Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság MNB: az infláció okai sokrétűek, a következményei brutálisak
No menu items!

MNB: az infláció okai sokrétűek, a következményei brutálisak

Virág Barnabás. Fotó: MTI/Kovács Attila

A jelenlegi rendkívüli közegben csakis határozott, hiteles és lépésről-lépésre fölépített monetáris politika vezethet sikerre. Ez a Magyar Nemzeti Bank stratégiája – mondta Virág Barnabás, a jegybank alelnöke az MTI-nek adott interjújában.

Az alelnök hangsúlyozta, hogy a világ jegybankjai fél évszázada nem látott inflációs problémával küzdenek, az okok sokrétűek, a következmények pedig brutálisak. A koronavírus-járvány okozta ellátási problémák, az orosz-ukrán háború, az európai energiaválság, az évszázados aszály és a globális munkaerőhiány mind-mind a fogyasztói árak gyors emelkedése irányába hatnak. Júniusban az Európai Unió 27 tagországából már 15-ben kétszámjegyű volt az infláció – hívta fel a figyelmet.

Virág Barnabás emlékeztetett, hogy 2021 tavaszán az MNB az elsők között jelezte a tartósan magas infláció kockázatát, tavaly júniusban az Európai Unióban elsőként pedig meg is indította a szigorítási ciklusát, és összességében azóta a legnagyobb kamatemeléseket hajtotta végre.

Ezzel Magyarország a világ azon kevés országai közé tartozik, ahol az infláció gyors megugrása ellenére is emelkedtek a reálkamatok – állapította meg jegybank alelnöke.

Júliusban az alapkamat 10,75 százalékra emelkedett, a kétszámjegyű tartomány pedig ritkán használt kamatszint a modern jegybankok korában, ezért csak a rendkívül magas infláció letörésének időszakában vetik be – emelte ki az alelnök.

Virág Barnabás szerint az MNB Monetáris Tanácsának keddi döntése ezért egyértelmű üzenetet hordoz: ezt a ritkán használt tartományt is vállalni kell, hogy ismét helyreállítsuk az árstabilitást. “Az árstabilitás melletti elköteleződésünk nem megkérdőjelezhető” – emelte ki az alelnök.

Az alelnök szerint a jelenlegi közegben azonban nincsenek gyors sikerek. A háború okozta energiaár-robbanás, a hatalmas aszály vagy a hatósági ár-szabályok változása mind-mind a monetáris politika hatókörén kívül eső hatások. Ezért is súlyos szakmai tévedés a kamatemelések hatásait már a következő hetek, hónapok adataiban számon kérni - mondta.

Véleménye szerint a magas infláció még fájdalmasabb, ha olyan öngerjesztő folyamattá válik, ahol a reálgazdasági tények helyett már a pszichózis dominál. A világon minden jegybank a másodkörös hatások kezelésére és a várakozások horgonyzására törekszik. Pontosan ezt teszi az MNB is.

Célunk, hogy egy határozott, lépésről-lépésre haladó szigorítási ciklussal elkerüljük a másodkörös hatások kialakulását és ezzel a világpiaci helyzet rendeződését követően újból elérjük az árstabilitást. Az MNB 2013 óta minden törvényben foglalt célját képes volt elérni. Veszélyes időket élünk, ezért a stabilitás biztosítása mindenek előtt áll. Ez minden döntésünk alfája és omegája” – mondta az alelnök.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kiskereskedelmi, ipari és inflációs adatok jönnek a jövő héten

A jövő héten jelenik meg a kiskereskedelem októberi statisztikája, az októberi ipari termelésről szóló statisztika és a novemberi inflációs adat.

Nő a kutatás-fejlesztési beruházásokra adható támogatás értéke

A kutatás-fejlesztési beruházásokra adható maximális támogatás értéke 15 millió euróról 25 millió euróra növekszik.

Széleskörű ESG beruházási programot valósít meg a Nádudvari

A széleskörű beruházás meghatározó eleme a napelemrendszer bővítése, illetve új rendszerek telepítése a tej- és a húsüzemnél egyaránt.

Erősödik az ingatlanpiac

Az év vége felé erősödik az ingatlanpiac Magyarországon, a Duna House által becsült 8800 tranzakcióval a november az egyik legaktívabb hónap volt idén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.