Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Erős emelkedéssel nyitott New York
No menu items!

Tőzsde – Erős emelkedéssel nyitott New York

Három százalékot meghaladó emelkedéssel nyitottak hétfőn New Yorkban az irányadó tőzsdeindexek. A hangulatot javította, hogy az utóbbi napokban lassabb ütemben emelkedett az új koronavírus által megfertőződöttek száma az Egyesült Államokban és több nagy nyugat-európai országban.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 3,04 százalékos, az S&P 500-as mutató 3,95 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 3,90 százalékos pluszban indította a kereskedést.

Az Egyesült Államokban a SARS-CoV-2 vírus által megfertőzött személyek száma hétfőre megközelítette a 337 ezret, a halálos áldozatok száma pedig meghaladta a 9600-at.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is derűlátás uralkodik. Hétfő délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 2,46 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 5,01 százalékos, a párizsi CAC-40 3,89 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 4,33 százalékos pluszban állt. Milánóban 3,37 százalékkal, Madridban pedig 4,05 százalékkal emelkedett a vezető tőzsdeindex.

A nemzetközi bankközi devizapiacon hétfő délután egy euróért 1,0779 dollárt adtak, 0,28 százalékkal erősödött az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 0,60 százalékkal drágult a dollár, 109,11 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken annak nyomán, hogy Oroszország és Szaúd-Arábia hétfőről csütörtökre halasztotta a nagy olajexportáló országok egyeztetését a túlkínálat miatti helyzet kezeléséről.

A júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 2,84 százalékos mínuszban, 33,14 dolláron, míg a májusi szállítású WTI 4,30 százalékos veszteségben, 27,12 dolláron forgott fél négykor.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 1,28 százalékkal, 1637,21 dollárra, míg a júniusi szállítású aranyé 1,75 százalékkal 1674,50 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon.

Pénteken mérsékelt veszteségekben zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 1,69 százalékkal, 21 052,53 pontra, az S&P 500-as index 1,51 százalékkal, 2488,65 pontra, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,53 százalékkal, 7373,08 pontra esett.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.