Hirdetés
Kezdőlap Hírek Újabb két szegedi orvost fogtak el az ősszel indult csalási ügyben
No menu items!

Újabb két szegedi orvost fogtak el az ősszel indult csalási ügyben

Újabb két szegedi orvost fogtak el az orvosi segédeszközökkel kapcsolatos csalási ügyben – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.

Azt írta a rendőrség, hogy a gyanú szerint mindkét férfi ahhoz a bűnszervezethez tartozik, amely gyógyászati segédeszközök után járó állami támogatásokat vett fel jogosulatlanul. Az egyre szélesedő ügy nyomozása során kiderült, a gyógycipőkön túl különböző ortézisekkel (rögzítő, tehermentesítő segédeszközökkel) kapcsolatban is történtek visszaélések.

A költségvetési csalás miatt tavaly ősszel indult ügyben a múlt héten 17 gyanúsítottat fogtak el, a hétvégén pedig még két orvost.

Az egyik férfit akkor fogták el, amikor egzotikus nyaralása után gépe landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A másik, síelésből hazatérő orvost a lakásán várták a rendőrök. Gyanúsítotti kihallgatásukat után mindkettőjüket bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat – ismertette a rendőrség.

Az orvosoknál tartott kutatások során informatikai eszközöket és különböző dokumentumokat foglaltak le. Ezen túl vagyonvisszaszerzés céljából lefoglalták nagyértékű autóikat és ingatlanjaikat, és zárolták a folyószámláikat, összesen százmillió forint értékben.

A tavaly őszi és téli elfogásokkal együtt így az ügycsoportnak már 28 gyanúsítottja van, akik közül 14-en letartóztatásba kerültek. A többiek bűnügyi felügyelet alatt állnak vagy szabadlábon védekeznek.

Azt írták, a szerteágazó bűnügy felderítése érdekében az ország különböző pontjain létrehozott nyomozócsoportok folyamatosan elemzik és értékelik az újabbnál újabb adatokat, és továbbra is szorosan együttműködnek a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) munkatársaival.

Így vált ismertté, hogy a bűnszervezethez kötődő cégek nemcsak gyógycipők után járó állami támogatásokat igényeltek vissza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK), hanem más gyógyászati segédeszközök után is benyújtottak igényt. Az ortopéd orvosok által felírt vényeken a gyógycipőkön túl szerepeltek gerincortézisek és ahhoz tartozó különböző járássegítő alkatrészek, valamint csuklóortézisek és térdortézisek is.

A bűnszervezetben mindenkinek megvolt a maga szerepe. Az orvosok írták fel a vényeket, többségében olyan emberek adatait felhasználva, akik erről mit sem sejtettek. A beteglistákat - amelyeket általában különböző szociális intézményektől és idősotthonoktól szereztek be - a cégek alkalmazottjai küldték el nekik. Majd az ortopédorvosok érdemi vizsgálat nélkül írták fel a recepteket, azokon különböző gyógyászati segédeszközökkel. A cégek ezeket a termékeket ugyan legyártották, de többségében nem megfelelő minőségben, és a vényeket benyújtva igényelték vissza a NEAK-tól az állami támogatásokat.

Olyan eset is számtalanszor elfordult, hogy egy páciens nevére mind a két lábra felírták a gyógycipőt, pedig az általában csak egy lábra lett volna indokolt. Vagy a beteg valóban használt korábban valamilyen gyógyeszközt, s azt mindenféle kontroll és vizsgálat nélkül ismét felírták neki, bár az eszközt volt, hogy meg sem kapta.

Az önrész befizetésétől – amely ezen ortopédiai termékek kiváltásánál kötelezően a betegeket terhelte volna – szinte minden esetben eltekintettek a cégek. A hangsúly azon volt, hogy társadalombiztosítási azonosítójellel, vagyis TAJ-számmal rendelkező emberek szerepeljenek a vényeken, függetlenül attól, hogy szükségük van-e gyógyeszközre vagy sem. Az államtól így összességében több százmillió forintot csaltak ki.

A büntetőeljárások mind a KR NNI-nél, mind több vármegyei rendőr-főkapitányságnál folytatódnak, így a jövőben újabb elfogások és gyanúsítások várhatók – olvasható a közleményben.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

ESG társadalmi pillér: így lehet versenyelőny a különbözőségből, a diverzitásból

A diverzitás, a különbözőség megkülönböztetetten fontos tényezője lett az...

ESG – mit jelent a három betű, ami meghatározza a jövőt

A fenntarthatósági trendek előretörésével, amit már jogszabályi elvárások is...

Az amerikai jegybank senkit nem lepett meg

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve, a Fed,...

NASA, HUNOR – űrnemzedék találkozó földönkívüli kérdésekkel

A közelmúltban, az ORION Űrnemzedék Alapítvány szervezésében valósult meg...
Hirdetés

Hírek

Tőzsde – Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.

Csökkenő forgalom mellett csúcsra emelkedett a BUX a héten

Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéshez képest.

Iránykereséssel, illetve kis pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 1073,29 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel 68 385,55 ponton zárt.

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.

Devizapiac – Vegyes forintmozgás csütörtök reggel

Reggel hétkor az euró árfolyama 388,20 forintra gyengült a szerda kora esti 388,30 forintról. A svájci frank jegyzése 392,93 forintról 393,75 forintra emelkedett, a dollár pedig 359,02 forintról 359,57 forintra drágult.

Devizapiac – Forintgyengülés reggel

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben

Devizapiac – Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre

A forint jegyzése erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél.

Gazdaság

Az amerikai jegybank senkit nem lepett meg

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve, a Fed, szerdán változatlanul tartotta a kamatlábakat, miközben a kamatcsökkentés kezdetét legfeljebb decemberre tolta ki. Így a...

Csökkentek a nem fizető hitelek, rövidebb a bankok feketelistája

A bankok feketelistája, a negatív KHR (régebbi nevén BAR-lista) is egyre rövidebb.

Nem volt megtakarítás, csak az adósságot halmozta a lakosság áprilisban

Az új szerződések száma is szokatlanul magas volt, meghaladta a 26 ezret, ez sem fordult elő már 2019 októbere óta.

Heti várható: Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH

Kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülést tart.