Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók pénteken. Az indexeket a nagy tőkeerejű technológiai vállalatok húzzák felfelé.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,09 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,31 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,47 százalékos pluszban indította a kereskedést.

Már nyitás előtt történelmi csúcsot döntött a Nasdaq-piac összetett mutatója a határidős jegyzésekben, miután a közösségi hálózatok közül a Twitter és a Snap is a vártnál erősebb eredményekkel rukkolt elő második negyedéves beszámolójában, ami jó előjel a Facebook gyorsjelentése előtt.

A Twitter 3,85 százalékos pluszban nyitott, miután bevételei éves összevetésben 74 százalékkal, 1,19 milliárd dollárra emelkedtek, amiben szerepet játszott az is, hogy a közösségi médiaplatform olyan fejlesztéseket vezetett be, amelyek révén a reklámok célzottabban érik el a potenciális ügyfeleket.

A Snapchat multimédiás üzenetküldő alkalmazás tulajdonosa, a Snap árfolyama 17,7 százalékkal ugrott meg a nyitásban, miután bevételei és felhasználóinak száma is a vártnál nagyobb mértékben nőtt a második negyedévben.

A nagy tőkeerejű technológiai vállalatok közül az Amazon, az Apple, a Microsoft és a Google anyavállalata, az Alphabet 0,3 százalék és 1,7 százalék közötti pluszban várta a nyitást. Az American Express amerikai kártyakibocsátó vállalat 3,3 százalékos emelkedéssel indította a kereskedést, miután a vártnál nagyobb nyereséget termelt a második negyedévben.

A figyelem a héten a gyorsjelentésekre irányult. Az S&P 500-as mutató kosarát alkotó ötszáz nagyvállalat közül már 104 tette közzé második negyedéves beszámolóját, közülük 88,5 százalék tényadatai haladták meg az elemzői várakozásokat, ami 1994 óta a legnagyobb arány.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is emelkednek az indexek. Péntek délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,83 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,01 százalékos, a párizsi CAC-40 1,22 százalékos, a madridi IBEX 1,36 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 1,28 százalékos pluszban állt. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 1,12 százalékos pluszt mutatott.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1767 dollárt adtak, 0,05 százalékkal erősödött a dollár. A jenhez képest 0,33 százalékkal drágult a dollár, 110,50 jenen forgott.

Csökken az arany világpiaci ára. Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,37 százalékkal, 1799,97 dollárra, az augusztusi szállítású aranyé pedig 0,22 százalékkal, 1801,40 dollárra süllyedt a New York-i árupiacon.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára is csökken.

A szeptemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,42 százalékos mínuszban, 73,48 dolláron, a WTI pedig 0,38 százalékos veszteségben, 71,64 dolláron forgott fél négykor.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vállalati tömegközlekedésre szoktatnák át a dolgozókat

Autó helyett céges busszal munkába járni nemcsak olcsóbb és kényelmesebb lehet, hanem mérhetően környezetkímélőbb is - ezt bizonyítja az Audi Hungaria példája, ahol már el is indult az a program, amelyben a dolgozókat a vállalati közösségi közlekedés felé terelik. A teljesen magyar fejlesztésű MyBusDirect szoftver nemcsak optimalizálja a céges járatokat, de pontos adatokkal is szolgál a fenntarthatósági jelentésekhez.

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.
Hirdetés

Hírek

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.