintézet elemzői szerint az infláció az idén 5,5 százalékra gyorsulhat a tavalyi 5,1 százalékról.

A jegybanki alapkamat az első negyedévben 4 százalékra emelkedhet, és az év végéig ezen a szinten maradhat; az egyhetes betéti kamat pedig az infláció alakulásának függvényében 4,75-5,00 százalékig emelkedhet – ismertették.

Az energia-, a nyersanyag-, és agrárárak meredek emelkedése, valamint az erőteljes bérkiáramlás felfelé mutató kockázatot jelent az infláció mértékére – jelezték.

Suppan Gergely

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az inflációt külső sokkok fűtik, legkésőbb azonban az év végétől a bázishatások mérsékelni fogják a mutatót. Az árak, beleértve az üzemanyagét és a nyersanyagokét, várhatóan a jelenlegi szinteken rögzülnek, ha az átmeneti árcsúcsok után valamennyire vissza is korrigálnak – hangsúlyozta.

Az elemző szerint az év elején a fogyasztás fűtheti a növekedést, amelyet támogat az szja visszatérítése a családoknak, a 13. havi nyugdíj, a fegyverpénz, a 25 év alattiak szja-mentessége, a minimálbér és az ágazati béremelések.

A következő negyedévekben az ipari termelés várhatóan stabilizálódik az új kapacitások üzembe helyezésével, a chiphiány azonban még egy ideig fékezheti a növekedést – hangsúlyozta.

Az ipar teljesítménye visszapattant a járvány előtti szintre, és “valahol annak környékén oldalazik” – fogalmazott az elemző. A szektor növekedési kilátásait kedvezően befolyásolja az, hogy tavaly rekordmértékű, 2000 milliárd forint működőtőke áramlott be az országba, az összeg döntő része az akkumlátorgyártás területén jelenik meg fokozatosan – fűzte hozzá.

A bérkiáramlás erőteljes lesz 2022-ben, megközelíti a 13 százalékot, a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedése, illetve az ágazati béremelések hatására – mutatott rá Suppan Gergely. Felhívta a figyelmet arra, hogy az szja-visszatérítés miatt februárban a nettó bérnövekedés elérheti a 60 százalékot is.

A nettó bérek reálnövekedése 2013-2022 között meghaladja a 86 százalékot az elemző számításai szerint.

A pénzintézet előrejelzése értelmében az államháztartás hiánya a következő években fokozatosan újra a 3 százalékos szint alá süllyedhet az idei évre tervezett 4,9 százalék után. Az államadósság-ráta pedig az idei évtől ismét csökkenő pályára állhat, a 2021-es 78,2 százalékról 2022-ben 75 százalék alá süllyedhet. Az elemző szerint a külkereskedelem többlete az idei év első felében tovább csökken, azt követően, hogy tavaly 2 milliárd euró közelébe mérséklődhetett az egy évvel korábbi 5,62 milliárd euró után.

Az év végére a forint euróértéke a 350-355 közötti sávba kerülhet vissza – derül ki a prognózisból.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.