Kezdőlap Hírek Ukrajna. Vietnamiak rabszolgamunkán
No menu items!

Ukrajna. Vietnamiak rabszolgamunkán

A rendőrség őrizetbe vett egy 38 éves ukrán férfit azzal gyanúsítva, hogy 28 vietnami illegális bevándorlót tartott fogságban egy Kijev környéki kistelepülésen lévő házban rabszolgamunkára kényszerítve őket – hozta nyilvánosságra az ukrán országos rendőrség sajtószolgálata.

A közlemény szerint ismertté vált az északkeleti országrészben lévő Szumi megyében bejegyzett lakcímmel rendelkező férfi egyik tettestársának kiléte is, aki ellen körözést adtak ki.

Ihor Malahov, az ukrán rendőrség emberkereskedelemmel foglalkozó részlegének helyettes vezetője az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint elmondta, hogy a vietnami állampolgárságú bevándorlókat az őrizetbe vett férfi egy kétszintes házban tartotta fogva a Kijevtől mintegy 30 kilométerre délnyugatra fekvő Hlevaha faluban.

A fogvatartottak vallomása alapján a rendőrség úgy tudja, hogy az őrizetbe vett férfi elvette tőlük irataikat, ruháikat, verte őket, enni viszont alig adott nekik. A fogvatartóik azt mondták nekik, hogy 15 ezer dollárért cserébe elengedik őket. Végül a vietnamiaknak sikerült megszökniük úgy, hogy megverték a rájuk vigyázó őrt, és kimentek a faluba élelmet keresni. A rendőröket a falubeliek riasztották azzal, hogy külföldiek járkálnak a településen és mindenkitől ennivalót kérnek.

A vietnamiak közül kettőt kórházba szállítottak, a rendőrség arról nem adott tájékoztatást, milyen egészségi probléma miatt szorultak orvosi ellátásra.

Az ukrán rendőrség szeptember végén leplezett le egy bűnbandát Nyugat-Ukrajnában a Kárpátokban. 32 embert – köztük három kiskorút – tartottak a banda tagjai két éven át embertelen körülmények között rabszolgasorban alkohol- és drogelvonó “kezelésnek” beállítva tevékenységüket. Ezt megelőzően az ukrán híradások áprilisban számoltak be arról, hogy a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében kényszerítettek rabszolgaként építkezéseken és a háztáji munkákban dolgozni embereket.

Tavaly augusztusban az ukrán hatóságok 87 embert szabadítottak ki az ország keleti felében lévő Dnyipropetrovszk megyében szenvedélybetegségekről leszoktatónak hirdetett, de valójában kényszermunkatáborokként működtetett egészségügyi rehabilitációs központokból.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Jöhetnek újra az árstopok? Ha kell, beavatkoznak

"Ha kell, a családok érdekében azonnal beavatkozunk!" - fogalmazott a közösségi oldalán Nagy Márton.

NAV – Őrizzük meg az adóigazolásokat!

Az igazolásokat nem kell beküldeni a NAV-hoz, de az elévülési idő végéig meg kell őrizni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Kis tigrisek nagy ugrása 2  –   Útimorzsák Malajziából

Miután a repülőgép leszállt Malajzia fővárosának, Kuala Lumpurnak a...

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Hírek

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.