Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Vegyesen nyitottak a New York-i indexek
No menu items!

Tőzsde – Vegyesen nyitottak a New York-i indexek

Vegyesen nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, miután előző nap mindhárom mutató történelmi csúcson zárt az amerikai-kínai kereskedelmi feszültségek enyhülésének köszönhetően.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,06 százalékos mínuszban, míg az S&P-500-as mutató 0,13 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,17 százalékos pluszban indította a kereskedést.

Hétfőn a Dow Jones 0,36 százalékkal, 28 235,89 pontra, az S&P 500-as mutató 0,71 százalékkal, 3191,45 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,91 százalékkal, 8814,23 pontra emelkedett.

Az indexeket kedden is lefelé húzta a Boeing, amely 1,37 százalékos mínuszban, 322,55 dolláron nyitott, miután a repülőgépgyártó bejelentette, januártól felfüggeszti a 737 MAX típusú gépek gyártását. Az árfolyam csütörtök óta folyamatosan esik, a 350 dolláros szerdai záróértékhez képest 7,85 százalékot csökkent.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken borús a hangulat. Kedd délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,14 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,54 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,20 százalékos mínuszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1151 dollárt adtak, 0,05 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest viszont 0,10 százalékkal erősödött a dollár, 109,59 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul.

A legközelebbi, februári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,51 százalékos pluszban, 65,67 dolláron, a WTI pedig 0,62 százalékos nyereségben, 60,51 dolláron forgott fél négykor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 0,02 százalékkal, 1480,75 dollárra nőtt.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.