Kezdőlap Pénzvilág Török offenzíva. Trump fenyeget - gyengül a líra
No menu items!

Török offenzíva. Trump fenyeget – gyengül a líra

Mérsékelten gyengült a török líra a dollárral szemben, miután Donald Trump erőteljes szankciók kivetésével fenyegette meg Törökországot szíriai offenzívája miatt.

A piacok egyelőre nem veszik túl komolyan az amerikai elnök szavait. Kép: AP

A viszonylag enyhe reagálás elemzők szerint azt tükrözi, hogy a piacok kételkednek abban, hogy a Fehér Ház fellép majd Törökországgal szemben.

A dollárt hétfőn eddigi napi maximumán 5,9225 török lírán jegyezték, 0,66 százalékkal a pénteki 5,8850 lírás záróérték felett. Délelőtt fél 11 körül 5,9159 török lírán, 0,55 százalékos pluszban forgott a dollár.

A török líra a tavalyi devizaválságban majdnem 30 százalékkal gyengült a dollárhoz képest. Az idei év eleje óta értékének közel 12 százalékát veszítette el a dollárral szemben, csak ebben a hónapban 4,8 százalékkal gyengült, miután az ankarai vezetés szíriai szövetségeseivel együtt múlt héten szerdán offenzívát indított Szíria északkeleti részén az általa terroristának tekintett kurd milícia, a Népvédelmi Egységek (YPG) visszaszorítására.

Donald Trump

A Népvédelmi Egységek a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű szervezet gerincét képezi, amely az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen harcoló nyugati szövetség leghatékonyabb helyi szövetségese.

A hatodik napjába lépett intervenciót elítélte a nemzetek közössége, elhangzottak felhívások egy szélesebb európai uniós fegyverembargó bevezetésére,

Trump elnök pedig azzal fenyegetőzött, hogy tönkreteszi a török gazdaságot.

Devizapiaci kereskedők a Reuters hírügynökségnek kijelentették, hogy nem hisznek az amerikai fenyegetéseknek, különösen azért nem, mert nem követték tettek a hangzatos szavakat idén akkor sem, amikor Törökország Sz-400-as orosz légvédelmi rakétarendszert vásárolt dacára Washington és más NATO-szövetségesek rosszallásának.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt

Újabb légiforgalmi csúcsdöntésre készül a HungaroControl

A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest

A várakozásoknak megfelelő bevételnövekedést ért el a Richter

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első negyedévben 224 milliárd forint lett, 10 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat
Hirdetés

Hírek

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt

Újabb légiforgalmi csúcsdöntésre készül a HungaroControl

A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Az USA és Kína letette a fegyvert a vámháborúban, de a bizonytalanság megmaradt

A globális tőzsdék hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok és Kína megállapodott a magas vámtarifák legalább 90 napra történő csökkentéséről, ezzel fékezve a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborút, amely globális recessziótól való félelmeket táplált. 

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.

MÁV: ezer új autóbusz lesz a Volán-flottánál

Ezer új autóbusszal válik még korszerűbbé és versenyképesebbé a MÁV-csoport Volán flottája, miután újabb 869 darab autóbusz beszerzésére jelent meg közbeszerzési ajánlati felhívás

Az árstabilitáshoz fegyelmezett monetáris politika kell

A világban tapasztalható bizonytalan geopolitikai és kereskedelmi helyzet olyan inflációs kockázatokat hordoz magában, amelyek miatt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) újra és újra meg kell erősítenie elkötelezettségét a fegyelmezett monetáris politika fenntartása mellett
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.