Hirdetés
Kezdőlap Hírek Vádemelés. Mentősként mutatkoztak be az unokázós csalók
No menu items!

Vádemelés. Mentősként mutatkoztak be az unokázós csalók

Vádat emelt az ügyészség az Egyesült Királyságból irányított, unokázós csalásokra specializálódó bűnszervezet tagjai ellen.

Képünk illusztráció. Fotó: police.hu

A Fővárosi Főügyészség szerint a bűnszervezetet négyen – egy negyvenegy éves férfi és élettársa, egy negyvenéves nő, továbbá a nő húga és sógora – hozták létre, hogy idős emberektől pénzt és ékszereket csaljanak ki.

A vádlottak 2018 júniusától 2019 júniusáig több mint 40 millió forintnyi értékhez jutottak hozzá.

A módszerük az volt, hogy egyikük Magyarországon élő időskorúakat hívott fel és a sértett közeli hozzátartozójának adta ki magát. Azt állította, hogy autóbalesetben nagy kárt okozott és kiskorú sérült is van.

A telefont a csaló ezután átadta annak, aki az állítólagos balesetben részes személygépkocsi sofőrjének adta ki magát, vagy a helyszínen tartózkodó “mentősnek”, aki megerősítette a történetet.

A telefonálók nagyobb összeget, illetőleg ékszereket kértek az okozott kár rendezésére, jelezve, hogy elküldenek valakit az értékekért. A vádlottak több mint negyvenmillió forintnyi értékhez jutottak hozzá. A pénzt átutalással és banki befizetéssel osztották meg egymással.

A Budapesti I. és XII. kerületi Ügyészség huszonkét ember, köztük egy fiatalkorú ellen emelt vádat többrendbeli, időskorúak sérelmére, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, egyes vádlottakkal szemben pénzmosás bűntette miatt is a Fővárosi Törvényszéken.

Tíz vádlott letartóztatásban van, öten bűnügyi felügyelet alatt állnak.

Az ügy felderítésében a magyar rendőrség együttműködött külföldi társhatóságokkal. Több nemzetközi és európai elfogatóparancs továbbra is érvényben van.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megnyílt első éjjel-nappali posta Nyíregyházán

A Magyar Posta Zrt. további tizenkét helyszínen tervezi a postai szolgáltatások éjjel-nappali elérésének lehetőségét bevezetni, a szolgáltatást öt budapesti, valamint Szombathely, Tatabánya, Veszprém, Zalaegerszeg, Debrecen, Kecskemét és Miskolc postáján indítják el.

Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok

A hetedik éve rendkívüli népszerűségnek örvendő kezdeményezés keretében eddig összesen már több százezer európai fiatal utazhatta be Európát Interrail vasúti bérlettel - írták.

Német gazdasági döntéshozókkal tárgyalt Nagy Márton Németországban

Az egyeztetések középpontjában elsősorban a német gazdaság kilátásai és versenyképessége, valamint az autóipar, különös tekintettel az elektromos autógyártás jövője állt.

A kormány erősíti Magyarország gazdasági szuverenitását

Az iparági kiállítás segíti a kapcsolatépítést, azon csaknem hatvan cég fog bemutatkozni.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.