Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Indexemelkedéssel nyitott New York
No menu items!

Tőzsde – Indexemelkedéssel nyitott New York

Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon az előző napi erős zárás után.

New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,11 százalék, az S&P-500 index 0,03 százalék, a Nasdaq Composite index 0,06 százalék emelkedést mutatott.

Az amerikai árfolyamindexeknek a Fed szerdán publikált Bézs Könyvéből kiolvasott kamatcsökkentési szándék adott lökést. A Fed elnöke már a héten korábban is kifejezte készségét, hogy laza monetáris politikával támogatja az amerikai gazdaságot a kereskedelmi ellentétek közepette kialakult nehezebb helyzetében. A DJIA index ennek köszönhetően idei második legjobb teljesítményét érte el kedden, több mint 500 pontos erősödéssel.

A szerdai zárással a DJIA mutató a hét eleje óta már közel három százalék nyereségre tett szert. Az S&P-500 index szintén közel három százalékkal emelkedett a hét eleje óta, a Nasdaq Composite pedig több mint másfél százalékkal. A lendület a jelek szerint a csütörtöki kereskedésben is folytatódik.

Az olajár valamelyest korrigálta az előző napi nagy esését. A Brent 60 dollár alatt, a WTI pedig 50 dollár közelében január óta a legalacsonyabb árát érte el a nyersolajkészletek felhalmozódására és az amerikai termelési rekord a hírére reagálva.

Az amerikai kereskedés kezdetén a WTI ára hordónként 51,70 dolláron 0,04 százalékkal állt magasabban, a Brent ára pedig 0,35 százalékkal 60,87 dollárra emelkedett.

Az euró 0,50 százalékkal 1,1275 dollárra erősödött, miután az EKB kamattartó döntésének indoklásában a piaci várakozásokkal ellentétben tartózkodott minden, jövőbeni kamatvágásra tett utalástól.

Az arany ára 0,36 százalékkal ment fel unciánként 1338,45 dollárra. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újabb Közép-Ázsiai célpontra repülhetünk Budapestről

A SCAT Airlines csatlakozásával a Budapestről induló légi utasok számára egyúttal szélesebb kínálat és zökkenőmentes csatlakozás kínálkozik a régión belüli további városokba. 

Időkapszulát helyeztek el az Agrárminisztérium, Kossuth téri épületében

Ütemezetten zajlik a Steindl Imre Program keretében az Agrárminisztérium Kossuth téri épületének megújítása.

Így őrizhető meg a vagyon értéke infláció idején

Bár a gazdasági környezet folyamatosan változik, a pénzügyi stabilitás megőrizhető tudatos tervezéssel.

200 milliárd eurós beruházást mozgósítanak a mesterséges intelligencia fejlesztésére

Az Európai Bizottság elindította az InvestAI nevű kezdeményezést, amelynek keretében 200 milliárd eurót fordítanak a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére.

Hírek

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.