Kezdőlap Gazdaság Tízből nyolc magyar kevesebbet költ a magas infláció miatt
No menu items!

Tízből nyolc magyar kevesebbet költ a magas infláció miatt

A jelenlegi inflációs környezetben a magyarok 80 százaléka jelezte, hogy kevesebbet költ a mostani anyagi helyzete megóvása érdekében. A fogyasztók főleg élelmiszer és higiéniai termékek vásárlását fogják vissza – mondta a Magyar Cetelem Bank vezérigazgatója az ügyfeleik körében végzett kutatás eredményeiről.

Szabó Péter hozzátette, hogy a május első felében készült felmérésbe több mint 1000 embert vontak be.

Közölte, a költések visszafogása mellett a magyarok 24 százaléka többet dolgozik, azaz többlet bevételre igyekszik szert tenni az anyagi helyzete fenntartása érdekében, 12 százalékuknak azonban már hozzá kellett nyúlnia megtakarításaihoz.

A Cetelem magyarországi ügyfeleinek visszajelzéseiből az is kiderült, hogy a következő 12 hónapban 20 százalékot meghaladó áremelkedésre számítanak az élelmiszereknél és az építőanyagoknál, de több más termékcsoportban is az árak növekedésével számolnak.

Az infláció mellett az orosz-ukrán háború hatásairól is kérdezték a fogyasztókat, a visszajelzések pedig azt mutatták, hogy miközben az utóbbi miatt a válaszadók 20 százaléka lemondott egy tervezett nagyobb beruházásról (például autóvásárlás, illetve ingatlan beruházás), 65 százalékuk azt mondta, nem változtatott fogyasztói szokásain a fegyveres konfliktus miatt.

A Magyar Cetelem Bank Zrt. 1996 óta van jelen Magyarországon. Alapítója és egyben 100 százalékos tulajdonosa a francia Cetelem S.A., amely 1999-óta a BNP Paribas csoport tagja.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Jöhetnek újra az árstopok? Ha kell, beavatkoznak

"Ha kell, a családok érdekében azonnal beavatkozunk!" - fogalmazott a közösségi oldalán Nagy Márton.

NAV – Őrizzük meg az adóigazolásokat!

Az igazolásokat nem kell beküldeni a NAV-hoz, de az elévülési idő végéig meg kell őrizni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Kis tigrisek nagy ugrása 2  –   Útimorzsák Malajziából

Miután a repülőgép leszállt Malajzia fővárosának, Kuala Lumpurnak a...

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Hírek

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.