Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Vegyesen nyitottak a főbb európai részvénypiacok
No menu items!

Tőzsde – Vegyesen nyitottak a főbb európai részvénypiacok

Vegyesen nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön, az indexek lefelé indultak el az első percekben.

A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,15 százalékos pluszban, míg a frankfurti DAX-30 index 0,20 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,14 százalékos mínuszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 minimális, 0,09 pontos csökkenéssel nyitott.

A kereskedés első pár perce után Londonban már 0,19 százalékos, Frankfurtban 0,90 százalékos, Párizsban 0,41 százalékos, Milánóban 0,05 százalékos, Madridban pedig 1,04 százalékos veszteséget mutatott a vezető tőzsdeindex, míg az EuroStoxx50 0,43 százalékos mínuszba csúszott le.

Érkezik egy sor fontos adat a nap folyamán: délelőtt a német gazdaság második negyedéves teljesítményét tükröző első becslés és júliusi munkanélküliségi adatok, valamint a júniusi euróövezeti munkanélküliségi ráta, délután pedig az amerikai gazdaság második negyedéves alakulását mutató első becslés.

Az európai tőzsdéket támogatja, hogy a Wall Streeten erős pluszokban zártak az indexek, miután a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve megismételte, hogy minden eszközével támogatja az amerikai gazdaságot. Rontják azonban a hangulatot a csalódást keltő vállalati gyorsjelentések, különös tekintettel az autógyártásra.

Az Airbus csoport a vártnál nagyobb veszteséget termelt a második negyedévben csütörtökön közzétett gyorsjelentése szerint, és bejelentette, hogy tovább csökkenti az A350-es típusú repülőgépek gyártását.

A Renault francia autógyártó 7,29 milliárd euró nettó veszteséget mutatott ki az első fél évről, a rivális Volkswagen pedig 800 millió eurós üzemi veszteségről adott számot, és jelezte, hogy csökkenti az osztalékot.

Az eurót 1,1755 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon délelőtt kilenc órakor, 0,30 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz a szerdai záráshoz képest.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

Az októberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,82 százalékos mínuszban, 43,73 dolláron, a szeptemberi szállítású WTI pedig 0,97 százalékos veszteségben, 40,87 dolláron forgott kilenc órakor.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,71 százalékkal, 1956,18 dollárra, az augusztusi szállítású aranyé pedig 0,32 százalékkal 1947,10 dollárra esett a New York-i árupiacon.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...
Hirdetés

Hírek

Óriásbábokkal hangolunk a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos élményekkel tölti meg a júliusi szombati napokat.

Ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása

Zsebünkben a pénztárgép, ingyenesen letölthető a NAV ePénztárgép és NAV eNyugta alkalmazása.

Az OTP húzta a budapesti piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,06 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 98 186,74 ponton zárt szerdán.

Megint módosul az EU-s klímarendelet

Az Európai Bizottság ma javaslatot tett az európai klímarendelet...

Warning! Csúszik az online számlás határidő

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal bizonyos hibákkal szemben szigorúbban lép...

Megújul páratlan természeti kincsünk, a Kis-Balaton

A természeti örökségünk egyik ikonikus helyszínén, a Kis-Balatonon, 341 millió forint értékű természetvédelmi fejlesztés veszi kezdetét. A projektnek köszönhetően közel 1365 hektárnyi területen javul majd az élőhelyek állapota és a természeti értékek megőrzésének feltételei

Július 6-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor Programokra

Július 6-ig, vasárnapig lehet jelentkezni a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Programra és a Kárpát-medencei szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor Programra

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet

Megnyílt az első PRÍMA élelmiszer-outlet üzlet Magyarországon, ahol a vásárlók akár 70 százalék kedvezménnyel juthatnak hozzá a termékekhez
Hirdetés

Gazdaság

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg