Kezdőlap Agrár Támogatás lótenyésztőknek - negyedmilliárdos kerettel
No menu items!

Támogatás lótenyésztőknek – negyedmilliárdos kerettel

A támogatás összege lovanként 80 ezer forint. Illusztráció: Fekete István / drnagyistvan.hu

A koronavírus-járvány, a ló- és lovas versenyek elmaradása, illetve a turizmus leállása érzékenyen érintették a lovas ágazatot is, ezért az Agrárminisztérium (AM) támogatási konstrukciót hirdet meg a lótenyésztőknek.

A tárca kiemelte: a lótenyésztőket különösen sújtotta a helyzet a kancafedeztetések csökkenésével, a versenyek, rendezvények és bírálatok elmaradásával, illetve az értékesítés leállásával.

Az AM ezért a kormány által a Gazdaságvédelmi Alapból rendelkezésre bocsátott 25 milliárd forintos többletforrással meghirdetett Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő program keretében 250 millió forint keretösszegű támogatási konstrukciót hirdet meg a lótenyésztők részére – tették hozzá.

A lótenyésztők kérelmeiket július 27-étől augusztus 10-éig nyújthatják be.

A támogatási rendelet alapján a támogatásra az a kérelmező jogosult, aki a törzskönyvben (fő- vagy melléktörzskönyv) tartott kancáját január 1. és június 30. között vemhesítette. A támogatás mértéke állatonként 80 ezer forint.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bomba lehetőségeket rejt még az élelmiszeripar az agrárminisztérium szerint

A kormány hatalmas lehetőségeket lát az élelmiszeriparban, ezért emelte...

Igazi áttörés az online számláknál

Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő...

Szép kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy...

Rezsicsökkentési tippek otthonra, a német szakminisztériumtól

A német Szövetségi Gazdasági és Éghajlatvédelmi Minisztérium közzé tette...

Hírek

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Idén jobban fizet a diákmunka

Az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni - derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet felméréséből.

Az ementáli sajtot nem hagyják kisajátítani

A svájci sajtgyártók azt szeretnék, ha az Emmentaler (magyarul ementáli) nevet kizárólag az ő sajtkülönlegességükre használnák. Az uniós bíróság most elutasította ezt a kérelmet.

Véleményezte a 2024-es büdzsé tervezetét a Költségvetési Tanács

A Költségvetési Tanácsnak (KT) a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek alapvető ellenvetései - közölte a tanács.

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot éjszakára a pünkösdi hétvégén - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Újabb drágulás jön, péntek előtt érdemes tankolni

Péntektől tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak: a benzin esetében a változás mértéke bruttó 8 forint, a gázolaj ára pedig bruttó 4 forinttal emelkedik.

A tatai Platán Gourmet nyerte el az Év étterme díjat

A tatai Platán Gourmet nyerte el a magyar gasztronómia egyik legrangosabb elismeréseként számon tartott Audi - Dining Guide Év étterme díjat.

Gazdaság

Igazi áttörés az online számláknál

Napokon belül a kétmilliárdot is eléri a jelentősen növekvő online számlák száma. Ezt Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára mondta az MTI-nek....

Szép kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már...

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.