Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: több új adókönnyítés is jön jövőre
No menu items!

Varga Mihály: több új adókönnyítés is jön jövőre

Varga Mihály. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A kormány azért dolgozik, hogy jövőre is folytatódjon az adócsökkentések politikája, ezért a benyújtott költségvetési törvényjavaslat számos adókönnyítéshez biztosít fedezetet – mondta a pénzügyminiszter.

Varga Mihály példaként említette a 25 év alatti fiatalok szja-mentességét, amely a gazdasági újraindítási-akcióterv egyik fontos lépése. A miniszer szerint az intézkedéssel a fiatalok életkezdését segítik, hiszen ezáltal az éves fizetésük akár félmillió forinttal lehet magasabb, így számításaik szerint jövőre 140 milliárd forint marad a fiataloknál.

Kiemelte: 2022. július elsején újabb 2 százalékponttal csökken a munka közterhe: megszűnik a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás és 0,5 százalékponttal mérséklődik a szociális hozzájárulási adó, ezzel évente 250 milliárd forint marad a vállalkozásoknál.

Varga Mihály közölte, ezáltal öt és fél év alatt csaknem a felére csökkentették a munka közterhét, hiszen ez jövő nyártól 15 százalék lesz, 2016 decemberében azonban még 28,5 százalék volt.

A pénzügyminiszter elmondta, az adócsökkentésekkel a legkisebb vállalkozásokat is segíteni akarják, ezért kedvezőbbé válik az egyéni vállalkozók átalányadózása, az éves minimálbér feléig nem kell személyi jövedelem adót fizetniük.

Szólt arról is, hogy a felére csökken a virtuális pénzeket terhelő adó, ami a kriptodevizák piacát is kifehérítheti.

A rezsicsökkentést is fenn akarják tartani, ezért az energiaellátók jövedelemadójában a korábban keletkezett veszteségek beszámíthatóak lesznek a tárgyévi nyereségbe – tette hozzá a miniszter.

Azon leszünk a következő hetekben, hogy a költségvetés és az adótörvények elfogadásával biztosítottá váljanak ezek az adócsökkentések is” – fogalmazott Varga Mihály.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ezeket a szakmákat nem váltja ki a mesterséges intelligencia

Nemrég egy kutatás során kiderült, hogy számviteli, könyvelési területen a diákok kenterbe verték a ChatGPT-t.

Az Agrárminisztérium és az MBH Bank közös projektje

az együttműködési megállapodásnak köszönhetően az egyes programok az Agrárminisztérium fenntartása alatt működő Nemzeti Parkokon keresztül valósulnak meg

Csúcsra nyaraltuk az utasbiztosításokat – az állam mindent visz a biztosítóktól

Eddig a költségvetésnek termelték a pénzt a biztosítók, akár a teljes nyereségüket elviheti az extraprofitadó. Több biztosítási forma is megszenvedte, hogy az ügyfelek kénytelenek spórolni.

Csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.