Kezdőlap Gazdaság Visszafogott tere van a kamatcsökkentésnek
No menu items!

Visszafogott tere van a kamatcsökkentésnek

A jegybank júniusban folytathatja a kamatcsökkentési pályát és az alapkamat a 6,75-7,00 százalékos sávba kerülhet, azonban a jelenlegi adatok alapján az év második felében nagyon visszafogott tere van a további kamatvágásnak.

Számokra lefordítani, hogy az év végén milyen kamatpálya indokolt, azt majd a júniusi makrogazdasági prognózis keretében lehet nagyobb magabiztossággal megtenni – mondta, hozzátéve, hogy a jelenlegi környezetben nincs hová sietni.

Az MNB Monetáris Tanácsa kedden 50 bázisponttal 7,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben mérsékelte. Előző, áprilisi ülésén a testület 50 bázispontos, márciusban 75 bázispontos enyhítést hajtott végre.

Kérdésre válaszolva az alelnök elmondta: egyetlen opcióként 50 bázispontos kamatcsökkentés volt napirenden, és ebben egyhangú döntés született.

Az inflációs pályával kapcsolatban megjegyezte: globálisan alacsony szintre került az infláció, ugyanakkor a szolgáltatási szektor magas árdinamikája fékezi a dezinflációs folyamatokat a fejlett és a feltörekvő országokban egyaránt.

Az MNB már korábban jelezte, hogy a piaci szolgáltatási árképzésben van egy erős visszatekintő árazás, amit káros folyamatnak nevezett. Virág Barnabás szerint a visszatekintő árazás gyakorlatának visszaszorítása azért is fontos, mert annál gyorsabban kerülhet tartósan alacsony szintre az infláció, és árazódhatnak ki az inflációval kapcsolatos kockázati megfontolások a fogyasztói és beruházási döntésekből, ezzel gyorsítva a fenntartható gazdasági növekedés visszatérését.

Az infláció az év eleje óta a jegybanki toleranciasávon belül alakult, azonban az áremelkedés üteme az év közepén átmenetileg gyorsul, részben a szolgáltatások inflációja miatt, amely a járvány előtti szinthez képest magasabban alakul – fogalmazott. Megjegyezte, hogy szigorú monetáris politika fenntartása szükséges az inflációs cél fenntartható eléréséhez 2025-ben.

Hangsúlyozta: a magyar gazdaság magasabbról halad egy alacsony inflációs közeg felé, és ilyenkor lassabban mozdulnak az inflációs várakozások.

A monetáris politikát befolyásoló nemzetközi tényezők között említette, hogy javult a globális kockázatvállalási hajlandóság, és erősödtek a dezinflációs folyamatok az elmúlt egy évben, amit azonban fékezett a szolgáltatásoknak a pandémia előtti szintekhez képest magasabb árdinamikája, részben a feszes munkaerőpiacnak köszönhetően.

A geopolitikai feszültségek a globális ellátási láncok fennakadásához vezethetnek, továbbá az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikája között várható divergencia a globális kamatkörnyezeten keresztül a feltörekvő piacokon a volatilitás növekedését eredményezheti – mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a monetáris tanács keddi kamatdöntését követő online háttérbeszélgetésen.

A hazai reálgazdasági folyamatra kitérve elmondta, hogy a második negyedévben folytatódhat a növekedés a magyar gazdaságban. A magas frekvenciás adatok alapján az első negyedévi 1,1 százalékos év/év ütemhez képest is gyorsabb lehet a GDP növekedése az április és június közötti időszakban, amiben meghatározó lesz a jelentős reálbér-emelkedés.

A folyó fizetési mérleg többlete márciusban a jegybanki várakozások felett alakult, és február után újabb rekordot ért el 1 milliárd euró feletti értékkel – emlékeztetett.

Elmondta, hogy a kamatpolitika alakítását befolyásoló tényezők között az ország kockázati megítélése, a nemzetközi monetáris politikai környezet alakulása mellett a pénzpiaci stabilitás továbbra is kulcseleme a jegybanki döntéseknek. A jegybank folyamatosan vizsgálja azokat a kockázatokat, amelyek veszélyeztethetik a forintárfolyam vagy a hozamok alakulását – emelte ki.

Az MNB alelnöke hangsúlyozta: a globális és a hazai dezinflációt övező kockázatok, illetve a nemzetközi befektetői hangulat változékonysága előretekintve is óvatos és türelmes monetáris politikát indokol.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén keddi ülésén az MNB Monetáris Tanácsa.

“Véradás az édesanyákért” szlogennel országos véradónapot tartanak szombaton

"Véradás az édesanyákért" szlogennel kívánja felhívni a figyelmet a véradás fontosságára az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt különleges tematikájú véradónapja,.

Márciusban a vendégek száma és a vendégéjszakáké is elmaradt az egy évvel korábbitól

2025 márciusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,1 millió vendég közel 2,7 millió vendégéjszakát töltött el. Az idén teljes egészében áprilisra eső nagypéntek és húsvét, valamint a hosszú hétvégéhez nem kapcsolódó március 15-ei ünnepnap hatására a vendégek száma márciusban 1,1, a vendégéjszakáké 5,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Az ipari termelői árak 2025. márciusban az egy évvel korábbihoz képest emelkedtek

2025 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 7,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 4,7, az exportértékesítésé 8,6 százalékkal felülmúlták az előző év márciusi értéket.
Hirdetés

Hírek

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.