Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék
No menu items!

Tőzsde – Csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék

Csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék csütörtökön, miután az Európai Központi Bank rontotta gazdasági és inflációs előrejelzését, új hitelprogram elindítását jelentette be és jelezte, hogy nyár helyett legkorábban az év végén hajthatja végre a válság utáni első kamatemelést.

A londoni FTSE-100 mutató 0,49 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,56 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,39 százalékos mínuszban zárt. Milánóban 0,70 százalékkal, Madridban pedig 0,53 százalékkal esett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,43 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,34 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,48 százalékkal csökkent.

Az EKB kormányzótanácsának döntéseire, illetve Mario Draghi elnök sajtótájékoztatójára hevesen reagáltak a piacok: a tőzsdeindexek veszteségből nyereségbe, majd újra veszteségre váltottak, az államkötvényhozamok jelentősen estek, az euró dollárhoz viszonyított árfolyama pedig meredeken gyengült.

Draghi úgy fogalmazott, hogy a gazdasági növekedés ütemének jókora mérséklődése átterjed az idei évre. Arra figyelmeztetett, hogy jelentősek a bizonytalanságok a geopolitikai feszültségek és a protekcionizmus jelentette fenyegetések miatt.

New Yorkban az európai tőzsdezárás idején, a Dow Jones ipari átlag 0,73 százalékos, az S&P 500-as index 0,56 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,51 százalékos mínuszban állt. Már a negyedik egymást követő napon volt veszteséges a kereskedés.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul.

A májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,48 százalékos pluszban, 66,31 dolláron, az áprilisi szállítású WTI pedig 0,94 százalékos nyereségben, 56,75 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 0,15 százalékkal 1285,70 dollárra esett. Egy euróért 1,1225 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,74 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Első otthon – Tízezrek juthatnak kedvezményes lakáshitelhez

Tízezrek juthatnak kedvezményes lakáshitelhez az első otthonuk megvásárlásához; a...

A strandokra is beköltözik a mozi

Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.

Vízpótlás a Tarpai-erdőben

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás komoly kihívás elé állítja az erdészeket is. Ennek egyik alappillére a lecsökkent talajvízszint pótlása. 
Hirdetés

Hírek

A strandokra is beköltözik a mozi

Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.

Vízpótlás a Tarpai-erdőben

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás komoly kihívás elé állítja az erdészeket is. Ennek egyik alappillére a lecsökkent talajvízszint pótlása. 

Befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Nem maradt döntésre váró támogatási kérelem a családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében támogató kiíráson, befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Devizahiteles döntés: az MBH Bank is állást foglalt

Az alábbiakban küldjük az MBH Bank állásfoglalását

Már 5 milliárd forint értékben igényeltek kamatmentes forgóeszközhitelt a vállalkozások

Jelentős az érdeklődés a KKV Technológia Plusz Hitelprogramon belül elindított, keddtől elérhető kamatmentes forgóeszközhitelre, az első nap 5 milliárd forint értékben nyújtottak be igényt a hazai mikro- és kisvállalkozások.

Nagy siker a magyar-amerikai gazdasági együttműködés

A jelenlegi, igen kedvezőtlen nemzetközi környezet ellenére is óriási siker a magyar-amerikai gazdasági és beruházási együttműködés, amelyet az is nagyban segít, hogy új aranykor köszöntött be a két ország kapcsolataiban.

Májusban a bruttó átlagkereset 702 800 forint volt, 7,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit

2025. májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 702 800 forint, a nettó átlagkereset 483 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 7,8, a nettó átlagkereset 7,7, a reálkereset pedig 3,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 4,4 százalékos növekedése mellett.

Teljes készpénzmentesség jön a Forma-1 magyar futamán

A magyar alapítású Festipay biztosítja a készpénzmentes fizetést a Hungaroringen megrendezendő 40. Formula–1-es Magyar Nagydíjon. A cég a vendéglátó egységek teljes területén több száz érintésmentes terminált üzemeltet, ahol bankkártyával, mobiltelefonnal vagy Festipay kártyával lehet fizetni. A rendszer már Bahreinben is sikerrel debütált.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.