Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: a válság utáni időszakra kell felkészíteni a gazdaságot
No menu items!

Varga Mihály: a válság utáni időszakra kell felkészíteni a gazdaságot

Varga Mihály. Fotó: MTI/Lakatos Péter

A lehetőségeket körültekintően felmérve a válság utáni időszakra kell felkészíteni a magyar gazdaságot – mondta a pénzügyminiszter a Figyelő gazdasági hetilap rendezvényén.

Varga Mihály kijelentette, hogy a vállalkozások továbbra is minden segítséget megkapnak a kormánytól, az állami és piaci források elegendőek lesznek a nehézségek leküzdésére.

Óvatosságra persze szükség van, hiszen sokkal erősebb államok is visszafogják a várakozásaikat, de a fejlesztéseket nem leállítani, legfeljebb átütemezni kell, előnyt adva azoknak, amelyek fenntartják a termelési kapacitásokat a kedvezőbb évekre – tette hozzá.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a visszajelzések szerint a munkaerőpiac a magyar gazdaság legszilárdabb eleme, a vállalati visszajelzések továbbra sem elbocsátásokról, sokkal inkább munkaerő-felvételről szólnak.

Varga Mihály kijelentette, hogy a vállalkozások továbbra is minden segítséget megkapnak a kormánytól, az állami és piaci források elegendőek lesznek a nehézségek leküzdésére.

Óvatosságra persze szükség van, hiszen sokkal erősebb államok is visszafogják a várakozásaikat, de a fejlesztéseket nem leállítani, legfeljebb átütemezni kell, előnyt adva azoknak, amelyek fenntartják a termelési kapacitásokat a kedvezőbb évekre – tette hozzá.

Mint mondta: "megvan a lehetőségünk arra, hogy további gazdaságpolitikai intézkedésekkel elkerüljük a recessziót, és 2023-24 táján visszatérjünk az egyensúlyi növekedési pályára, 2024-től pedig már 4 százalék körüli GDP-bővüléssel és 3 százalék alatti hiánnyal számolunk".

A tárcavezető szerint a kormány maga is ennek megfelelően tervez, ezért vezetett be kiadási korlátozást a minisztériumokban, ezért halaszt el állami beruházásokat, ez indokolja a visszafogottabb állampapírpiaci stratégiát. A vállalati ösztönzők ugyanakkor továbbra is eredményesek, a gyármentő program vagy a hatékonyságjavító pályázatok sok cégnek segítenek most is.

Varga Mihály kiemelte: a körülményekhez képest a gazdasági növekedés szintén biztatóan alakul, 4-4,5 százalék a növekedés mértéke. A gazdaságban “egészséges mozgás” látszik, egyre több új cég kerül be a legjobban teljesítők élmezőnyébe – hangsúlyozta.     A miniszter kijelentette: a magyar gazdaság válságállósága mindeddig igazolást nyert. A rekordszintű foglalkoztatottság mellett a munkanélküliség 3,6 százalékkal továbbra is alacsony mértékű, az államháztartás központi alrendszere a kedvező szeptemberi adat után októberben is 100 milliárd forint feletti többlettel zárt.

A tárcavezető aláhúzta: a válsághelyzetben kulcsfontosságú a stabilitás, ezért a kormány elkötelezett a felelős gazdálkodás és a hiánycél tartása mellett.

A miniszter szerint a válságkezelést nagy mértékben segítette, hogy az előző évtized “nem telt haszontalanul“, így a gazdaságnak volt ideje felkészülni és tartalékolni az újabb kihívásra. Magyarország 2012-re túljutott az előző kormányoktól megörökölt nehézségeken, gazdasága az évtized második felében az európai élmezőnybe került, az államadósság közben csökkent, a foglalkoztatás pedig csúcsot döntött – tette hozzá.

Véleménye szerint helyes döntés volt teret engedni a gazdaságfejlesztésben a cégeknek, mert ilyen eredményeket vállalati együttműködések nélkül nem lehetett volna elérni.

Arra ugyanakkor senki nem számított, hogy a világjárványt rögtön egy még súlyosabb kihívás követi – mondta Varga Mihály, aki szerint Magyarország a koronavírusból viszonylag jól jött ki, és ha ezzel véget értek volna a nehézségek, akkor a növekedési pálya is folytatódna. Sajnos az ukrajnai háború megrengette az egész EU-t, és úgy tűnik, hogy a bonyolult kihívások és érdekellentétek kezelése meghaladja Brüsszel képességeit – fogalmazott.

Az uniós szankciók épp csak azoknak nem okoztak érzékeny veszteséget, akiknél elvileg kellett volna, az eddigi döntések tehát “valószínűleg rosszak” – mondta.

Ezt éppúgy ideje fölmérni, mint azt is, hogy minden államnak eltérőek az adottságai, és amelyik évtizedeken át az Oroszországból érkező energiahordozókra építette a gazdaságát, ráadásul tengerpartja sincs, annak idő kell az alkalmazkodáshoz – tette hozzá.

Sajnos az uniós döntéshozók ezt sem mindig akarják tudomásul venni, Magyarországnak így most az jelenthet segítséget, hogy az előző évtizedben jelentősen bővültek az energetikai összeköttetések a szomszédos államokkal, miközben a szankciók továbbra is egyre magasabb szintekre hajtják az energiaárakat – mondta a pénzügyminiszter.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A várakozásoknak megfelelő bevételnövekedést ért el a Richter

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első negyedévben 224 milliárd forint lett, 10 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.
Hirdetés

Hírek

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Az USA és Kína letette a fegyvert a vámháborúban, de a bizonytalanság megmaradt

A globális tőzsdék hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok és Kína megállapodott a magas vámtarifák legalább 90 napra történő csökkentéséről, ezzel fékezve a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborút, amely globális recessziótól való félelmeket táplált. 

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.

MÁV: ezer új autóbusz lesz a Volán-flottánál

Ezer új autóbusszal válik még korszerűbbé és versenyképesebbé a MÁV-csoport Volán flottája, miután újabb 869 darab autóbusz beszerzésére jelent meg közbeszerzési ajánlati felhívás

Az árstabilitáshoz fegyelmezett monetáris politika kell

A világban tapasztalható bizonytalan geopolitikai és kereskedelmi helyzet olyan inflációs kockázatokat hordoz magában, amelyek miatt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) újra és újra meg kell erősítenie elkötelezettségét a fegyelmezett monetáris politika fenntartása mellett

Megtorpant tavaly az építési kedv és idén se változott a helyzet

Továbbra sem élénkül az építési kedv, a 2025 első negyedévi KSH-adatok szerint az új lakások száma 2,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Nézzük át az adóbevallási tervezetét!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készített szja-bevallási tervezetet, amit érdemes átnézni, mert lehet vele teendő.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.