Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Új kőolajvezeték épül Magyarország és Szerbia között
No menu items!

Új kőolajvezeték épül Magyarország és Szerbia között

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Dubravka Dedovic szerb bányászati és energiaügyi miniszter. Fotó: MTI/Lakatos Péter

Új, mintegy 128 kilométer hosszú kőolajvezeték épül Magyarország és Szerbia, Algyő és Újvidék között az ellátásbiztonság erősítése érdekében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban.

A tárcavezető a magyar-szerb gazdasági vegyes bizottság ülését követő sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a Mol és a Transnafta együttműködésében tervezett csővezeték létesítéséről szóló szerződést a június 20-i kormánycsúcson írják majd alá.

A két állam energiabiztonságának erősítése érdekében emellett megegyeztek arról, hogy az MVM és a Srbijagas közös regionális földgázkereskedő vállalatot hoz létre, illetve arról is, hogy Magyarország idén is százmillió köbméteres nagyságrendben fog földgázt tárolni Szerbiának – tájékoztatott.

Közölte, hogy a szerb energiahálózat korszerűsítésében magyar cégek is részt fognak venni, s menetrend szerint haladnak a munkálatok a két villamos energiahálózatot összekötő interkonnektor kapacitásának megduplázására.

Ma nincsen magyar energiabiztonság Szerbia nélkül, és nincsen szerb energiabiztonság Magyarország nélkül” – emelte ki.

Szijjártó Péter ezután közölte, hogy fontos intézkedésről döntöttek egy “rendkívül bosszantó ügyben” is, mivel a hatmilliárd eurós kétoldalú kereskedelmi forgalom és az emberek közötti szoros kapcsolatok ellenére még mindig elképesztően hosszú a várakozási idő a határállomásokon.

Ezért nagy infrastrukturális fejlesztés keretében új, modern határátkelőt hoznak létre Röszke és Horgos között – mondta. “Ez Európa egyik legforgalmasabb határátkelőhelye, és azt szeretnénk, ha Európa egyik legmodernebb határátkelőhelye is lenne a jövőben” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy az autópálya-határátkelőre háruló nyomást valamelyest elosztják a többi átkelő között, hogy így is csökkentsék a várakozási időt. Ennek keretében a hercegszántói határátkelőt alkalmassá teszik teherforgalomra, az ásotthalmi átkelőhelyet buszforgalomra, valamint szeretnék meghosszabbítani a többi átkelő nyitvatartási idejét is.

Mind a szerb, mind a magyar emberek és gazdaság szempontjából kulcskérdés, hogy ezen a nehéz ügyön, mármint a hosszú várakozási idők ügyén végre túljussunk” – vélekedett.

A miniszter érintette az ukrajnai háború témáját is, és a konfliktus jelentette nehézségekről szólva azt emelte ki, hogy bár sem a szerbek, sem a magyarok nem felelősek a harcok kirobbanásáért, mégis nagy árat fizet ezért a két ország. Ráadásul – mint mondta – az is rossz hír, hogy a világ ismét a blokkosodás irányába halad, amin Közép-Európa mindig csak rajtavesztett.

Közép-Európának tehát ebben a rendkívül nehéz környezetben kell most sikeresnek lennie, és ez csak kiszámítható és megbízható együttműködések segítségével lehetséges” – szögezte le, aláhúzva, hogy erre jó példa Magyarország és Szerbia kapcsolata.

Magyarország és Szerbia is a béke pártján áll. Szerintünk a legfontosabb az lenne, hogy megmentsük az emberek életét és ez csak békében lehet” – közölte.

Szijjártó Péter újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a kormány különösen fontosnak tartja a biztonsági együttműködést, ugyanis az illegális bevándorlás mindkét ország számára komoly kihívás, hiszen tavaly 271 ezer illegális határátlépési kísérletet kellett meghiúsítani hazánk déli határán.

Mi szeretnénk szorosabbra fűzni az együttműködést Szerbiával abban a tekintetben, hogy az Európai Unió külső védvonalát minél délebbre tudjuk tolni, ezért magyar rendőrök részt vesznek a szerb rendőrökkel és határőrökkel együtt a szerb-észak-macedón határ védelmében” – mutatott rá.

Hozzátette, hogy Magyarország kész a jelenleginél nagyobb rendőri erőt Szerbia rendelkezésére bocsátani a határvédelem erősítése érdekében, miután ezáltal Magyarországon is csökken a nyomás.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: a harmadik negyedévében 12,1 százalékkal csökkentek a beruházások

A beruházások volumene 2023 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 12,1 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest.

BÉT – Csökkenés várható a nyitásban

Csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Erősödött kedd reggelre a forint

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Aggasztó a brit gazdaság gyenge növekedési potenciálja

A brit gazdaság potenciális növekedési üteme jelenleg alacsonyabb, mint az ő szakmai pályafutásának eddigi legnagyobb részében.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.

Rendkívüli kiadások előtt a magyar büdzsé – a költségvetés állja a sarat

Október végéig az államháztartás központi alrendszere 3487,6 milliárd forintos hiánnyal zárt.

Kamatdöntés – MNB: továbbra is indokolt a körültekintő monetáris politika

Az MNB prognózisa szerint a folyó fizetési mérleg hiánya 2023-ban a GDP 1 százaléka alá mérséklődik, és az egyenleg az előrejelzési horizonton tovább javul.

Az OTP Bank 49 millió forint bírságot kapott több hiányosság miatt

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 49 millió forint bírságot szabott ki az OTP Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenységével kapcsolatban feltárt hiányosságok miatt.