Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Virág Barnabás: nem nézhettük tétlenül a forint folyamatos gyengülését
No menu items!

Virág Barnabás: nem nézhettük tétlenül a forint folyamatos gyengülését

Virág Barnabás. Fotó: MTI/Soós Lajos

A pénzpiaci stabilizáció érdekében több intézkedést vezetett be az MNB, emellett arról is döntött, hogy az év végéig közvetlenül a jegybank biztosítja az energiaszámla fizetéséhez szükséges devizaigényt – mondta az MNB alelnöke egy online háttérbeszélgetésen Washingtonból bejelentkezve, azt is megjegyezve, hogy nem nézhették tétlenül a forint folyamatos gyengülését.

Virág Barnabás hangsúlyozta, a folyó fizetési mérleg energiaegyenlegen kívüli tételei összességében már pozitívak, és a többlet hónapról hónapra nő, a jegybanki intézkedések pedig érdemben módosítják a devizapiac kereslet-kínálati viszonyait.

Az inflációról elmondta, hogy a szeptemberi, 20,1 százalékos ütem megfelel a jegybank várakozásainak. Az előző hónaphoz viszonyított fogyasztói áremelkedés 85 százalékát az energiaárak, és a nyári rendkívüli aszályhelyzet miatt az élelmiszerárak emelkedése okozta. Az infláció a következő hónapokban még kissé emelkedhet, majd a belső-külső hatások alapján a csúcsponthoz egyre közelebb kerül – jegyezte meg.

Hangsúlyozta azt is, hogy a jegybank monetáris politikájának kulcsa az árstabilitás biztosítása, ehhez pedig a pénzpiaci stabilitás fenntartása szükséges. Az elmúlt két hétben tapasztalt forintgyengülés hátterében a romló nemzetközi piaci környezet áll, amire a forint érzékenyen reagál – ismertette, és két hatást emelt ki a gyengülő árfolyamtrend meghatározójaként. Az egyik a folyó tételekhez köthető, az energiaszámla fizetéséhez kapcsolódó devizakonverzió, a másik pedig a forint ellen felvett pénzpiaci pozíciókat.

Egy hete ez a két hatás "egy irányba", összekapcsolódva kezdett hatni. "Ezt nem nézhettük tétlenül" - indokolta az intézkedéseket.

Hozzátette: a megoldás során célzott intézkedésekkel reagáltak, a devizapiaci kereslet-kínálati egyensúly érdekében az energiaimport fedezéséhez szükséges jelentősebb devizalikviditási igényt biztosítanak. A likviditás szűkítésével a gyorsan változó, háborús környezetben a markáns kockázatiprémium-sokkokra rugalmas eszközökkel, gyorstenderekkel reagálnak. Az alapkamat 13 százalékos szintje képes kezelni a fundamentális inflációs folyamatokat – mondta Virág Barnabás.

Arról is beszélt, hogy a monetáris tanács pénteken 8 óra 45 perctől 950 bázisponttal 25 százalékra emelte a kamatfolyosó felső szélét, az egynapos fedezett hitel kamatát, az eddigi 15,0 százalékról; az 1 hetes fedezett hiteleszközét pedig felfüggesztette a jegybank.

Döntöttek arról is, hogy péntektől egynapos (T/N) FX-swapeszközt, valamint egynapos (O/N) betéti gyorstendert hirdetnek meg napi rendszerességgel az eddigieknél magasabb kamatszinteken, előbbit 17 százalékos, utóbbit 18 százalékos kamattal. Virág Barnabás reményét fejezte ki, hogy ezek a gyorstenderek “néhány napig” tartanak majd.

A monetáris politikáról azt mondta: az egyhetes betéti eszköz állománya az egyharmada alá csökkent, miközben a likviditás több mint fele tartósan lekötött eszközökben van.

A zöld fordulat, az ESG törvény bevezetése alapjaiban változtatja meg a gazdaság szereplőinek jelenét, jövőjét. Mit jelent az ESG keretrendszer (Environmental -környezeti-, Social -társadalmi- és Governance -irányítási)? Miért lett megkerülhetetlen a nagyvállalatok mellett már a KKV-ék számára is? Miként befolyásolják az Ön cégének kötelezettségeit és lehetőségeit a fenntarthatóság egyre szigorodó elvárásai? Erről is szól AzÜzlet, ESG és fenntarthatóság a gyakorlatban című konferenciájaTovábbi információ és jelentkezés ide kattintva érhető el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Útimorzsák Azerbajdzsánból: szárnyal a „kék arany”

Az Oroszországgal és Iránnal szemben bevezetett nyugati gazdasági szankciók...

Felfoghatatlanul nagy bércsomaggal gazdagodott a Tesla vezér

Miután egy amerikai bíróság, a részvényesek elfogultságára hivatkozva, korábban...

200 milliárddal robbanthatnak a Zöld Alapok

Folytatódik a Nemzeti Tőkeholding (NTH) összesen 200 milliárd forint...

Az MNB bezárja a követelésvásárlót, de az adósok kötelezettsége megmarad

Az MNB visszavonta a Centrál Workout Pénzügyi Zrt. faktoring...
Hirdetés

Hírek

Tőzsde – Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.

Csökkenő forgalom mellett csúcsra emelkedett a BUX a héten

Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéshez képest.

Iránykereséssel, illetve kis pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 1073,29 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel 68 385,55 ponton zárt.

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.

Devizapiac – Vegyes forintmozgás csütörtök reggel

Reggel hétkor az euró árfolyama 388,20 forintra gyengült a szerda kora esti 388,30 forintról. A svájci frank jegyzése 392,93 forintról 393,75 forintra emelkedett, a dollár pedig 359,02 forintról 359,57 forintra drágult.

Devizapiac – Forintgyengülés reggel

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben

Devizapiac – Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre

A forint jegyzése erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél.

Gazdaság

Az MNB bezárja a követelésvásárlót, de az adósok kötelezettsége megmarad

Az MNB visszavonta a Centrál Workout Pénzügyi Zrt. faktoring végzésére vonatkozó tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását. A pénzügyi vállalkozás – az MNB többszöri kötelezése,...

MNB alelnök: 2021 óta a nyugat-európai inflációs nyomás duplájával kell megküzdeni

 Az elmúlt évek válságai ellenére a régió gazdaságai továbbra is felzárkózó pályán haladnak, sikeresen megőrizték pénzügyi stabilitásukat, miközben az inflációt is gyorsan sikerült a...

Az amerikai jegybank senkit nem lepett meg

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve, a Fed, szerdán változatlanul tartotta a kamatlábakat, miközben a kamatcsökkentés kezdetét legfeljebb decemberre tolta ki. Így a...

Csökkentek a nem fizető hitelek, rövidebb a bankok feketelistája

A bankok feketelistája, a negatív KHR (régebbi nevén BAR-lista) is egyre rövidebb.